Van egy pontosan dedikált pillanat, amikor a szülő azt mondja, legyen! Nem szeretek hasonlítgatni, de olyasmi ez, mint amikor a súlyos cukorbeteg bekómál vagy az epilepsziás rohamot kap, esetleg a magas vérnyomású szívrohamot. Van az a pont, amikor gyerekünk viselkedése annyira kifordul, hogy szó szerint IJESZTŐ! És ekkor – lehet bármilyen természetes módszer híve az ember – azt mondja, próbáljuk ki a gyógyszert! Úgyhogy most beállítás alatt vagyunk. Egész pontosan ez azt jelenti, hogy én szülőként kísérletezek azon, hogy mi válik be. Lassan egy éve…
(A téma azért került az Auti a fiam sorozatba, mert az ADHD gyakran társul más neurodiverz állapottal, jelen esetben autizmussal.)
Figyelem! A cikk semmilyen ajánlást nem tartalmaz!
Én lennék a legboldogabb, ha gyógyszer nélkül a tipikushoz megközelítően működne a gyerekem hosszútávon. De az a helyzet, hogy nincs ember a Földön, aki ép ésszel kibírja a teljesen váratlan teljes szétesést. Vagyis talán én vagyok az egyetlen és én is csak azért, mert az anyja vagyok.
A gyógyszer először első osztályban került szóba. Amikor is az akkori iskola igazgatónője behivatott és közölte, egy héttel az őszi szünet előtt, hogy „Kedves Anyuka, akkor most jó lenne, ha egy hétig nem hozná a gyereket.” Hangjából hallhatóan ez nem kérés volt, hanem ultimátum. Egyébként egyetlen intézményvezető sem tehetné ezt meg jogilag. Így hát hozzátette, hogy legalább egy héttel hosszabb lesz az őszi szünet és igazolást sem kérnek. Ja, és keressem fel a gyerekpszichiátert, hogy írjon fel gyógyszert.
Oltári nagy gyomrossal kerültem padlóra.
Ez a momentum belém égett. Jesszus Mária, mi történik itt? Mégis hogyan oldjam meg, hogy egyik napról a másikra otthon maradjak a gyerekkel. Ettől a pillanattól datálódik egyébként, hogy a mindenféle rendszer által teljesen semmibe vett szülő/felnőtt/ember lettem.
Sürgősen hívtam a gyerekpszichiátert ahol a fiam totálisan hozta a diagnózis teljesen szélsőséges megnyilvánulásait. Az ADHD egy tünetegyüttes. Az én fiamnál ezek a következők: indulatosság, türelmetlenség, konfliktusok a társakkal, impulzivitás, opponálás, ellenszegülés, szabálymegtagadás…
A doktornő kedvesen megnyugtatott, hogy a gyógyszer segíteni fog. És elindult az egy éve tartó mizériánk. Kezdtük a kiürülővel. Az őszi szünetben otthon próbáltuk ki. Vagyis próbálgattuk. Adjál be ugyanis egy gyógyszert egy autinak, sok sikert hozzá! És add be úgy, hogy valójában a te összes porcikád is rázkódik tőle.. (Még véletlenül se keress rá semmire a google-ben, mert a külföldi szakirodalom is rémképeket fog lefesteni.)
Azt hiszem, egy fél szem (összetörve, étellel) valahogy mégis bekerült a gyerekbe, aki 40 perc múlva megkérdezte, hogy akkor mi a házi feladat. Majd leült és szintén 40 perc alatt az összes létező – tanítónő által aznapra küldött – feladatot megcsinálta. Kisujjból kirázta. És még akart.
Tanulni nagyon jó! – szólt végül és én úgy néztem rá, mint aki ufo-t lát.
Aztán leült a szőnyegre legózni csendben, elmélyülten legalább két órára. Ezen a ponton meg is könnyebbülhetnénk és annak kéne jönnie, hogy „éltek tovább, mint Marci Hevesen… „ DE! Jöttek a mellékhatások:
– teljes étvágytalanság (gyakorlatilag reggel 7.30 és 16.00 óra között semmit nem evett, ami egy fejlődő szervezetnek szerintem nem igazán megfelelő)
– izom és ízületi fájdalmak
– fejfájás
– álmatlanság (a normális alvása két órával elcsúszott)
– hányinger
– gyomorfájás
– szájszárazság…
A dolgot csak tetézte, hogy az iskolában minél hamarabb beletették a következő adagot, így gyakorlatilag egy üres tekintetű bábut adtak át nekem 12.30-kor. Ekkor mondtam, hogy ezt aztán már nem!
Az én jókedvű, mosolygós, csacsogós gyerekemből nem lesz ugyan zombi, csak azért, mert akkor nincs vele semmi gond!
Ezzel párhuzamosan az iskola-ügyet is lezártam magamban, itt biztosan nem marad. Visszaminimalizáltuk az adagot és elevickéltünk a tanév végéig.
A másik típust (ami hosszabb felépülést igényel) a doktornő a nyári szünetre ajánlotta kipróbálásra. Ezt gyakorlatilag rövidre zárta a gyerekem, mert a kezdő szirup ízét megérezve fröcsögve köpködte azt szét. Oké, ez is kizárva. Én biztosan nem fogom szétszenvedni magam.
Május végétől iskoláról iskolára jártunk, sehol sem volt hely neki vagy nem akarták fogadni. A következő részben majd leírom, hogy mi lett a megoldás és hogyan! A lényeg, hogy gyógyszer tekintetében a mostani helyén nem helyeznek hangsúlyt arra, hogy van-e benne bogyó vagy sem. Sőt, gyógyszer nélküli napon (hiánycikk volt a patikában) is tökre megugrotta ügyesen a dolgokat.
Egyébként most a kiürülő fajtából a módosított hatóanyagleadásút teszteljük, miután közel száz cikket, szakvéleményt, fórum hozzászólást elolvastam, kértem, hogy ezt írják fel. Őszibarack pürére szórva beveszi és bravúrosan végig csinálja az iskolai feladatokat, együttműködő az iskolában. A mellékhatások közül talán csak a hasfájás jelentkezik néha. Mondjuk engem ez is kikészít, mert baromi rossz látni, hogy a gyereked küzd valamivel… Valójában semmi sem változott és közben minden megváltozott. Egy évvel idősebb lett és érik az agya is. Meg hát van esze, bemennek ám azok a bizonyos információk, hogy miként is kell reagálni bizonyos helyzetekben…
Én pedig tele vagyok még most is kérdésekkel, ambivalenciával. Mert látom, hogy a gyógyszer rengeteg mindenben segít. De van, amiben nem. És azt is látom, hogy nem lenne feltétlenül muszáj…
Figyelem! Minden gyerek szervezete másként reagál! A cikk semmilyen formában nem jelent hasonlóságot más esettel.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
