Harmincezer. A hivatalos adatok szerint már ennél is több halottja van Magyarországon az új típusú koronavírus-járványnak. Közben a beoltottak száma elérte az 5,5 milliót, így a legtöbb helyen lekerülhetett a maszk. De vajon mindenki egyformán örül ennek, vagy akad, aki azért még óvatos lenne? Vélemény.
Ha kedd, akkor bevásárlás. Itt nálunk, kedd reggel vannak a legkevesebben a boltban. Sem akciókezdet, sem hétvége utáni tolongás. Szép nyugodtan sétáltam a bolt polcai között, épp a tucatkacat ketrecek olcsó, egy szezont sem megélő termékeit méregettem, amikor egy idős, egyébként ismerős néni rámripakodott: „Kedves, maga hibernálva volt? Nem olvas híreket? Már nem kell maszk! Vegye le!” Egyszerűen csak annyit mondtam, hogy „Orbán Viktor azt mondta, hogy senkinek sem lehet megtiltani, hogy hordja a maszkot, ha úgy biztonságosabban érzi magát.” De addigra a néni már az akciós sajtreszelők között matatott, rám sem hederített. A boltban rajtam kívül még egy fiatal férfin volt maszk, mindenki más egymástól centikre próbálta túlbeszélni a hangosbemondó zenéjét. Másfél év maszkban leélt élet után ez teljesen szürreálisnak tűnt.
Megnyugtat a maszk
Pedig az embereknek nem kellett kétszer mondani, hogy levehetik. Úgy dobták el maguktól, mintha bilincs lett volna, a rabságuk szimbóluma. Másfél év alatt hozzánk nőtt, nyomot hagyott az arcunkon, százszor fordultam vissza a kapuból érte, kerestem a táska alján, akasztottam a csuklómra a néptelen utcákon sétálva, milliószor igazítottam meg a gyerek orrán, egyszer kirepítette a menetszél a kocsiból, pont a virágmintásat, a kedvencemet. Mert volt itt mindenféle: feliratos, kutyaorros, kisvirágos, tintafoltos, a gyereknek autós, bocis, macis, Másás, pandás, bringás és kacsamintás.
Úgy megszoktuk, hogy még most sem megyünk nélküle sehova. Hordjuk zárt térben, villamoson, piacon, orvosnál (ott kötelező is), az uszoda öltözőjében, néha még a játszótéren is, ha sokan vannak.
Mert engem feszélyez, ha valaki maszk nélkül beszél hozzám fél méterről. Egyébként is világ életemben védtem a személyes zónámat, senkihez sem álltam egy-másfél méternél közelebb, mert nem esett jól. De most kifejezetten zavar. Bizalmatlan vagyok.
Belém ivódott az utóbbi években, hogy ha valaki közel jön, akkor hátralépek, ha közel állnak a kasszánál, rájuk szólok, ha nincs maszk a pékségben a kiszolgálón, nem megyek be, hogy hazaérve mindent eltörlök vagy állni hagyok 4-5 napig, hogy minden hazaérkezés után felmosom az előszobát és fertőtlenítem a kilincset és a cipőtalpat. Bolond vagyok? Még az is lehet.
Biztos minden rendben?
Nekem túl gyors a nyitás. A szomszédos országok mind szigorítanak, mi meg élünk, mintha nem lenne holnap, szabadon és gyorsan. Persze, nyilván senki sem kíván maszk alatt izzadni, kézfertőtlenítőtől foltosra barnulni nyáron, de most nagyon merésznek érzem a szabadságot. Kicsit olyan ez, mint A szoba című könyvben, ahol az anya és a fia több, mint fél évtized után szabadul a bezártságból, újra kell, jobban mondva meg kell tanulniuk a szabadságot.
Mintha egy meghitt, idilli kis sziget lennénk a tomboló óceán közepén, ahova nem törhet be a vihar. És mindezt még akkor is elhisszük, amikor már kart karba öltve mondják egymás után a hozzá értők, hogy de, betörhet. Okosan kéne élnünk az ideiglenesen a kezünkben lévő Joker kártyával: okulva az elmúlt időszakból, de mégis megengedve magunknak egy lazább, mégis óvatos nyarat.
Több mint 30 ezer halott. Inkább nem veszem le a maszkot!
Most léptük túl a 30 ezer halottat, ők szerepeltek a hírekben napról napra számok formájában. Eleinte még elképedve hallgattuk, hogy 8, 10, 13 halott, az idén tavasszal már csak egy nagy levegőt vettünk, amikor április 7-én a hírekben 311 elhunytról számoltak be. Ez volt a csúcs egy nap alatt. Ők javarészt idősek és betegek vagy csak egyszerűen idősek voltak, akiknek már nem úgy reagált a szervezete a fertőzésre, mint egy fiatalnak. De tucatszám akadt köztük olyan is, aki fiatal és életerős volt.
Mindenki valakinek a valakije: apák, anyák, nagymamák, nagypapák, férjek, feleségek, valakinek a gyerekei, testvérei voltak. A legfiatalabb közülük 14 éves volt. Még gyerek.
A 30 ezer haláleset kapcsán legalább 250 ezer hozzátartozó érintett, a rokonság nagyságától függően. És ott vannak még a nagy visszatérők, a túlélők, akik heteket töltöttek lélegeztetőgépen, és akik most is azért küzdenek, hogy a járvány előtti fizikumukkal a járvány előtti életüket élhessék. Csak reméljük, hogy sikerül nekik teljesen felépülni.
Azért, hogy a 30 ezerből ne legyen 35 vagy 40, most kellene tenni, nem egymás nyakába lihegni, szabadan, de ésszel nyaralni, és úgy általánosságban is… vigyázni egymásra.
Fotó: Freepik.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
