Raffer Gabi egyik nagy álma volt, hogy saját mogyorófájának árnyékában hűsöljön. Határtalan volt az öröme, amikor édesanyja meglepte egy facsemetével. Ám hamarosan kiderült, a fa nem mogyoró. Azóta sok év telt el és Gabinak is sikerült megbarátkoznia az eperfájával. Idén először pedig bort is főz a terméséből!
Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer – attól függően mennyire leszünk ügyesek – pálinkát főzetek vagy bort készítek az egyik fánk terméséből. Bő tíz éve annak, hogy az anyukám kertjében megirigyeltem a mogyorófát. Ott magasodott, akár egy gyertya. Ez a gyertyás lombkorona rabul ejtett, a magaménak szerettem volna tudni. És milyenek az anyukák: egyszer csak megajándékozott egy csemetével! Arra, hogy miként került hozzá, már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy választottam neki helyet. Szerettem volna, ha mindig szem előtt van, ezért a teraszunk feljárójával szemben ültettük el.
Mogyorófa? Dehogy, eperfa!
Nézegettem, vártam, hogy cseperedjen. Cseperedni cseperedett, de az áhított „gyertyásodás” elmaradt. Majd jövőre, akkor már biztosan alakot ölt, nyugtattam magam.
Egy kertész ismerősünk éppen facsemetéket hozott ajándékba, amikor meglátta a mogyorófánkat és lelkesen kiáltott fel.
„Eperfátok van? Tudtátok, hogy régen Tordason nagyon sok volt! A Kajászóra vezető út most is tele van vele. Piros vagy fehér?”
Én pedig csak álltam mélán és hajtogattam, hogy ez bizony mogyoró. De rövid időn belül meggyőzött, a vágyott lombkorona nem véletlenül olyan alakú amilyen.
Vidéken újrakezdő parasztlány létem első kudarca. A másodikat akkor éreztem, amikor meghozta az első termését. A termésnek még csak-csak örültünk, faltuk is rendesen, a teraszt pettyező rózsaszín madárürülék azonban nem tett boldoggá.
Palackba zárt ízek az eperfa terméséből
Az évek teltek, az eperfánk pedig csak terebélyesedett. Ma már hűsítő árnyékával vigasztal azért, mert nem mogyoró. Hálásan ontja a termését, ráadásul nem csak nekünk, de a szomszédnak is bőven jut belőle. Harmadik éve szedjük közel két hónapon át a termést, ám az idei szüret az első alkalom, hogy ezt az „áldást” palackba zárva szeretném látni. Ehhez borász barátnőmet hívtam segítségül, akivel hamarosan meg is kezdjük a munkát.
A #békénhagyottkert-ünk mindig bőven ad feladatot. A betakarítást követően szembesültem a ténnyel, hogy akárcsak az elmúlt évben, idén sem lesz már fű a fa alatt. A közel két hónapig geo textillel lefedett föld és a lombkorona árnyéka miatt esély sincs rá, hogy szép zöld gyep nőjön a lepotyogott termés helyén. A napokban lezúdult eső mennyisége is megerősített benne, hogy megoldást kell találnom arra, hogy az év hátralevő részében is élhető és élvezhető legyen a kert ezen területe. Arra jutottam, hogy vékony kavicsréteget szórok a fa alá, ami majd átengedi a vizet, és a következő szüreten előtt ezt fedem le egy újabb réteg geo textillel, hogy be lehessen takarítani a gyümölcsöt.
A #békénhagyottkert-ről itt olvashatsz:
Hagyd békén a kertet! – Amikor már a fűnyíróra sincs szükség
Pár órás gondolkodás után már azon kaptam magam, hogy terítem is a kőzúzalékot a fa alá és egy újabb üde színfolt kezd kirajzolódni az udvaron.
Nyilván ezzel is lesz tennivaló, hiszen a lehulló leveleket össze kell majd szedni alóla, de már szinte várom, hogy lássam a sárgára színezett őszi fát. Ahogy azt is, hogy ülünk a fa alatt és kortyolunk egy jót a borból, amit a terméséből készítettünk.
Fotók: A szerző felvételei.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
