Emlékeztek Jane Austen kevélynek tűnő, mégis meleg szívű hősére, Mr. Darcyra? A Büszkeség és balítélet főhősébe szinte kötelező beleszeretni legalább egyszer az életben. De vannak itt még más férfi figurák is, akikre érdemes figyelni. Oláh Andrea Fábián Jankával beszélgetett irodalmi szerelmeiről, és új könyvéről A könyvárus lány folytatásaként megjelent Julie Könyvkuckójáról. Interjú és Podcast!
Julie részben én is vagyok, mert kislány koromban mindig egy saját kis könyvesboltról álmodoztam. Nagyon sok könyvünk volt otthon, de egy idő után elfogytak, mindet elolvastam. De ha lenne egy saját könyvesboltom, akkor ugye ez nem fordulhatna elő – mesélte A könyvárus lány megjelenésekor egy interjúban Fábián Janka, és azt hiszem, sokunk dédelgetett álmáról beszélt. Állandóan könyvek közelében lenni, másoknak a kedvenceinket megmutatni, írókkal találkozni – erre vágyik és ezt teheti majd a regénye főhőse, a Budapestről 1956-ban Amerikába emigrált Julcsi. A történet második részében, a Julie Könyvkuckója című kötetben kiderül, az olvasók is imádják Julie/Julcsi ötleteit, sőt van, aki üzletileg is nagy fantáziát lát bennük. A 60-as évekbe visz minket Fábián Janka, a romantikus történelmi regény műfajának egyik legnépszerűbb írója. A podcast a könyv történetéről szól, viszont régóta meg akartam tudni, miként viszonyul Janka a férfi hőseihez, hogyan teremt sok regényében olyanokat, akikbe az olvasók rendre beleszeretnek. Az év végén megírtam a kérdéseimet, és izgalmas válaszokat kaptam.
– Miért ebben a műfajban írsz, miért a történelmi és miért a romantikus irány, illetve volt-e olvasmányélményed, ami ebbe az irányba indított el?
– A történelem iránti érdeklődésem nagyon korán kezdődött, még kisiskolás koromban, méghozzá az akkori olvasmányaim, elsősorban Gárdonyi Géza hatására. Szerintem már ő is történelmi-romantikus regényeket írt, persze az adott kor stílusában. Később, már egyetemista koromban Ken Follett, Robert Merle és Philippa Gregory regényei voltak sorsdöntőek számomra – ekkoriban határoztam el, hogy valamikor nekem is lenne kedvem ahhoz, hogy történelmi hátterű regényeket írjak, méghozzá, ha úgy tetszik, „romantikusakat”, vagyis amelyekben nagy szerepet játszanak az emberi sorsok, érzelmek is.
– Voltak-e valaha olyan regényhősök, akikbe olvasóként bele lehetett, bele tudtál szeretni?
– Hogyne! Rengeteg ilyen volt. Például fülig szerelmes voltam Zétába, majd Bornemissza Gergelybe, és persze féltékeny is voltam Vicuskára, majd Robert Merle Francia História sorozatában Pierre-be szerettem bele, vagy Viniciusba a Quo Vadisból… És még sorolhatnám. De szerintem nem csak én vagyok így ezzel: az pl. közmondásos, hogy Jane Austen Mr. Darcyjába szinte „kötelező” beleesni, akár a könyvet olvasva, akár a filmet nézve.
– A regényeidbe tudatosan írsz bele ilyen vonzó, izgalmas férfihősöket? Ki az, akiért rajongtak az olvasóid?
– Nem mindig tudatosan, de ha így alakul, az persze nagyon jó. Igen, volt ilyen több is, és érdekes módon nem csak a kimondottan pozitív szereplők. Az Emma évszázadából például Pétert – Emma „rossz oldalra állt” középső fiát – sokan megsiratták (én is), de Gáborba – a férfi főszereplőbe, Emma szerelmébe – is könnyű volt belezúgni. Aki számomra is meglepetés volt, az mondjuk Iván – egy jóképű, ám gátlástalan karrierista, aki a nőket és a történelem fordulatait is a maga hasznára fordítja – az Adél és Alizból, aki egy kimondottan sötét figura, vagy a mostani regényeimből Igor, aki szintén nem egy grál lovag, ám mégis szerethető – talán azért, mert nagyon is emberire sikerült.
– Én egy Párizsban élő fiatal művész hősödre emlékszem, akiért igazán lelkesedtem, azóta sem felejtettem el…
– Ő fényképész volt. Igen, számomra is emlékezetes az alakja, de őt szándékosan igyekeztem vonzóra alakítani – persze ő sem makulátlan. Mindig hosszas folyamat egy karakter, főleg egy főszereplő megalkotása, és a történet közben is változik. De ez is így van jól, ettől lesznek szinte „élővé” a szereplők, és néha még számomra is képesek meglepetéseket okozni.
– Voltak-e olyan történelmi személyiségek, akiket megírtál a regényeidben, és szívesen megismerted volna őket?
– Szinte mindegyikkel szívesen találkoznék! Ha egyet kellene kiválasztanom, az azt hiszem, Mária Terézia lenne. Róla annyi mindent olvastam, és az írás közben is annyira közel került hozzám, hogy már-már személyes ismerősként gondoltam/gondolok rá. (Az utolsó boszorkány lánya című regényről van szó – a szerk.) Annak is nagyon örülök, hogy a könyveim által másokhoz is közelebb hozhattam a személyét, és már nem egy tankönyvi alakként gondolnak rá, hanem hús-vér emberként.
– A könyveidben történelmi események közvetlen közelébe viszed az olvasóidat. Mi izgalmas számodra ebben, a kutatás, vagy az, amikor írod, és számodra is átélhetővé válnak ezek a történések?
– Mindkettő egyformán izgalmas.
A kutatáshoz több idő szükséges, és azt is nagyon élvezem, de az írás közben elevenedik meg számomra is az esemény, vagy a helyszín, amiről olvastam, vagy amit a régi felvételeken megnéztem.
Azt hiszem, akkor valóban úgy érzem, mintha én is ott lennék és átélném, és ahogyan a visszajelzésekből hallom, ezt az élményt sokszor az olvasóknak is sikerül átadnom.
– Ebben a legutóbbi regényedben, a Julie könyvkuckójában Igor olyan karakter, akit épp a vonzereje és a különlegessége miatt vittél tovább a történet folytatásába. Miért érdekes figura ő?
– Ő egy Kijevből származó szovjet diplomata család gyermeke. Amerikában tragédiák sorozata éri őket, és ez nagy hatással van Igorra, aki egyébként az a tipikus túlélő típus. Az első kötetben kurtán-furcsán búcsúztunk el tőle, ezért adta magát, hogy a második kötetben valamilyen módon visszatérjen. Ez meg is történik, és a felbukkanása befolyásolja a főhős, Julcsi életét is. Olyannyira, hogy még az utolsó oldalon is találkozhatunk a nevével…
És íme a podcast a regényről:
Nyitófotó: Máté Péter.
