Négy kivételes nő egymásba fonódó történetét meséli el legújabb kötetében Vámos Miklós, aki Karcsú Könyvek néven indított új sorozatot. A Női Váltónak elmesélte, hogyan alkot egy író a karantén idején, és azt is, miért tartja fontosnak, hogy női sorsokat ismerjenek meg olvasói.
Egy nagymama, egy anya, egy lány és a kastély utolsó grófnője szólal meg Vámos Miklós Ötvenhét lépés című új kötetében. Nem megszokott körülmények között, karantén alatt született a könyv, és a könyvpiacot sújtó papírhiányról is sokat olvasni az utóbbi hónapokban. Mégis egy sorozat első darabja lett.
Az utóbbi évek ingerszegényebbek voltak a karantén miatt. Ilyenkor hogyan szerez ihletet az író, hogyan alkotott ön?
Sajnos, a hozzám hasonló régimódi prózaíró (másképp: realista)
majdnem mindig úgy él, mint a social distancing időszakában. Azaz elkülönülve, visszahúzódva dolgozó asztalához. Különösen, ha hosszabb műdarabon dolgozik.
Fontos, hogy ráfordítsa a szükséges időt naponta, ami esetemben két-három óra, többre nincs szükségem. Akkor szeretem abbahagyni a munkát, amikor még nagyon jól tudnám folytatni. De majd másnap. Ha nem így teszek, sokkal nehezebb folytatnom. Segít a keresztvázlatolás technikája, erről bővebbet az IGEN című kötetemben találhat az érdeklődő. Ihletre, amilyen a költőnek kell, szerintem az epikai és nagyepikai formákhoz nincs szükség. Talán köztudott, hogy a magyar irodalom legfontosabb regényei újsághírek alapján készültek, elég, ha csak Mikszáth vagy Kosztolányi fontos műveire utalok.
Mi az apropója, hogy pont most indít sorozatot, hiszen sok helyen olvasni a papírhiányról, ami a magyar könyvpiacot is sújtja?
A papírhiánnyal a kiadóknak és a nyomdáknak kell megküzdeniük.
Valamirevaló író egyébként akkor is rója a sorait, ha nincs esély a megjelenésükre. Amúgy se lehet tudni előre, hogy elég jól sikerül-e ahhoz, hogy az ember kiadja a kezéből.
Ugyanakkor karcsú könyvekkel előállni szinte célszerű papírhiány esetén, nem gondolja? Komolyra fordítom a szót. Hosszabb ideje arra törekedtem, hogy a rövidebb szövegek, például a kisregények összenyalábolva, kettesével-hármasával jelenjenek meg.
Gondoltam, így jobban járnak az olvasók, mert 4-5000 forintért kapnak mondjuk hármat, egy dagadt kötetben, külön-külön viszont három és négyezer közti ár jönne ki. De sok olvasó jelezte, hogy ennek ellenére örülnének vékonyabb, kisebb formátumú köteteknek. Hadd vihessék magukkal mindenhová, férjenek el kézitáskában, kabátzsebben, retikülben, tarthassák egy kézben, olvashassák villamoson, buszon, vonaton. Ezért gondoltam úgy, hogy legyenek Karcsú Könyvek is. Öt évre terveztem, tíz darabot. Az első az Ötvenhét lépés, ez 2021-ben elkészült. Jó érzés ilyen hosszú távra berendezkednem, és azt is élvezem, hogy a limitált terjedelem fokozott pontosságra, szikárságra kényszerít. Kifejezetten lubickolok most ebben. Szerencsés vagyok, hogy még mindig sok a tervem, s nem veszítettem el a munkakedvem.
A helyszín egy tóparti grófi kastély, melyet államosítottak, majd írók üdülőjéül szolgált. Jól gondolom, hogy ez a Szigligeti Alkotóház?
Igen, az a kastély volt a kiindulópont, amitől aztán elrugaszkodtam, a cselekmény szükségletei szerint. Azért azt választottam, mert elég jól ismerem. Azokkal a helyszínekkel is meg kell ismerkednem, ha helyszínül választom, ahol sosem jártam, ilyen esetben oda kell mennem, vagy megnéznem képeken, újabban a Google Earth-ön. Szegény családból származom, lényegében nincs is más kastély-élményem. Tizenkilenc éves korom óta járok oda, volt olyan év, hogy négyszer is lementem, egyedül vagy családostul, rengeteg az emlékem és az érzelmem.
Köteteiben gyakran él különleges nyelvi megoldásokkal, az Ötvenhét lépés esetében miért választotta az élőbeszéd stílusában íródott szöveget?
Inkább maga a történet választotta ezt a megoldást. Eleinte próbáltam írói egyes szám harmadik személyben megírni, de úgy nem sikerült. Négy nő beszél, életkoruk különböző, hárman egy családba tartoznak, és szegény szolgálók a kastélyban, a negyedik az utolsó grófnő ugyanott, míg ki nem dobja onnan a szocializmus. Ez négy különböző stílusvilágot jelent, nem volt egyszerű összegyűjteni hozzájuk az egymástól eltérő kifejezéseket, szavakat, szófordulatokat. Szerencsére én szívesen játszom ilyesmivel.
Egy férfi írónak nagy kihívás ennyire különböző nők hangján megszólalni?
Szerintem az még az írói gyerekkor, ha a szerző főhőse többnyire saját maga, azaz egy olyan korú és nemű lény, mint amilyen ő, a szöveg gyártásakor.
Akkor tekinthető egy író felnőttnek, ha képes belebújni bárkinek a bőrébe. Következésképp azonosulhat öregemberrel, csecsemővel, szülő nővel, cserebogárral, mackóval, kutyával, bíróval, rabbal, börtönőrrel, a sor végtelen.
Én kiváltképp szeretek nőkről írni, legalább annyi a női főhősöm, mint a hím. Fölhívom a figyelmet a Sánta kutya című regényemre, amely egy asszony története nyolc fejezetben, pici korától a haláláig, mely a kilencvenes éveiben zárja le a könyvet. Imádtam őbenne élni, legalább két évig tartott. Az Ötvenhét lépés első változata néhány hónap alatt összejött, sajnáltam, amikor a végére értem.
Mesélne egy kicsit a témaválasztás hátteréről?
Én voltaképpen a női sorsról akartam írni. Lány, asszony, anya, feleség élete a huszadik század Magyarországán. Asszonyok életének összegubancolódása. A történet valamikor a kilencvenes évek elején zárul.
Egészen biztosan másként kéne és kellett volna bánnunk nekünk, férfiaknak a nőkkel, azaz a nagymamánkkal, a dédmamánkkal, ha még él, az anyánkkal, a nővérünkkel, a lányunkkal, s persze, a feleségünkkel, a szerelmünkkel, a szeretőnkkel, a női munkatársakkal.
Ugyanez áll a mindenkori hatalomra, rajtuk mindig sok múlik, övék az erő, ők írják a szabályokat, s mutatják a példákat. Erre szerettem volna reflektorfényt zúdítani.
Fotó: Athenaeum Kiadó
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
