Az ókori Egyiptom iránti kimeríthetetlen kíváncsiság vitte a Közel-Keletre, néhány évvel később pedig azon kapta magát, hogy már csak látogatóba jár haza, jelenleg Dubaj az otthona. Pekarik Zita magyartanárnak készült, van kommunikációs végzettsége is, ma azonban – már, ha lehet épp utazni – turistákat kalauzol a mesés keleti országban.
Nem vagyok az arab országok megszállottja, mondja nevetve és a magyarázkodása nem véletlen: néhány évig Egyiptomban, majd kis ideig Tunéziában dolgozott idegenvezetőként, mielőtt az Egyesült Arab Emírségekbe költözött volna.
– Fiatal felnőttként nem így terveztem a dolgot: magyartanár szerettem volna lenni, ám amikor kikerültem az egyetemről, épp leépítések zajlottak az iskolákban, nem találtam munkát. Kommunikációs végzettséget is fel tudok mutatni, televíziózást tanultam, de ebben a szakmámban is csak rövid ideig dolgoztam, televíziós szerkesztőként. Végül egy egyiptomi út határozta meg a sorsom.
Múlt, jelen, jövő
Mint turista érkezett az országba, az ókori kultúra megszállottjaként. – Úgy voltam vele, idegenvezetőként ezzel pénzt is kereshetek: bejárom az országot, eljuthatok a legszebb helyekre. Három évig éltem Egyiptomban, fél évig Tunéziában – meséli.
– Göröngyös volt az út, hamar rá kellett jönnöm, hogy a kép, ami az idegenvezetésről a fejemben él, nem feltétlen találkozik a realitással.
Emlékszem, első útjaim egyikén, Luxorban, teljes beleéléssel meséltem az ókori csodákról, fáraókról, később kiderült: a vendégeket jobban érdekli a jelen városa. Az idegenvezető nem tanár, sokkal inkább egy mutatványos, aki, ha megszórja egy kis cukorral, még a történelmet is lenyomhatja a vendégek torkán – nevet.
Még Egyiptomban dolgozott, amikor turistaként először Dubajban járt. – A múltból a jövőbe csöppentem: hihetetlen volt a kontraszt a két ország között, és persze nagyon más volt Magyarországhoz képest is, amit Dubajban tapasztaltam. Itt láttam először felhőkarcolót; sokkolt a tisztaság – és ez még jóval a covid előtti időkben volt… Magával ragadott a multikulturális forgatag, az a gazdagság és futurisztikus városkép, amit máshol korábban nem láttam.
Multikulti a köbön
A dubaji életet megelőzte fél évnyi tunéziai munka, ezután adódott a lehetőség, hogy az Emirátusokba költözzön. Itt az első négy és fél évben céges kötöttségben, azóta pedig szabadúszóként dolgozik.
– Az örök napsütés, a tenger és a sivatag – sorolja, mit szeret a legjobban Dubajban. – Sokan nem értik, mi szépség lehet a sivatagban – szerintem gyönyörű! De nagyon hamar hozzá lehet szokni a tisztasághoz és a biztonsághoz is. Gond nélkül merek sétálni este a tengerparton, vagy kocogni a közeli parkban.
Zita itt tapasztalta meg azt is, milyen jól megél együtt, egymás mellett sokféle nemzet. – – – Az ország népességének körülbelül 20 százaléka tősgyökeres emirátusi állampolgár, a többiek itt élő külföldiek – magyarázza. – Sokan mondják, hogy a globalizmus, a multikulturális társadalom káros, mert elveszti benne az ember a saját nemzeti identitását. Én ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam, amióta több országban is jártam és élek: minél többféle kultúrát ismerek meg, annál többet tudok meg saját magamról mindezek fényében. Elsőre persze sok lehet, ha a sajátunktól ennyire eltérő és sokféle szokással, szabállyal találkozunk, de ha nyitottan, kíváncsian állunk a mellettünk élőhöz, sokat tanulhatunk tőle – mutat rá.
Zita hozzáteszi még, ez a sokféleség okozhat félreértéseket, kellemetlenségeket, főleg, ha az ember turistaként nincs teljesen képben a helyi szokásokkal, szabályokkal.
– Mivel itt minden nagyon-nagyon más, mint otthon, vagy Európában, sokat segíthet, ha a nyaraláson van mellettünk valaki, aki itt él, ismeri és tudja, mit lehet és mit nem. Sok kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat így.
Igaz, sokak fejében él a kép, hogy rettentő szigorú szabályokat kell itt betartani és a nők is csak tokától bokáig eltakarva jelenhetnek meg az utcán. Ez egyáltalán nincs így, sőt ki merem jelenteni, szabadabban öltözködöm itt, mint otthon, egészen egyszerűen nem aggaszt, hogy mit gondol rólam más.
Persze, ruházatunkat válasszuk meg az illendőség határain belül, ha lehet, ne forrónadrágban és köldököt mutató pólóban lépjünk be közintézményekbe. Tartsuk tiszteletben mások szokásait – ne csak itt, mindenhol, avat be Zita.
Zita szabadidejében japán tudását fejleszti, a város nevezetességeit, illetve az aktuális utazási szabályokat bemutató videókat készít. – Nem bánom, hogy nem lettem tanár, utólag belátom, az én mentalitásomhoz sokkal inkább illik az a szakma, amit most űzök. Látni a vendégeim arcán az örömöt, az izgatottságot, az ámulatot – ez minden fáradtságot megér.
Megtanultam, hagyni kell, hadd történjenek a dolgok úgy, ahogy, még ha ez nem is passzol az eredeti elképzelésünkbe. Az élet valahogy mindig oda sodor, ahol a helyünk van.
Boldog vagyok, hogy süt a nap, találkozhatok a barátaimmal és ha kedvem támad, kiülhetek egy finom sütire, kávéra valamelyik teraszra. És sokat segít az is, hogy látom, lassan visszatérnek a vendégek.
Fotók: Pekarik Zita – AZitaStory
