Sok szakértő megszólalt már a külföldre költözés témájában, és bár a vélemények különböznek, egytől-egyig azt hangsúlyozták, hogy jól gondolja meg mindenki, mert külföldön lehetetlen ugyanolyan szociális hálót kiépíteni, mint amiben jelenleg élnek. Ugyanolyat valószínűleg tényleg nem lehet, de lehet másként jót, én legalábbis ezt tapasztaltam az elmúlt másfél évben.
Összefoglaltam a mi nehézségeinket, mióta itt élünk, Kanada legnyugatibb tartományában.
Helyismeret hiánya
Persze, utánanéztünk sok mindennek a neten, próbáltunk a lehető legtöbb információt megszerezni, de amíg te magad nem érkezel meg, addig minden csak egy (vagy több) ember saját tapasztalatán, látásmódján keresztül valóság. Van, aki szerint ez az üzlet jó, a másikba ő biztosan nem menne, a másik fordítva mondja. A tapasztalatot csak úgy lehet megszerezni, hogy tapasztalsz, ehhez pedig idő kell. (És türelem. De az nem csak ehhez kell.)
Amikor szükséged van egy szerelőre, egy fodrászra, bárkire, fogalmad nincs, hogy kihez fordulj.
Én is próbáltam a legjobb fodrászt megtalálni a fiamnak, el is vittem egy igazi barber shop-ba, (amit borbélyként fordítanánk, de igazából egy nagyon menő férfifodrász szalon) szóval elmentünk, mert sokan dicsérték, ráadásul nagyon közel is van. Gondoltam, ha bejön, legközelebb már mehet egyedül is, csak lesétál 2 utcányit és kész. Egyikünk sem volt elájulva az eredménytől. Szóval keresünk tovább. A jó hír az, hogy a nagy számok törvénye alapján jönnie kellett egy jónak is.
A hobbi asztaloskodáshoz is azután találtuk meg a tökéletes beszerzőhelyet kb. 3 km-re tőlünk, miután már kétszer vásároltunk sokkal messzebb, és sokkal drágábban. Ezt is bele kell kalkulálni, nem minden döntés lesz elsőre a legjobb.
Máig emlékszem, mekkora élmény volt, mikor először indultam el úgy autóval valahová, hogy már nem kellett bekapcsolnom a navigációs rendszert, mert tudtam az utat. Azóta annak is így örülünk, ha ellent tudunk mondani a navigációnak és alternatív úton jutunk el a célig. Az élet apró örömei 😊
Barátok, család
Sokszor – talán túl sokszor – olvastam, hogy milyen nehéz a kapcsolatokat egy új helyen újraépíteni. Én úgy gondolom, hogy attól függ, hogyan áll hozzá az ember. Van olyan ismerősöm, aki Amerikába költözött tavaly nyáron, és akiből az első hetekben csak úgy dőlt a jól ismert magyar kritika, és mennyi minden rossz volt.
Gyorsan kivettem a követés funkciót, és már nem láttam tovább a panaszáradatát.
Ha magaddal hozod a “bezzeg” hozzáállást, ha azt gondolod, hogy a „magyar” jobb, mint bármi más, nem lesz jobb sehol sem, hiába váltasz országot vagy akár kontinenst.
Én teljesen nyitottan jöttem, és bíztam abban, hogy megtalálom itt is a helyem. Tegyük hozzá, hogy nem vagyok egy kifejezetten introvertált alkat, könnyen kapcsolódom másokkal, és alapvetően szeretem más emberek társaságát.
A főiskolán is hamar találtam társaságot magamnak, akikre számíthatok. A legjobb barátnőm iráni. A másik argentin. Mindkettővel folyamatos kapcsolatban vagyunk azóta is, hogy már nem találkozunk az órákon. A karácsonyt az olasz barátainkkal töltöttük. Mindenki hátrahagyta a családjának egy (nagyobb)részét, mikor úgy döntött, hogy új hazát keres magának.
Ez tesz bennünket hasonlóvá itt, a közös történelem, és nyelv hiányában is. Hogy mindannyian messze vagyunk onnan, ahonnan eljöttünk, valami jobb reményében.
Amit szintén nem érdemes elfelejteni, hogy az internet sokkal egyszerűbbé teszi a kapcsolattartást. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az otthoni barátainkkal. Van, akivel sűrűbben, szinte naponta “beszélünk” messengeren, tudjuk kivel mi történik. Van, akivel ritkábban, mégis minden fontos történésről tudunk.
Tavaly januárban elveszítettem a nagypapámat, akivel minden hétvégén egy-másfél órát beszélgettünk messengeren. Azóta is nagyon hiányoznak ezek a beszélgetések a kertészkedésről, az élet kisebb és nagyobb eseményeiről. Nehéz volt feldolgozni, hogy amikor elköszöntünk egymástól tavaly nyáron, örökre elköszöntünk a személyes találkozásoktól.
A nagymamámmal is rendszeresen írunk és beszélgetünk messengeren, ami tekintve, hogy idén tavasszal 91 éves lesz, egyáltalán nem hétköznapi dolog.
Nem ér semmit a pénzed/ nagyon sokba kerül új életet kezdeni
Sehová nem mehetsz üres zsebbel, ha valóban szeretnéd megvetni a lábad. Egy költözés ha magad után küldenéd életed legfontosabb tárgyait – az Óperenciás tengeren túlra -, és újra berendezel egy otthont a nulláról, alsó hangon is sok számjegyű tétel. Több milliós.
Ehhez hozzá kell számolni a munkakereséssel töltött hónapokat, ha nem abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy munkaszerződéssel érkezel.
Arról nem is beszélve, hogy a forintban felépített életed és vagyonod a töredékét éri más pénznemben. Nekünk egyelőre esélyünk sincs arra, hogy lakást, sorházat, házat vegyünk, még úgy sem, hogy otthon már eladtunk minden vagyontárgyunkat.
Ha előre tervezel, rendelkezned kell a lakhatás és megélhetés költségeivel legalább fél évre.
Ehhez jön a letelepedési eljárás minden költsége, ami egy 4 fős család esetében szintén több milliós költség. Évek munkájával lehet csak visszaszerezni, ami így elmegy. Mi igyekszünk befektetésként tekinteni erre az időszakra, és költségekre, bízva abban, hogy mivel most már mindketten teljes állásban dolgozunk, egy idő után újra pozitívba fordul a mérleg.
Mindent (majdnem) nulláról kell újra felépítened
Lehet, hogy Magyarországon voltál valaki,
egy új országban egészen biztosan nem leszel ugyanaz. Ha munkát keresel, az itteni munkáltatók legnagyobb részét nem hatja meg az európai munkatapasztalat. Szeretik tudni, hogy kanadai mércével mérve is megfelelsz a követelményeknek.
Ehhez kanadai munkatapasztalatot várnak el. Ami elég nehéz, ha az elsőt sem tudod összehozni, tapasztalat hiányában…
Nem mindenkinek sikerül a saját szakmájában, és a korábbi szinten elhelyezkednie. Ebben nem csak a munkáltatók, de a bürokrácia is benne van, sok adminisztrációs akadályt tudnak egyes szakmákban az elhelyezkedés elé gördíteni.
Bizonytalanság
Ameddig nincs tartózkodási engedélyed – ne feledjük, nem az EU-ról beszélünk – minden bizonytalan. Egy hosszabb időre meg kell békélned azzal, hogy nem érezheted magad biztonságban, végleges papírok híján.
A munkáltatók jó esetben ismerik az eljárást a letelepedés alatti helyzetről és engedélyekről, rosszabb esetben olyan helyzetben is papírokat kérnek tőled, amikor nem tudsz ilyet prezentálni. Ilyen esetben van, hogy a határra kell menni, hogy ott beszerezd a papírokat, ami lehet nagyon kellemes és nagyon kellemetlen tapasztalat is.
Kanada bármikor dönthet úgy, hogy nincs rád szüksége. Elutasíthatja a kérelmet bármilyen indok alapján. Természetesen meg kell indokolniuk, és lehet pereskedni az elutasítást követően, de ez megint idő és pénz, amiből egy új bevándorló egy idő után kifogy.
9 hónapig vártunk egy visszajelzésre a bevándorlási hivatalról, hogy legalább annyit tudjunk, hogy rendben megérkeztek a papírjaink. De megkaptunk a visszajelzést. Most várunk a következő lépcsőn a következő jelzésre. És ez így megy addig, míg nem kapjuk meg a papírjainkat. Tegyük hozzá, hogy még így is a legszerencsésebbek között vagyunk, minden várakozásunkkal együtt.
A gyerekek
Kiskamaszaink megszenvedték az új nyelvet, új környezetet, az új rendszert, amiben minden évben újra kell építeniük a baráti körüket. Az egyiknek egyik évben sikerült jobban társaságot találnia, a másiknak a másikban. A nagyobb már a gimis felvételire készül, a kisebb most kezdi otthonosan érezni magát az új iskolájában.
Nagy váltás volt egy nehéz korszakban, és annak ellenére, hogy látom, hogy jó irányban haladnak – a gimiben hihetetlen lehetőségek nyílnak meg a számukra a választható tantárgyakkal – látom, hogy a szociális háló kiépítése nekik sokkal nagyobb falat, mint nekem.
Ha egyetlen nehézséget kellene választanom, amire külön felhívhatom a figyelmet, az mindenképp a bizonytalanság lenne. Sokat hallottunk a rezilienciáról meg rugalmasságról, meg türelemről eddig is, az elmúlt másfél évünk megsokszorozta mindezt.
Lehetetlen mindenre felkészülni, és sokszor nagyon sokáig – évekig – kell kitartónak lenni, csak előre nézni és menni tovább, mire megnyugtató státuszba kerül, aki szeretne itt maradni.
A világjárvány hatásai máig érződnek a kanadai hivatalokban, a bevándorlási hivatalban napjainkban kb. 2,5 millió kérelem várakozik elbírálásra.
Aki most várja a papírjait, extra adag türelemmel kell rendelkezzen, és hasonlóképp kell bírnia a bizonytalanságot is.
Mindezekkel együtt hiszem, hogy a végére érve azt mondjuk majd, megérte.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
