„Drága Kisfiam! Hittem benned” – Pataki Zita szívfájdító levelet írt a hitről

Mi a legmegfoghatatlanabb és közben az egyik leghétköznapibb érzés, ami végigkíséri a küzdelmeinket? A hit. Aki valaha is vágyott már gyermekre, aki nem akart megérkezni, jól tudja ezt. Pataki Zita saját hitéről mesél és meg nem született kisfiának üzen. Videó a cikkben.

Drága Kisfiam! 

Hittem benned. Hittem abban, hogy megszületsz. 

Nem csak én, sokan éreztek még így. Imádkoztak is érted. 

Mondhatnám azt, hogy mindez semmit sem ért, hiszen nem vagy itt, mondhatnám azt, hogy valaki rosszul imádkozott, hogy én nem hittem eléggé. Ha nem teljesül az, amiért imádkozunk, vajon ki a hibás? Ha teljesül, akkor azonnal látjuk az okokat, látjuk kristálytisztán, hogy miért sikerült. Vajon a sikertelenséggel együtt vakság jár? Bűntudat? És az örök kérdés, hogy rosszul hittem vagy nem hittem igazán? 

Mi a hit mércéje? 

Hittem abban is, hogy felvesznek az egyetemre. Felvettek. Hittem abban, hogy boldogan, nagyon szerelmesen megyek majd férjhez. Így is lett. Hittem abban, hogy anyukám felgyógyul a sztrókból. Meg is tettem mindent érte. Hittem, sőt láttam az otthonunkat, a faházunkat egy szép faluban, megvalósult. Tehát vannak eredmények. A hit ereje volt az, ami miatt felvettek? A hit kellett ahhoz, hogy férjhez menjek, építkezzek? 

De a mindennapjaink is tele vannak hittel. Hiszem, hogy a lift nem szakad le pont akkor, amikor beszállok, és egy őrült sem jön majd velem szemben az autópályán, ahogy abban is hiszek, hogy 80 éves korom felett halok csak meg. 

Semmi egzakt garancia nincs rá, hogy mindez sikerül, a hit valahol két véglet, a józan ész és a teljes önbecsapás között helyezkedik el. Egy esetben sincs közvetlen és azonnali igazolás arról, hogy a jövőben valóban úgy történne majd, ahogy hisszük.

A hit mégis él bennünk, és legfeljebb csak a hozzánk legközelebb állók mondhatják ki őszintén, hogy önbecsapás, amit csinálsz, hiába hiszel, mert nem látod a valóságot, felemészted magad. De ezt mégis a legritkább esetben mondjuk. Miért? Mert a hit bizalmat is jelent, valami olyan mély érzést, amely erőt, határozottságot ad. 

Hittem az orvosoknak és a szakembereknek is, hiszen ez a szakterületük, nagyobb a tapasztalatuk sokaknál, de ha gyermeket szeretnél, akkor érzelmileg bízol a párodban is, hogy ugyanazt szeretné ő is. Az érzelmi kötődés velejárója, hogy elhittem Atinak, minden rendben lesz. Hányszor mondta ő is nekem: most sikerülni fog! – és sohasem haragudtam rá, ha mégsem. 

Hittem önmagamban, a képességeimben is. Minden műtétem, betegségem, állapotom ellenére érzem, hogy képes vagyok teherbe esni.

Ahhoz azonban, hogy ennek az önbizalomnak racionális alapja is legyen (az endometriózis-műtétek sokat kivettek belőlem), felkerestem egy pszichológust. Az első kérdése pont ezzel a hittel ment szembe: mi van akkor, ha olyan a szervezete, úgy van berendezkedve, hogy nem lehet gyermeke? Mit tesz? 

A legtöbb ember alig ismeri magát, sokak önbizalma is téves alapokon nyugszik, így az önmagukba vetett hit érvényessége is megkérdőjelezhető. De az érzés még így is természetes és racionális. (Gondoljunk csak a tehetségkutató műsorok válogatására, amelyen jókat nevetünk, és el sem hisszük, hogy miért gondolja azt valaki, hogy ott a helye…) 

Egyszer hittem egy szélhámosnak is. Ellopták az autómat és jelentkezett valaki, hogy visszavásárolhatom. Több százezer forintért. Hittem neki, fizettem és becsapott. Nem volt az autó ott, ahol mondta. 4 évvel később a rendőrség hívott, hogy letartóztattak valakit 80 rendbeli csalás gyanújával. 

A csalók hazugságrendszerei is a hamis hitre alapoznak, önmagában logikusnak tűnő érvrendszert építenek ki, ezért estem könnyen a csapdájukba. A szélhámosok hitet ébresztenek az áldozatban, éppúgy, ahogy a betegség az emberben. Ezért is fájt annyira a felismerés, hogy ha más képes így becsapni, akkor lehet önmagammal is ezt teszem… Nem jó érzés. 

Gyanús volt egyénként, hogy becsapnak, anyukámat még meg is kértem, hogy ha ő veszi majd fel a telefont a tolvajnak, akkor mielőtt bármi történne, kérjen bizonyítékot arról, hogy valóban az én autóm van nála. Mondjon pl. egy tárgyat, ami az autómban volt… Én vettem fel a telefont, és így is át tudott verni. Mert hinni akartam benne, hogy visszakaphatom az autómat. A hit erőssége nagyon fontos tehát.

Az orvos véleményét már önmagában is igazolásnak tekinthetjük, több orvosé még erősebben támaszthatja alá a hitünket, ezért is megyünk másodvéleményért. Aztán jönnek a cáfolatok, módosítjuk a véleményünket, és újból és újból felépítjük magunkban a hitet, mígnem eljutunk egy meggyőződésig. Ez már nagyon erős hit, bár még ez is lehet hamis…

Szóval, Drága Kisfiam! Még hiszek benned, mert én vagyok az egyetlen, aki ezt megteheti.

 

A Meddőnek nyilvánítva! 20. részét itt is megnézheted: 

Vélemény, hozzászólás?