Halom Bori tíz éve küzdött meg a mellrákkal. Miután meggyógyult, felvállalva a betegségét a mellrák elleni küzdelem élharcosa lett. Megalapított Mellrákinfó Egyesületet, ahol információkkal, gyógyulás történetekkel segíti az emlődaganatos nőket. Közel ötvenévesen aztán Bori felmondott a munkahelyén, felszámolta a magyarországi életét és Szicíliába költözött. Miért? Bori még a betegsége idején írt egy bakancslistát, amiről a gyógyulás után megfeledkezett. Most a kezébe került és gyorsan döntött: megvalósítja az álmait. Erről mesélt nekünk.
„Nagyon régi álmom volt, hogy megtanuljak olaszul, ez gyerekkorom óta kísért” – kezdi Halom Bori a történetét, hogy miért is adott fel egyik napról a másikra mindent itthon és költözött Olaszországba. „A nagypapám folyékonyan beszélte a nyelvet és gyerekkoromban hétvégenként arra ébredtünk, hogy olaszul kiabálva magyaráz a barátainak telefonon. Már akkor szerelmes lettem a nyelvbe, a mentalitásba. Tettem pár kísérletet az otthoni nyelvtanulásra, voltam egy ideig Rómában gyerekekre vigyázni és mivel versenyszerűen vitorláztam, többször jártam Toscanaban, a Garda tónál és Livornóban is, de nem tanultam meg olaszul.
Aztán 2012-ben mellrákom lett. A kezelések alatt írtam egy bakancslistát – igen, én is azok közé tartozom, akik akkor írják le az álmaikat, amikor már nagy a baj – ezen az első dolog volt: elmenni Rómába és megtanulni olaszul. Meggyógyultam. Persze, hogy nem mentem el Rómába. Mindig találtam valami kifogást, hogy most éppen miért nem az álmaim a legfontosabbak.”
Bori idén már tíz éve él tünetmentesen. Egyik nap véletlenül a kezébe akadt az a bizonyos lista. „Úgy éreztem, hogy pont itt volt az ideje meglépni. Épp nem volt párkapcsolatom, a lányom, Sára már önálló életet él, így minden adott volt ahhoz, hogy végre meghozzam életem egyik legnagyobb döntését.”
Hogy miért éppen Szicília? „Januárban megláttam egy nagyon kedves ismerősöm csodálatos posztjait a szigetről. Vettem egy nagy levegőt és írtam neki, megkérdeztem, hogy van-e lehetőség kimenni nyelvet tanulni, dolgozni? Az ő barátnője Tóth Hedvig egy panziót üzemeltet kinnt olasz párjával Antonino séffel. Összekötött bennünket. És most itt vagyok Castelbuonoban, ami 423 m magasan fekszik a 2000 m magas Madonie hegy lábánál, fél órára Cefalutól, az egyik legszebb és legkedveltebb olasz tengerparti nyaralóhelytől.
Most már biztos vagyok benne, hogy tényleg mindennek eljön az ideje. Akár akarjuk, akár nem, de még inkább akkor, ha nem erőltetjük, hanem csak hagyjuk, hogy sodorjanak az események.”
Bori hosszasan sorolja, hogy mi mindent csinál a panzióban: rendben tartja a szobákat, reggelit készít a vendégeknek, segít az adminisztrációs munkákban, kezelei a panzió közösségi média oldalát, hozza-visszi a vendégeket a reptér és a ház között. „Néha az idegenvezetést is rám bízzák, ha magyar vendégek érkeznek. Mosok, takarítok és a legfontosabb: teregetek. Méghozzá mosolyogva. Szerintem mindenki szeretné kipróbálni, milyen az ikonikus olasz fregolikra teregetni, ami a terasz szélére van felszerelve és közben hallgatni, ahogy alattad az utcán vidáman beszélgetnek az utca lakói vagy éppen átkiabál a szembe szomszéd, aki alig 3 méterre van tőled.”
Ha épp nincs más dolga, Bori felpattan a helyi buszra és lemegy a tengerpartra Cefaluba, ami 23 km- re van tőlük. „Az út első fele mesebeli tájon vezet keresztül, hiszen a Parco delle Madonie kellős közepén vagyunk, elképesztően sokszínű növényzettel, majd 20 perc után átdöccenünk a vasúti síneken és megpillantjuk az azúr kék tengert, háttérben Cefalu teljesen meseszerű óriás szikláival. A kedvenc buszsofőröm, Giuseppe, napszemüvegben, maszkban, olasz slágereket bömböltetve nyolcvannal hasít a szerpentinen és van, hogy még egy cigire is rágyújt, én mégis biztonságban érzem magam, pedig sokszor olyan, mintha a következő pillanatban összeütköznénk a szemben haladó óriási teherautóval.”
Halom Bori szerint nem mindenkinek való ez a lazaság, ami kint a mindennapok része. „Nem mindenki érzi komfortosan magát ebben a világban, én minden esetre imádom és végtelenül élvezem, egy szempillantás alatt idomultam hozzá. És bevallom, hogy amikor vendégeket viszek hozok-viszek a reptérről a fogalmam sincs hány éves kis Peugeot-val, ami minden oldalon le van zúzva, és üvölt az olasz zene, egy kézzel videózom az utat, a másikkal fogom a kormányt, suhan el mellettem a valószínűtlenül kék tenger, hát akkor én elég jól érzem magam a bőrömben és fülig ér a szám.” – meséli mosolyogva.
Egyedül, mégis boldogan
Bori úgy érzi, hogy igazi élménydömpingben sodródik azóta is. „Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan ebben a tempóban. Amikor nyaralni megy az ember, akkor is szüksége van utána azért 1-2 hétre, hogy megeméssze az élményeket. Nos, ez sokkal több annál. Második hónapja tart, és bár dolgozom is, úgy érzem, bekerültem egy folyamatos flow-ba. Ami meglepett, hogy mennyi irigységgel találkoztam az ismerőseim között.
Az egyik posztomhoz valaki odaírta, hogy mennyire irigyel és hogy nekem milyen könnyű, meg egyedül nem olyan egyszerű… nos, ha valaki, akkor én tényleg egyedül vagyok. Nem volt könnyű, de megléptem, hogy megvalósítom az álmom, és emiatt nagyon büszke vagyok magamra. Hetekig fel sem fogtam, hogy megtettem.
Bevallom, az egyik leglegleg élményem az volt, amikor Szicília tetején lovagolhattam egy órán keresztül terepen, hegyen-völgyön át, patakban… Hozzáteszem: nem tudok lovagolni, erre is körülbelül. 30 éve vágyakozom. Mario, akié a lovastanya, a világ legtermészetesebb hangján mondta, hogy akkor én is mehetek velük, és már nyergelte is a lovamat.”
Nem várni semmit csak megélni a mát
„Az egyik legnagyobb tanulási folyamat az életemben éppen az, hogy nincsenek elvárások, így hát hagyom, hogy rám találjon, az, aminek, vagy akinek rám kell találnia és mosolyogva fogadok minden egyes napot.” – magyarázza. Tényleg az itt és most számít. Ezért is használom a mellrákom óta kedvenc hashtagemet, a #carpediemet, mert szerintem ezt tényleg fontos megtanulnunk: élvezzük a mát, az itt és mostot.
Mindig azt hisszük, hogy végtelen sok időnk van és halhatatlanok vagyunk…de nem. Amikor tanácsot kérnek tőlem, ha tehetem, újra és újra elmondom: kezdj el élni, élményeket gyűjteni, megélni az életet. Nevetni, szeretni, ölelni, én tíz évvel a rák után úgy érzem, ezek a legfontosabbak az életben.
Bori nem adott fel Magyaarországon mindent. Az otthonára barátok vigyáznak és mindenkivel, aki fontos neki, napi kapcsolatban áll. Az egyesületi teendőit is el tudja látni online pont ugyanúgy, mintha itthon lenne. Egyelőre úgy tervezi, hogy szeptember közepéig biztosan Szicíliában marad. „Tanulom a nyelvet, de nem tudom, mit hoz a holnap. Itt ezt még hatványozottabban élem meg, folyamatosan változik minden, és ez nagyon jó.
Ez az egyik fő tanítása ennek a kalandnak: rugalmasnak lenni és villámgyorsan alkalmazkodni az új helyzetekhez. És természetesen az elengedés.
A mellrák elleni küzdelem továbbra is nagyon fontos számomra, hiszen attól, hogy én most itt csodásan vagyok, még minden nap újabb és újabb nők lesznek érintettek, és nem adom fel, hogy folytassuk a figyelem felhívó munkát az önkéntesekkel.
Miközben beszélgetünk, a szemben lévő zöldséges üzlet tulajdonosa, Giuseppe óriási Buongiorno-t kiált Borinak, pedig a nyelvi akadályok miatt nem nagyon tud még beszélgetni az olaszokkal. „De mégis mindig kedves és ha egy nap ötször találkozunk, akkor ötször kíván szép napot. De nem csak ő, itt ez a természetes és ettől már reggeltől mosolyognod kell. Vajon Magyarországon miért nem megy ez az embereknek?” – kérdi Bori, de nem igazán vár választ.
A bakancslista nem ér véget Szicíliával
„A második helyen Tibet áll, – sorolja Bori -, oda is szeretnék eljutni. A harmadik hely pedig az El Camino. Remélem hamarosan ezeket is álmokat is meg tudom valósítani.”
Fotók: Halom Bori
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
