Barion Pixel Skip to content

Nem kell belehalni a munkába! – ezt tanulhatjuk meg a Milleniumi generációtól

Az apukám olyan korán ment el reggelente otthonról, hogy évekig próbáltam csak egyszer felébredni, hogy láthassam olyankor. De nem ment. A mai fiatalok nem akarnak beleszakadni a munkába, nem is értik ezt a hozzáállást. Ha úgy egyszerűbb az élet, miért ne lehetne távmunkában dolgozni, rugalmasan vagy részmunkaidőben? Mit tanulhatunk a milleniumi generációtól? Itt a válasz!

A ’80-as évek elejétől a kétezres évek elejéig születettek egyre többen vannak a munkaerőpiacon. Határozottan más az elképzelésük munkáról, karrierről és munkahelyről, mint az előttük utat taposó negyveneseknek, vagyis az X generációnak.

Egy millennial sose fogja elfogadni, ha korlátozzák a közösségi oldalak használatát a munkahelyén, hiszen ő egész nap részt akar venni a privát életében is – és ettől nem lesz rosszabb munkerő.

Sőt, attól sem teljesít gyengébben, ha egy kávézóból dolgozik egész nap vagy ha félállásban kapcsolódik a vállalathoz, mert a többi idejében gyökeresen mást csinál.

Az ezredfordulósok máshogyan látják a világot, a teljesítményt és az emberi kapcsolatokat, és van, hogy úgy látszik: sok dolgot jó lenne eltanulni tőlük.

A munka és a magánélet egyensúlya

Az én – mai negyvenes – generációm alapélménye egészen más, mint a pályakezdőké. Minket arra neveltek, hogy üzembiztosan működtessünk kész rendszereket, és ha elromlanak, álljunk neki, és javítsuk meg őket. Ezt tanultuk a szüleinktől is, jobban mondva, a hiányukból.

Te is kulcsos gyerek voltál? Én csak azért nem, mert a nagypapám is velünk élt és ő beengedett, amikor késő délután hazaértem a szakkörökről. Mert a szüleim sosem voltak otthon. Én azt tanultam tőlük, hogy keményen, sokat kell dolgozni, hosszú a munkaidő, sok a túlóra, GMK, hétvégén a kert, bele kell halni, bele kell szakadni.

Az apukám olyan korán ment el reggelente otthonról, hogy évekig próbáltam csak egyszer felébredni, hogy láthassam olyankor. De nem ment. A mai fiatalok nem akarnak beleszakadni a munkába, nem is értik ezt a hozzáállást. Ha úgy egyszerűbb az élet, miért ne lehetne távmunkában dolgozni, rugalmasan vagy részmunkaidőben? Nem lógni akarnak, hanem élni. Felteszik a kérdést, amit nem biztos, hogy én is feltettem: Mi a normális? Jól van ez így vagy máshogyan akarom?

Merj kérni és kérdezni!

Emlékszem, zsenge koromban sokszor vártam arra, hogy fizetésemelést kapjak, majd, amikor az nem realizálódott az általam elképzelt időben, magamban puffogtam azon, hogy engem nem értékel senki.

Az ezredfordulósok, ha szeretnének valamit, annak hangot is adnak. Nem gondolják azt, hogy mások majd az ő fejükkel fognak gondolkodni. Kérdezni és folyamatosan tanulni akarnak.

Karriert is eszerint építenek. Igényük van a képzésekre, mert tudják, hogy a világ nagyon gyorsan változik. Nem félnek a változásoktól, tudják, hogy mindez természetes. Nekik ez a természetes.

 Találd ki magad újra és újra!

Legyél bármilyen idős, legyen meg a képességed arra, hogy megújítsd magad. Az jó, ha észreveszed a megrekedést, de még jobb, ha elhiszed, hogy ha valami újba fogsz, az sikerülhet. Az ezredfordulós nemzedék a változást adottnak tekinti, akár a gyors egymásutánban jövőket is. Természetesnek tartja, hogy alkalmazkodni kell hozzá és meg kell látni benne a jót.

Támogasd magad!

Hajlamos vagy összeomlani, ha nem érkezik mindenhonnan pozitív visszajelzés? Ha nem téged választanak, vagy akár be se hívnak interjúra? Ha nem olyan ütemben nő az érdeklődés a terméked iránt, ahogyan szeretnéd?

Ne kívülről várd a megerősítést, legyél tisztában az értékeiddel. Egy mai fiatal munkavállalóra sokkal inkább jellemző, hogy sok dologba belefog: több vasat tart a tűzben és próbálja ki magát, így húszas évei közepére-végére már sokrétű tapasztalatot szerzett.

Ha valami nem megy vagy nem érzi benne jól magát, a millennial továbbáll. Mert hisz benne, hogy megtalálja magát. Húszas éveiben járó, irodai munkát végző kollégám egyszemélyes vállalkozásában, szabadidejében csak természetes anyagból készült, minden elemében újrahasznosítható gyertyákat készít esténként a konyhájában, és ma már több budapesti designer bolt polcain megtalálhatók a szívvel-lélekkel kikísérletezett termékei. Lehet, hogy nemsokára ebből fog megélni.  Egy ideig. Mert a változás szerintük állandó.

Ismerd meg és használd a technológiát!

A kétezres évek elején, a betárcsázós internet korában rácsodálkoztál, hogy neked mennyivel könnyebb használni az újdonságokat, mint írógéphez szokott szüleidnek? Bevallom, nekem ma már néha nehéz követnem az újdonságokat ezen a téren. Pedig ha önmagunkat vagy a vállalkozásunkat menedzseljük egyszemélyben, akkor érteni kell az eszközöket és a felületeket. Tanuld meg készségszinten használni mindazt a digitális eszközt és lehetőséget, ami előre vihet.

Etikus munka: fontos, hogy kinek dolgozol, fontos, hogy mi a munkád

Hacsak nem vagy megveszekedett lobbista, természetesen nem dolgozol fegyver- vagy dohánygyárnak. A millennial nemzedék tagjai azonban ennél sokkal érzékenyebbek. Fontos számunkra, sőt, a munkamotivációjuk egyik fő alkotóelemét adja, hogy jó célért akarnak dolgozni, pozitív hatást gyakorolni. Tegyél olyat, amivel előreviszed a világot, olyan vállalatnál helyezkedj el, amelynek fontos, hogy etikusan működjön, legyen szó környezetvédelemről, esélyegyenlőségről, fenntarthatóságról.

Olyan életet alkoss, amilyet szeretnél!

A szenvedélyed legyen a munkád, élj meg a hobbidból – ez a legjobb stratégia az egyensúly eléréséhez. Ma könnyebb vállalkozást indítani, mint valaha, tehát, ha a fenti pontokat magadévá teszed, belevághatsz. Az életedhez illeszd a munkád!

+ 1: Egészséges életmód

Hogy sokáig egészséges és aktív maradj, oda kell figyelned magadra. Az életmódodra, pihenésedre, jóllétedre. Ezt jól tudják az ezredfordulósok, akik elsőre lusta macskának tűnhetnek a mókuskerékhez szokott rutinosoknak, de tény, hogy kevesebbet isznak, dohányoznak, mint az idősebb korosztályok és jobban figyelnek az egészségükre. Tudják, hogy az ülőmunkánál, a büfézésnél, irodai menzás rántott húsnál nincs hosszú távon károsabb napi rutin. Nagyon okosak: tudják, hogy ha sokáig élnek, relatíve sokáig is kell majd dolgozniuk.

Kiemelt kép: Pixabay

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely