Miért is jelentkezik valaki Európából – felborítva a megszokott, jól ismert, kényelmes életét – egy különleges ösztöndíjra, hogy aztán repülőre üljön, és fél évet az egzotikus Thaiföldön éljen és tanuljon? Schlögl Dóra esetében a válasz éppen a fordítottja annak, amit elsőre hinnénk: azért, mert kifejezetten félénk, nehezen feloldódó ember volt. Most megosztotta velünk életre szóló kalandjának történetét.
Amikor elsőévesként megkezdtem Győrben az egyetemi tanulmányaimat, nem igazán találtam a helyemet. Habár mind a szaktársaim, mind a tanáraim részéről kedves, értékes emberek vettek körül, mégis szociális gátlásokkal küzdöttem, melyek megnehezítették a beilleszkedést, barátkozást.
Tudtam, hogy a „hibát” magamban kell keresnem – eldöntöttem tehát, hogy változni fogok. Valójában nem is változni, hanem előtérbe helyezni a valódi személyiségemet.
Távoli lehetőségek felé közelítve
E cél mentén, már egészen korán, az első egyetemi évemet követő nyáron elhelyezkedtem a jövőbeli szakmámban, a nyüzsgő Budapesten dolgozhattam és fejlődhettem. Emlékszem, hogy az első nap előtt mennyire izgultam, szabadultam volna a helyzettől, két hónappal később viszont már szomorúan búcsúztam ideiglenesen a kollégáimtól, olyannyira jól éreztem magamat. Bár egy apró lépésről beszélünk, mégis tudtam, hogy ez egyfajta „jel”: nyitottnak kell lennem!
Tudatosan keresni kezdtem azokat a külföldi, tanulmányi lehetőségeket, amelyek nem irrelevánsan rövid, de nem is évekre elköteleződő időintervallumra szólnak, különlegességük okán pedig egyfajta „sokkterápiaként” szolgálhatnak számomra.
Az ideális időt egy szemeszternyi hosszúságban határoztam meg, a helyszínt pedig szinte bárhol, messze Európától, vagy akár en bloc a „nyugati világtól”, hogy igazán nagy váltás legyen. Bárhol, ahol kellőképpen magamra vagyok utalva.
Vacillálni sem volt idő
Ezekhez a feltételekhez tökéletesen passzolt a Nemzetközi Kreditátviteli Program lehetősége, melyet építész-, építő- és közlekedésmérnökök részére hirdettek meg. Öt hónap, egy szemeszter, Thaiföld…
jelentkezés pillanatában nem sokat tudtam Thaiföldről. Tisztában voltam azzal, hogy egzotikus turistaparadicsom, de még sosem jártam ott korábban, Bangkokról is csak közhelyek jutottak az eszembe.
Az informálódást a jelentkezési határidő utolsó előtti napján sikerült megejtenem, így nem sokat vacilláltam: gyorsan utánanéztem az egyetemnek, elolvastam néhány cikket, megírtam az önéletrajzomat és motivációs levelemet, majd jelentkeztem és vártam.
Az ösztöndíj elnyerése és a kiutazás közötti időszak önmagában is hasznos volt, hiszen az út hosszas és alapos szervezést igényelt. A Széchenyi Egyetem minden segítséget megadott, ám az alapvetően is tetemes papírmunkára (szerződéskötés itthon és külföldön, tárgyfelvétel, regisztráció, kollégiumi foglalás, repülőjegy-vásárlás, vízumügyintézés…) tevődtek rá az akkor már csendesedő Covid-járvánnyal kapcsolatos elintéznivalók (karanténszállás, tesztek, egészségügyi állásfoglalás, különböző oltások…).
Didergő télből a forró metropoliszba
Végül minden flottul ment, így január 7-én, éjjel elköszöntem szeretteimtől a bécsi repülőtéren, majd felszálltam az Austrian Airlines Bécs-Bangkok közvetlen, 11 órát felölelő járatára.
Az itthoni télből a Föld legforróbb metropoliszába, új otthonomba, Bangkokba érkeztem meg. Rövid okmányellenőrzést követően már vártak rám a szállodától, ugyanis nem mehettem azonnal, szabadon a campusra. Egy úgynevezett „karanténéjszakát” kellett eltöltenem a szállodában, majd egy negatív tesztet követően hagyhattam azt el.
Már a reptér és a hotel közti úton rácsodálkoztam az országot jellemző kettősségre: a felhőkarcolók közvetlen szomszédságában álló rozoga viskókra, a szegénység és gazdagság (látszólagos?) szimbiózisára.
Pálmafák és varánuszok
A campusra való megérkezés felemelő pillanat volt. A videókon számtalanszor látott, ikonikus épületek egytől egyig visszaköszöntek.
Az egyetemen eltöltött első néhány nap csak névlegesen számított „karanténnak”, ekkor már teljesen szabadon fedezhettem fel az amerikai stílusú egyetemet. A pálmafákkal szegélyezett utak közt megbúvó épületek hihetetlen felszereltséget rejtenek:
a diákok olyan elfoglaltságok közül választhatnak, mint a golf, a tenisz, vagy bármely más labdajáték, emellett saját strand és különböző kultúrákra, kontinensekre szakosodott éttermek is a kényelmet szolgálják. Különböző kategóriájú lakónegyedek, modern könyvtár, folyókat szimuláló laboratórium… – a teljesség igénye nélkül.
A környezet mesés, előtte sosem látott madarak füttykoncertje töri meg a csendet, a tavakból pedig lustán másznak ki úszás után a méteres varánuszok. Egy ideig kerestem, fényképeztem és videózgattam őket, de aztán megszokott részévé váltak a mindennapjaimnak.
Reggeliznél makákókkal?
Azt vettem észre, hogy minden eddiginél könnyebben ment a barátkozás, ismerkedés. Számos ázsiai és amerikai barátra, ismerősre tettem szert. Volt, akivel azóta már Londonban találkoztam is, olyannyira jóban lettünk. A hétvégéket igyekeztem kiélvezni, sokat jártam szórakozni és kikapcsolódni, így nyílt szerencsém például egy vidéki, thai család otthonában tartott házibuliban is részt venni.
A közös sportolás, kirándulás, kikapcsolódás megkoronázta a hétköznapokat, holott azok sem voltak sem szürkék, sem megszokottak.
Sokat utaztam, a régióban kifejezetten olcsó és megbízható repülőjáratok közlekednek, a vonatozás pedig szintén jól szervezett, ám kellőképpen izgalmas, múltidéző. Meglátogattam többek között a Malajziában található Lipe-szigetet, A part című film ikonikus helyszíneként világhírre szert tett Maya Bay-t, a káprázatos Railay-t, vagy éppen a kétes megítélésű Pattayát. Volt szerencsém a fiatalokat a világ minden pontjáról odacsábító, Koh Phangan szigetén megrendezett Full Moon party-n is részt venni.
Szálltam meg épp úgy 5 csillagos luxushotelben, mint őserdei bungalóban, reggelimben merész makákókkal osztozva. Utaztam egyedül és barátokkal, busszal, taxival, vonattal és repülővel.
Mindenhol felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, egyedül azt sajnálom, hogy a tengerparttól távolabbi, kulturális vonatkozásában „mélyebb” északi régió felfedezésére nem jutott elég energiám – ami késik, nem múlik!
Számtalan kredit és nyaralás koronázta meg a tanulást
Egy kevés hiányérzetem mindössze a tanórák hiánya kapcsán maradt. Színvonalas, érdekes és hasznos órákon vehettem részt, nemzetközileg is elismert, többnyire az Egyesült Államokban karriert épített professzorok által, de sajnos többnyire online formátumban – az internetes oktatás határidejét minden egyes pozitív tesztet követően tovább tologatták.
Amennyiben ezt előre tudom, feltételezhető, hogy nem is a campus, hanem valamely sziget szolgált volna „bázisként” (hiszen egy laptopot bárhol fel lehet csapni délelőttönként).
Itthon építészmérnöknek tanulok, Thaiföldön nem konkrétan a tervezés, hanem az engem leginkább érdeklő kivitelezés, projektmenedzsment irányába kaptam betekintést. Érdekesség, hogy egy fél mesterdiplomára elegendő kreditet sikerült kint felvennem.
Az oktatás struktúráján, dinamikáján erősen érződik az amerikai hatás: a feladatok individuálisak, sokat kell beszélni és „szerepelni”, az értékelés pedig heti beadandók, valamint féléves (mid-term) és félév végi (final) vizsgákból kalkulálódik.
A féléves vizsgák olyannyira jól sikerültek, hogy egy kedves professzorom még a Hua Hin-ben található medencés nyaralójának a használatát is felajánlotta jutalomként, mely egy újabb utazást és hatalmas élményt eredményezett.
Skorpió és csípős fagylalt a menükön
Slágertéma a thai gasztronómia. Én a legkevésbé sem bírom a csípőset, így az étkezés gyakran kihívást jelentett. Hiába éreztem a fantasztikus ízeket, a csípős hatás mindent felülírt. A nyugati ételek (pizzák, tészták, sajtok…) elmondhatatlanul drágák (a helyi kedvenceket 4-500 forintért meg lehet vásárolni egyszerűbb, utcai éttermekben, egy pizza viszont 5000 forint is lehet kiszállítással, az itthonitól pedig nagyon távol áll).
Volt szerencsém skorpiót kóstolni, a legfurcsább viszont (ráadásul a helyi McDonalds kínálatában) a csípős szószos, sertéshúsos vaníliafagylalt volt…
Öt feledhetetlen, életre szóló hónapot követően, jó pár árnyalattal barnábban, egészen más emberként tértem haza. Az út pozitív hatásait azóta is élvezem.
Összehasonlíthatatlanul jobban érzem magamat Győrben, és közvetetten Londonban is ennek köszönhetően sikerült olyan munkára szert tennem, mely szakmailag nagyon sokat ad.
Élvezem az itthoni időszakot is, és nyitottan állok a további kalandokhoz, legyen szó az angliai munkáról, vagy éppen a tervben lévő amerikai mesterképzésről.
Fotók: Schlögl Dóra
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
