Időgazdálkodás öt gyerekkel: kincs, ami nincs

Hogyan lehet öt gyermek mellől dolgozni? Vannak-e kiskapuk? Mit érnek a csilli-villi magazinok dolgozó anyáknak szóló, időgazdálkodásra buzdító írásai egy nagycsaládos anyuka szemszögéből, a gyakorlatban? R. Fonyó Barbara egyértelműen fogalmazza meg a választ. 

Család és/vagy munka: az örök dilemma. Hogyan lehet dolgozni öt gyerek mellett, ha a munkahelyem nem egyéb, mint egy munkaállomás a nappalink sarkában? Lehet-e egyáltalán? Jó kérdés.

Manapság igen elterjedt az a nézet, hogy a hatékony munkavégzés alapja – különös tekintettel az otthonról végzett fajtának – a kellőképpen átgondolt, pontosan tervezett időgazdálkodás. Talán meglepő, amit most mondok, de abszolút egyetértek ezzel. És, hogy tovább emeljem a tétet: szerintem nagyon is jól működik ez a rendszer gyerekek mellett is. Ha nem haladja meg a leszármazottaink száma a kettőt. És ezzel az állításommal még egy kicsit engedékeny is voltam. Mondjuk ha szobanövények-típusúak – értsd: ahova lerakod őket, ott maradnak – akkor mehet a dolog. Ha viszont nem azok, akkor inkább azt mondanám, hogy egy gyerek az a bizonyos határ, ahol még működhet az időgazdálkodás. Mármint a valóságban, mert elméletben persze mindenre van lehetőség. Háromnál már tutira rezeg a léc, ötnél pedig – hogy őszinte legyek – már léc sincs, ami rezeghetne.

Amikor felkértek ennek a cikknek a megírására, már akkor tudtam, hogy nagyon nehéz helyzetben leszek, mert valami olyasmiről kéne beszélnem, amihez nem sok közöm van. Ugyanis amióta nagyon nagycsaládos édesanya vagyok, elég kevés kapcsolódási pontom van az idővel magával, mindig csak futólag találkozunk: ő rohan, én meg próbálom utolérni őt, na meg magamat. Amúgy nagy kincs lenne ha lenne, de nincs. És hát hogyan is gazdálkodhatnék valamivel, ami nem áll a rendelkezésrem?! Na ugye, hogy na ugye.

Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs semmi rendszer az életemben. Mert van. Legfeljebb nem tudom megvalósítani. De a nagycsaládos élet pont az a pálya, ahol abszolút mértékben a részvétel a fontos, a győzelem… nos, hogy is mondjam szépen: szóba sem kerül.

De akkor mégis hogyan osztom be az időmet, hogyan jut mindenre időm?!

Kezdjük ez utóbbival. Sehogy. De vannak mentőötletek. Például leszoktam arról, hogy a média által sugallt szuperanya-szupernő-szuperfeleség szent hármasát kötelező érvényűnek tekintsem magamra nézve. Könnyű volt, mert esélyem sincs a kivitelezésére, a nyomáskényszert meg meghagyom másoknak.

Emellett megtanultam mátrixban gondolkozni – én, aki matekból még kimondani se tudtam, hogy kombinatorika, nemhogy megoldani az olyan példákat, hogy hány különböző trikolórt lehet képezni 9 különböző színből, ha mindegyik szín csak egyszer szerepelhet -, és kézzel foghatóan alkalmazni a multitasking fogalmát, nem csak beszélni róla. És vettem egy időgépet… ja nem, azt csak úgy képzeltem.

Tudom, hogy a multitasking bizonyos körökben már meghaladott, túlhaladott, elavult elmélet, de sokan gondolkodnak így a nagycsaládos létről is. De az én szememben egyik sem az. Sőt!

Számomra a tömeg (és hát nálunk ebből aztán biztosan nincs hiány) kezelésének egyetlen hatékony módja, ha tömbösítem a feladatokat, a problémákat – néha a gyerekeket is: ha egyszerre veszekszem velük a széthagyott játékok, zoknik, tanfelszerelések miatt, akkor időt spórolok, a hangomat és a szomszédot is kímélem 2 in 1 – és igyekszem egyszerre, egy időben több dologgal is végezni.

Persze néha nem sikerül a multitasking: ilyenkor van az, hogy a korábban már megszárított, de a szárítógépből még el nem távolított ruhákat újra kimosom, mert ahelyett, hogy a megfelelő kosárba pakolnám őket, a szárítógép alatt pöffeszkedő mosógép szájába tömöm a kupacot, egyrészt mert nem tudom, hogy hol a kosár, a mosógép meg ott van és az ajtaja is nyitva áll, másrészt ha ruhákról van szó, akkor azok csakis koszosak lehetnek… vagy nem. Így viszont minden tutira tiszta lesz vagy nem, mert elfelejtem bekapcsolni a gépet. De hát úgy szép az élet, ha zajlik…

Fotó: Női váltó 🙂

 

A poszt elején határozottan azt mondtam, hogy öt gyerek mellett nem létezik időgazdálkodás. Talán a fenti példákból látszik is, hogy miért is gondolom így. De azért nem teljesen igaz ez az állítás. Miért? Mert igenis vannak a time managementnek olyan elemei, amelyeket érdemes megfontolni.

Például, hogy delegáld a kötelezettségeket másokra, mert segítséget kérni nem szégyen. Sőt! És ne legyen bűntudatod sem a segítségkérésért, sem pedig azért, ha nem sikerül mindig minden tökéletesen. Elégedj meg a jóval!

Ezek mellett az is sokat segít, ha megérted és elfogadod a gyerekeid fejlődésének fizikai és lelki sajátosságait, így nem idegeskedsz olyan dolgokon, amelyeken nem lehet változtatni, ergo nyugodtabb leszel és még az idegeskedésre szánt időt is megspórolod. És utoljára: engedd, hogy a gyerekeid költözzenek be az életedbe, ne csak te alkalmazkodj hozzájuk, hanem inkább őket illeszd be a mindennapjaidba.

Csak lazán! Csak életszerűen!

Vélemény, hozzászólás?