Az ötösből nem veszek kiflit – Egy anya levele a tanítókhoz

Egy személyben anya, tanítónő és mérnök? Baranyi Flóra tényleg megpróbálta. Most levelet írt a tanítóknak és gyermekeinek is, mert feladta a harcot és nem érdeklik többé a rossz jegyek sem. Beletörődött abba, hogy nem megy. Hogy ezt így nem lehet! Nem válik az ember egyik-napról a másikra tanítóvá, miközben házakat emel. Hiába a szorgalom, valamiből engedni kell. 

Kedves Tanítók, Tisztelt Igazgató!

Bocsássanak meg, nem tudtam megbirkózni az órarend szerinti haladással. Édesanyám lássa lelkem, aki tanárként ment nyugdíjba és megtanított a kitartásra, de nem ment. Így, egyszerűen múlt időben, már szembenéztem vele.

Egyes szám első személyben írok, nem hárítom a felelősséget. Mert ez nem a gyerekről szól. Bevallom, egyest is kaptam már. Késtem, hiányoztam, beteget jelentettem, halasztottam, és minden egyebet, amiről elsőre a rosszcsontságra asszociálnak. Én is arra gondoltam eddig.

Miért, a lustaságon kívül lehet más ok? Igen, a szorgalom. Mert próbálom rendesen csinálni a munkám. Mert édesanyám azt is megtanította, hogy nehéz időkben priorizáljak. És az ötösből nem veszek kiflit. A kettesből se.

A munka mellett rendet tartani, ételt prezentálni, még több időt vesz el. A gyerekekkel már szinte nem is marad lehetőségem foglalkozni.

Nem aggaszt az iskola, a lelki egészségük aggaszt, de az nagyon. Nemcsak a pedagógiában, hanem a pszichológiában is segítségre szorulok.

Kérem, bocsássák meg szemtelenségem – az építkezésen kicsit elkanászodhattam –, de én sem küldök ki senkit egy zsaluzási tervvel, hogy következő hétfőn jön a vasszerelési terv, addig legyenek kedvesek haladni, mert a betont már megrendeltem fix időpontra. Ugyanis a tanári szakmát is ugyanilyen komolynak és összetettnek látom.

Így látja Baranyi Flóra óvodás kisfia a járványhelyzetet.

Szorongok, mert nem jut elég figyelmem a gyerekekre. Szorongok, mert ha én csinálom, megutálja a tanulást. Nem érti, érzi, hogy iskola van. Én sem. Egyik alkalommal például lebuktam, hogy diszkalkuliás vagyok, mégis lett másfél mérnök diplomám.

Jobban érdekelt az, hogy ilyen nagy dolgot hogyan tudtam megugrani, mint a matekfeladat.

Kisfiam! Inkább hozzád és az óvodás öcsédhez fordulok!

Nem tudok, csillagom, fejben számolni. Reméltem, hogy megúszom a lebukást, vagy legalább késleltethetem, de nem így alakult. De ebből is láthatod, bármi megoldható és helyrehozható. Ezt viszont biztosan tudom, a mama ezt is megtanította, ezt éltük mindig együtt. És látom, hogy nem a napi sok lecke megoldása segít neked jól lenni, mert egy kis Maugli lettél a barátaid nélkül.

Hétvégén igyekszem csak rátok figyelni. Nekem is nehéz, mert merülök, és a nincsből nem lehet adni. De megpróbálom, mert nagyon szeretlek benneteket. Talán most ez az egy, ami igazán számít.

A lecke várhat.

Majd szeptemberben.

Amikor újra gyerekek vesznek körül és szünetben talán még kicsit rosszalkodni is lesz lehetőség.

Vélemény, hozzászólás?