Új élet a Perzsa-öböl partján

35 fok feletti nappali hőmérséklet tavasszal, és 50 fok feletti átlag nyáron. Akár 90 százalékos páratartalom és homok, amerre csak a szem ellát. Fogyatkozó olaj-, és vízkészletek, önellátó növénytermesztésre alkalmas üvegházak a sivatag közepén. Elképzelhetetlen gazdagság és mérhetetlen nyomor. Az Egyesült Arab Emirátusokban él Kujáni Yvett, aki saját bevallása szerint a világ legnagyobb karrierváltója.

Európai léptékkel felfoghatatlan tempójú fejlődés, és egy társadalom, amelynek tagjai rájöttek, hogy a tudás és a tehetség legalább olyan erős valuta, mint a pénz. Itt, a végletek e különös világában, az Egyesült Arab Emirátusok Ras al Khaimah emírségében él és dolgozik régészként csaknem egy éve a szekszárdi származású Kujáni Yvett, aki – bár nehéz szívvel költözött – úgy érzi, a helyére került. 

– Én vagyok a világ legnagyobb karrierváltója. Ámulattal csodálom azokat, akik már a középiskolában elhatározzák, hogy mivel foglalkoznak majd, aztán egész életükben kitartanak mellette. Én már minden voltam, talán csak sírásó nem. Dolgoztam textilipari gépészként, eladóként, de vendéglátóztam, foglalkoztam biztosítással, tanítottam 8 évig testnevelést, voltam kézilabda és atléta edző is, majd elkezdtem televíziózni, sportkommentátor lettem Szekszárdon – kezd mesélni az életéről.

– Sokat ezek közül egymás mellett csináltam – ötöt is egyszerre-, mert egyedül neveltem a nagyobbik lányomat, és tudtam, hogy mindig több lábon kell állnom, mert ha én nem keresek, akkor nem tudok enni adni a gyereknek, és elviszik a lakást a fejünk fölül, amiért egész életemben dolgoztam – folytatja, de hozzáteszi, hosszú távon azért ezt nem bírja az ember. 

 Tévés munkájának köszönheti, hogy találkozott a férjével, akibe azonnal beleszeretett, és aki a régészettel is megismertette. A közös jövő kedvéért – bár élete egyik legnehezebb feladata volt -, összecsomagolta lányával közös életét és Szegedre költözött. 

Egyetem közel a negyvenhez? Miért ne?

Yvett és férje, Tibor Dubaiban.Ugyan hónapokig idegennek érezte magát – térképpel járt mindenhova – , hamar megtalálta a helyét: régész technikusként kezdett el dolgozni, és megszületett második gyermeke is. Mindeközben folyamatosan fejlődni akart, így 2012-ben, 39 évesen felvételizett a Szegedi Tudományegyetem régész szakára.

Nem vallott kudarcot: miközben nappali tagozaton végezte a tanulmányait, terepen dolgozott és nevelte kisebbik lányát. Mindezt úgy, hogy a férje akkor már csak legfeljebb negyedévente látogatott haza, mert Afganisztánban végzett ásatást. 

– Tibor később Katarban is töltött hosszabb időt, és Ras al Khaimahban is ő volt az előőrs. Nem volt könnyű, egyedül az ő édesanyja tudott segíteni, de tanulni akartam – mondja, hozzáteszi, nem emlékszik rá, hogy különösebben sokat kritizálták volna ezért. 

– Rólam leperegnek a bántó megjegyzések. Nem hagyom, hogy bárki rossz színben tüntesse fel az életünket. A kívülállók szerint keményen nevelem a gyerekeimet, a gyerekeim viszont nem így gondolják. El kell tudni engedni ezeket a beszólásokat – mondja és hozzáteszi, külföldön megtanulta, hogy hol vannak a határok és azt is, hogy mi mennyit ér.

– Itthon nem divat kiállni magunkért, mindenki bocsánatot kér azért is, hogy él. Pedig nem kéne. Merni kéne nemet mondani, és bátran felállítani a saját határainkat – véli, és kiemeli, mindezt persze úgy, hogy közben nyújtunk is valamit. 

Jobbnak kell lenni, és megbecsülnek

– Én mindig a legjobb akarok lenni abban, amit csinálok. Ha az ásatáson együtt dolgozol 20-30 férfi munkással, és nem tudsz gyorsabban kidobni egy egy köbméteres gödröt, mint ők, akkor elvesztél – mondja.

– Nem működik, hogy csak követelünk, teljesíteni is kell. Nincs ez másként egy iszlám országban sem – folytatja, és beavat  szerinte az a legfontosabb, hogy a munkásaival jóban legyen. 17 férfit irányít éppen, és – úgy érzi – elfogadták. 


– Ők elképzelhetetlenül szegények. Mégis, az utolsó fillérjeiket összeadva minden nap meghívnak enni a pokrócukra, ami nőkét kivételes megtiszteltetés – mondja. Természetesen nem az arab állampolgárságú dolgozókról beszélünk. Az emírség mindössze 10-15 százaléka helyi születésű, ők csak az állami hivatalokban illetve a felső vezetésben töltenek be pozíciókat.

A maradék nyolcvanöt százalékot a bevándorlók teszik ki. Köztük két réteget lehet elkülöníteni: a magasan kvalifikált  orvosokét, mérnökökét, informatikusokét, tudósokét és a legszegényebbeket. Előbbiek tényleg a világ legnagyobb koponyái, utóbbiak pedig a kiszolgáló személyzet – mondja Yvett. 

Luxusautók és házi szolgák

– Még a bevásárlókocsit sem te tolod ki az autódig, de Thaiföldről, Pakisztánból, Indiából érkező házi szolgákat is foglalkoztatnak, amit én egyszerűen nem tudok megszokni – mondja, és leszögezi, minden huszonévest kötelezően elküldene egy ilyen idegen országba, ahol látni lehet, hogy milyen is igazából a világ. Egy helyre, ahol kézzelfogható lesz a sokat puffogtatott igazság, miszerint a hétmilliárd emberből tényleg csak egymilliárd tudja megvenni a napi betevőt, és a saját otthonában álomra hajtani a fejét. 

Itt ugyanis nem csak a gazdagság, de a szegénység – és mellette az emberség – is felfoghatatlan méreteket ölt. Míg a középosztály kertjeiben luxusautók sorakoznak, a kiszolgáló személyzet az utolsó falat élelmét is megosztja egymással.

– Én azt mondom, nagyobb keresztények, mint mi. Hihetetlen emberséggel fordulnak a társaikhoz. Ez az ország mindent túl fog élni. A gazdagok azért, mert lesz hozzá pénzük, a szegények pedig azért, mert olyan eszköztáruk van az életben maradáshoz, amit mi elképzelni sem tudunk – mondja Yvett. 

40 kiló egy élet

Okozott-e álmatlan éjszakákat a döntés, hogy kövessék a férjét, kérdezzük. – Dilemmáztam persze,  hogy kimenjünk-e mi is. Megint ugrani kellett az ismeretlenbe, és ez számomra már akkor is horror volt, amikor Szekszárdról kellett Szegedre költöznöm. Ráadásul a tudományos életben is pezsegtem, konferenciákra jártam, kezdtek megismerni. Nagyon nehéz volt, mintha a véremet adtam volna. Össze kellett csomagolnom az életemet egy 40 kilós bőröndbe, és akkor még nem beszélünk arról, hogy mekkora sokként éri az embert, ha egy másik kultúrába csöppen – válaszol, és elmeséli bár sok az előítélet a nők helyzetével kapcsolatban, őt nagy traumák eddig nem érték. 

Azt mondja, az egyértelmű, hogy az iszlám világban nőként egy bizonyos szintnél nem juthatsz tovább. De úgy látja, az arab nők nem is akarnak feljebb kerülni, hiszen tényleg mindenük megvan. Nem feltétlenül öltöznek másképp, ráadásul autót is vezethetnek.

– Arra azért már rájöttem, hogy hivatalos ügyet célszerű férfi kísérővel intézni. Nem kötelező, de érezhető az ügymeneten – avat be Yvett és megsúgja, még legalább 10 évre terveznek kint. 

Nem ringatja illúziókba magát

– Mi az alsó középosztályhoz tartozunk, de ez egészen mást jelent, mint itthon. Anyagi biztonságban élünk, hagynak dolgozni, sőt, segítik a munkánkat és olyan magániskolába jár a lányunk, amit Magyarországon sosem tudnánk megengedni magunknak – mondja, és kiderül energiát fordítanak a fejlődésükre is. Tudja, hogy nem szabad illúziókba ringatnia magát, itt mindenki addig kell, amíg a hasznukra válik. Mégis maradni akarnak, akkor is, ha itthon kiesnek a tudományos körforgásból. 

– Eleget kutattunk már itthon az éhen halásért. Jó érzés, hogy végre megbecsülik a munkánkat – foglalja össze.

Hozzáteszi,  a lányuk is nagyszerűen megállja a helyét. Megkérdezzük, fél-e attól, hogy ő esetleg ott ereszt majd gyökeret. De Yvett biztos a válaszban. – Nem fog. Innen angol és amerikai elit egyetemekre mennek tanulni a gyerekek. Az Arab Emírségek iskolái nem a sok századik helyen állnak a világranglistákon, hanem egészen elől. Olyan lehetőségei lesznek, amelyekről Magyarországon álmodni sem merne – zárja le. 

Vélemény, hozzászólás?