Afrikában a nők 24%-a vállalkozik, vagyis minden negyedik-ötödik nő saját üzleti tevékenységet folytat. Európában ez az arány csupán 5-7%. Afrikában főként olyan mikrovállalkozásokról van szó, ahol a mindennapi megélhetés a cél. Ghánában és Ugandában például kormányzati támogatást is élvezhetnek ezek a vállalkozások. Szilasi Ildikó antropológussal az afrikai vállalkozó nők életéről és arról beszéltünk, hogyan boldogul európai vállalkozóként az afrikai környezetben.
– Bevallom, meglepett, hogy Afrikában ennyi nő dolgozik.
– Erről mindig egy híres kongói festmény jut eszembe: egy nő, aki a hátán gyermeket cipel, a fején pedig egy vizes bödönt egyensúlyoz. A bödönben belerajzolva ott van a férj és a háztartás is. Ez az alkotás remek társadalomkritika, amely jól példázza, mennyi mindent cipelnek a nők Afrikában.
Tapasztalataim szerint – legyen szó keresztény vagy muszlim Afrikáról – gyakran előfordul, hogy a férfi keresete nem elegendő, vagy annyira elaprózódik a nagycsalád eltartásában, hogy az asszonyoknak is dolgozniuk kell.
Afrikában gyakran 3-4 generáció él egy háztartásban, a nők fiatalon szülnek, és ne felejtsük el, hogy több országban, főképp a muszlim államvallású országokban, a többnejűség is megengedett. A férfi elsődleges feladata lenne a mindennapi szükségletek biztosítása, ez azonban sokszor nem valósítható meg teljes mértékben. Kell a nő keresete is, hogy ruhákat, füzeteket tudjanak venni. – avat be Ildikó.
– Afrika rendkívül sokszínű: 54 ország, 2000 etnikum, számtalan különböző vallás és kultúra található itt. Általánosítani nehéz, de ezek a női mikrovállalkozások például Afrika egész területén megfigyelhetők. Mivel a háztartásokban gyakran nincsen hűtőszekrény, az élelmiszereket naponta frissen kell beszerezni, így rengeteg apró piac működik, ahol a nők érvényesülni tudnak hal, földimogyoró, zöldség és gyümölcs vagy háztartási cikkek árusításával.
Az olyan országok, mint Ghána vagy Uganda, kormányzati támogatással és nonprofit szervezetek segítségével is támogatják a női vállalkozókat. Az ilyen programok sokszor képzéseket is kínálnak, amelyekkel hosszú távú bevételi forráshoz juttatják a nőket – legyen szó szabás-varrásról, vagy fodrászatról.
Izgalmas a mikrohitelezési rendszer, ami az afrikai közösségekben sok helyen működik: a nők hetente összejönnek, közös kasszát hoznak létre, és az összegyűlt pénzből egy-egy vállalkozó nő indulását vagy tevékenységének bővítését támogatják. Ez a közösségi összefogás Afrikában rendkívül erős.
– Milyen szektorokban dolgoznak leginkább a nők?
– Mezőgazdaságban, háztáji mikrotermelésben, valamint kreatív, ipari és népművészeti termékek előállításában. Tipikus példa az ékszer készítés és a batikolás, amit szinte kizárólag nők végeznek. A fafaragványok készítése ez alól kivétel, ez többnyire a férfiak feladata. A turizmus is fontos ágazat, Afrikában a turizmusban dolgozók akár 70%-a lehet nő, míg globálisan ez az arány csupán 54%.
De ne feledkezzünk meg az afrikai termékekről, például textilekről sem, amelyek Nyugaton is inspirációt jelentenek. Budapesten is van olyan bolt, ahol 4-5 iparművész összefogásával afrikai textilekből készült ruhákat és táskákat árulnak, hiszen ezek az egyedi termékek nagy hatással vannak a dizájn világra.
– Mit tanulhatunk szerinted az afrikaiaktól?
– Az afrikai szemléletmódban a találékonyság, a rugalmasság és a kreativitás meghatározó. Míg itthon a vállalkozást a bátorsággal párosítjuk, Afrikában ez sokkal természetesebben alakul, ott a nők például a gyermekvállalás mellett is képesek megoldani a mindennapi teendőket.
Az élet ott természetesebb ritmusban zajlik: a gyerek nem az élet alfája és omegája, hanem szervesen beilleszkedik a mindennapokba. Vagy egész nap a dolgozó édesanya mellett játszik, vagy a nagyszülők vigyáznak rá, és ha a család egy kicsit is jómódúbb, akár házvezetőnő vagy teljes munkaidős bébiszitter is segíthet. Így a családdal együtt élve is működhet a vállalkozás.
De érdekes volt az egyik kongói faluban például olyan asszonyokkal találkozni, akik tudtak írni-olvasni, és önkéntesen oktatták a többieket alapvető készségekre, mint például számolni. Ezek nyugati szemmel magától értetődő dolgok, ám helyi környezetben fantasztikus eredményeknek számítanak, különösen úgy, hogy mindezt önszerveződő módon valósították meg.
– Vannak nagyobb vállalkozások is, amiket nők vezetnek?
– Vannak, de az, hogy valaki képes-e kitörni, nagyon függ attól, milyen családból származik, mennyi ideig és milyen színvonalú oktatást kapott.
A tehetség önmagában nem mindig elég, ha nincsenek az embernek lehetőségei. De vannak inspiráló példák: számos szálloda, akikkel együttműködik az utazási irodám, helyi tulajdonban van, és női vezetők irányítják őket, ami jól mutatja a nők elkötelezettségét és képességeit a vállalkozói szférában.
– Te vezeted az Utazz Afrikába utazási irodát, és nemrég második gyermeked is megszületett. Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a babázzással?
– Afrikában semmi probléma sincs azzal, hogy én nő vagyok. Általában komolyan vesznek, mert tudják, hogy munkámmal bevételt teremtek nekik. Rengeteg embernek biztosít megélhetést az utazási irodám Afrika-szerte, a buszmosótól a szállodákon át a piaci kofákig.
Egy hét és fél hónapos kisbabával vagyok otthon, és mellette igyekszem fenntartani a vállalkozásomat. Bevallom, sem a tavalyi, sem az idei év nem a legerősebb számomra, annyira kimerült vagyok. De szerencsére felkészült, tehetséges és lelkes emberekkel dolgozom együtt, akik rengeteget segítenek, szerintem ezt csak így lehet. Például ott vannak a túravezetőim: Dr. Lassányi Gábor régész, aki az algériai túrákat kíséri, és aki már 20 éve járja a Szaharát, vagy Gyurácz Andrea aki három könyvet is írt A szőke nő kalandjai Afrikában címmel. Ő a dél-afrikai szafari világ, például Namíbia és a Viktória-vízesés nagy ismerője, és önkéntesként dolgozott Szenegálban és Maliban is.
A vállalkozásom családias jellegű, évente néhány száz utast utaztatunk. A szilveszteri időszak mindig erős, de az év minden szakaszában szervezünk utakat, sőt, privát utakat is kínálunk már akár két fő részére is.
A munka ellenére nekem a gyermekeim az elsők. Őszintén szólva, néha magam sem tudom, hogy tudok aktívan dolgozni egy kisbaba mellett. De úgy érzem, vállalkozó szellemű nőként egyszerűen nem tudok leállni. Reggelente már kávé mellett három új ötletem támad, és ez a fajta „kódolásom” nem engedi, hogy másként működjek. – árulja el Ildikó mosolyogva.
– Honnan jött az ötlet, hogy utazási irodát nyiss?
– Az egyetemi éveim alatt önkéntes lehetőségeket kerestem, amit végül Afrikában találtam meg. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kulturális antropológiát és afrikanisztikát tanultam. Egyre többet utaztam Afrikába, és bejártam a kontinenst. Az utazási iroda ötlete is ebből fakadt: mit kezdjek ekkora terepismerettel és kapcsolatrendszerrel?
Ismerősök gyakran kérdezték: ‘Mikor mutatod meg nekünk Afrikát úgy, ahogyan te látod?’
2012-ben szerveztem meg az első utazást Kongói Demokratikus Köztársaságba a Gungu Fesztiválra. Az út nagyon jól sikerült: én magam is nagyon élveztem, és a helyiek is boldogok voltak, hogy tisztelettel fordultunk a kultúrájuk felé. Ezután döntöttem úgy, hogy komolyabban is belevágok. Közben Kőszegen szellemi és kulturális örökség mesterszakot végeztem, és a kulturális turizmus témájában, Afrikával kapcsolatosan írtam a szakdolgozatomat. 2013-ban pedig hivatalosan is elindítottam az utazási irodámat. – avat be Ildikó.
– Mikor tervezel újra Afrikába menni?
– A terv, hogy jövőre utazunk a babával, mivel nagy hívei vagyunk a családi utazásoknak ezen a kontinensen. Csoportos szafarikra általában 7-8 éves kortól ajánlott eljönni, de privát óceánparti üdüléseken, utazásokon már másfél-kétéves kortól is részt lehet venni, szafarira pedig 4-5 éves kortól lehet jönni, Kenyába vagy Tanzániába. Ezek az utak tanító jelleggel bírnak, és általában nagy hatással vannak a gyerekekre.
Ahogy az egyik utasom mondta: minden fiatalt el kellene vinni Afrikába 1-2 hétre, mert egy ilyen élmény sorsfordító lehet.
A fiatalok Afrikában megtapasztalják, hogy az élet másképp működik: ott nem repül a sült galamb a szájukba. A játék gyakran egy egyszerű, összeeszkábált rongylabda, és játékboltok sincsenek minden sarkon – ha vannak is, drágák. Megtanulják jobban értékelni azt, amijük van, és talán jobban jelen lenni a pillanatban. Hálát érezhetnek az apró dolgok iránt is. Emellett rengeteget tanulhatnak: történelemről, állatokról, földrajzról és biológiáról – mindezt a saját élményeiken keresztül – árulja el Ildikó.
Fotók: Szilasi Ildikó
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
