„Anyával akarunk lenni!” – mondta egyöntetűen a két kisfiú a bírónő előtt, aki a szülők jelenléte nélkül hallgatta meg a gyermekeket. Azért volt fontos a gyermekek soron kívüli meghallgatása, mert a nagyobb fiú, aki 9 éves volt ekkor, többször is elmondta: inkább véget vet az életének, minthogy az apjával éljen együtt, aki folyton ordít vele és megalázza. Valós történet következik.
Törteli Eszter író, coach írása.
Az anya kétségbeesve járkált fel-alá a tárgyalóterem előtt. Vajon el merik mondani? Vagy félnek az apjuktól? És hosszútávon ez milyen hatással lesz majd rájuk? Mi lesz, ha az apa elolvassa a jegyzőkönyvet és megbünteti őket miatta?
Vajon hinni fognak az anyának és a kisfiúknak?
Hiszen az apa látszólag jól szituált manager, aki a tárgyaláson mindennek elhordta az anyát, és könnyek között bizonygatta a saját, kiegyensúlyozott viszonyát a fiaival. Eszébe jutottak az apa szavai: nem kapod meg a gyerekeket, hiszen akkor én mivel tudnálak téged zsarolni?
Aztán nyílt az ajtó. A bírónő bíztatóan mosolygott, majd távozott.
A gyermekek boldogan ugrottak az anyjuk karjaiba: elmondtuk neki az igazat, anya, már biztos hogy nálad leszünk!
Az anya egy héttel később kapta meg az ideiglenes intézkedést, amelyben a bíró az apának ítélte a gyermekeket. Mert neki is joga van a gyermekeihez és ő maradt a közös házban, ahonnan nem volt hajlandó kiköltözni. Emiatt döntött az anya úgy, hogy inkább elmegy a gyerekekkel, mert már nem bírta tovább az állandó ordibálást.
Az anya könnycseppjei átáztatták a papírt. Kezét az arcába temetve zokogott, a gyermekek őrjöngtek a sírástól és a félelemtől. Hát minden elveszett – gondolták.
Nincs könnyű dolga annak, aki válásra adja a fejét a mai világban. Mert az igazságszolgáltatás malmai nagyon lassan őrölnek, akár évekig is eltart, mire egy-egy ügyben döntést hoznak. Tanúmeghallgatások, szakértők, tárgyi bizonyítékok sora, majd a végén születik egy döntés.
Csakhogy mire ez végbemegy, addig a gyerekek szépen lassan, napról napra tönkremennek, felőrlődnek a helyzetben.
De miért kell mindent ennyire bizonyítani?
Egyrészt fontos, hogy ne lehessen visszaélni a bántalmazó-kártyával a bíróság előtt. Tehát amíg szakértői vélemény és elegendő bizonyíték nincs, addig úgy tekintik, hogy nem történik bántalmazás.
Azonban ne menjünk el a szó kettős értelme mellett: bántalmazni nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is lehet, bár ez utóbbit még mindig kérdéses, hogy kellően komolyan veszik-e.
Pedig míg a testi tünetek elmúlnak, a lelki fájdalmak évek, évtizedek alatt is maximum halványulnak, de nem múlnak el nyom nélkül.
Tehát egyrészt fontos az, hogy ne lehessen ezzel a jelenséggel visszaélni, viszont kérdéses: ha mégis történik bántalmazás, akkor azt miért kell évekig bizonygatni?
Ma Magyarországon nincs olyan bevethető szakértői csoport, akik rövid időn belül meg tudnák állapítani, hogy mi történt, történik valójában.
Egy szakértői vélemény hónapokig, akár évekig készül, a bírósági tárgyalásokat jellemzően több hónapos kihagyásokkal tűzik ki, és számos olyan személyiségzavar van, amely csak négy fal között eredményez bántalmazó magatartást.
Mert aki személyiségzavarral küzd, az kifelé mást mutat, mint otthon a biztonságos közegben, és a szakértőnek, bírónak teljes átéléssel fog beszámolni arról, hogy ő mennyire jó szülő, őt mennyire szeretik a gyermekei, hiszen valószínűleg ő maga sincs tudatában annak, hogy személyiségzavarral küzd.
A folyamat nagyon lassú, holott az ilyen helyzetekben az idő kulcsfontosságú a gyermekek szempontjából.
A szülőnek, aki ilyen helyzetben van, mérlegelnie kell, hogy meddig megy el a hatóságok évekig tartó eljárásával, meg kell fontolni a mediáció lehetőségét, és érdemes alaposan végig gondolni, van-e olyan mód arra, hogy a másik félnek felkínáljon egy jellemzően anyagi, vagy egyéb lemondással járó egyezséget, amely véget vethet az évekig tartó pereskedésnek, de ami a legfontosabb:
ezáltal a gyermekek biztonságban lehetnek.
Ha nincs ilyen opció, akkor lehetőség szerint érdemes bevonni a pedagógusokat, iskolapszichológust, családsegítőt, gyűjteni kell a bizonyítékokat, a szülői elidegenítés tekintetében is, a tanúkat, akik alátámasztják az állításokat, hiszen a bíróság kizárólag a bizonyítékok alapján fog döntést hozni, nem pedig elmondások, személyes megélések alapján. Ezt nagyon fontos megérteni.
Történetünkhöz visszatéve: az anya végül megkapta a gyermekeket.
De nem a bírósági eljárás alapján, hanem mert nekiadta az apának a korábbi közös otthonukból a saját tulajdonrészét. Az apa ekkor beleegyezett, hogy a gyermekek az anyánál legyenek.
Hirtelen már nem ő volt a szegény apa, akit a felesége csak be akart sározni, már nem volt fontos neki, hogy a gyermekei vele éljenek. A bíró az ítélethirdetésnél nem nézett az anya szemébe. Aki immár nem a fájdalomtól sírt, hanem a megkönnyebbüléstől.
Az eset megtörtént itt, Magyarországon.
Törteli Eszter szerző író, coach, bántalmazott nőkkel, családokkal is foglalkozik. Könyveit itt tudod megvenni.
Kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
