Rényi Ádám világának minden részlete és szereplője olyan ismerős lehet az olvasónak, hogy már-már gyanakodni kezd: az író belelát az életébe, sőt, akár legféltettebb titkaiba. A csomagküldő szolgálat meglepetései, a magasföldszinten lakó Hédi néni és Endre bácsi, az online társkeresőn megtalált Tökéletes Ő, a céges karácsonyi ajándékozás, a szülői értekezlet vagy a csupa-jóindulat barátnői pletykák valószínűleg egyikünk életéből sem hiányozhatnak. Igen ám, csakhogy Rényi Ádám gondoskodik róla, hogy az ismerős helyzetek és események jól bejáratott gépezetébe mindig bekerüljön egy homokszem, netán egy méretes kavics. Onnantól kezdve pedig feje tetejére áll a világ. És ha még csak a feje tetejére állna…
„– Nos, a férfi, akivel megismerkedtem az interneten, a férjem volt. Álnevet használt, egy
kreált identitást – magyarázta Klaudia.
– Az mindegy. Te ezt nem tudtad, és beleszerettél az avataromba, miközben tőlem
eltávolodtál – horkant fel Ákos.
– Ákos, jól értem, hogy ön a saját feleségét szerette el önmagától? És most őt okolja a
helyzet kialakulásáért? – kérdezte szemüvegének szárát a szájába véve Radó Boglárka.” (részlet)
Két év után új novelláskötettel, vagy ahogy ő nevezi, felnőttmesékkel jelentkezik Rényi Ádám. A megszokott sokszínűség és a történetvégi csattanók maradnak, ám a szerző a korábbiaknál keményebbnek, de minimum fanyarabbnak látja az Erika néni című gyűjtemény darabjait. A szerzővel beszélgettünk.
– Könyvklub, gyűlölt tanár, online ismerkedés, rendelés a Temuról, pénzszűkében abszurd, kreatív pénzszerzési módot kiötlő pár: látszólag teljesen hétköznapi témákat dolgozol fel, melyek körülöttünk, bennünk élnek. Mégis sokszor teljesen bizarr és meglepő a végkifejlet, hiszen mások által soha nem használt optikán mutatod meg a világot. Honnan merítesz ihletet?
– A hétköznapi témákhoz a hétköznapokban keresem az inspirációt is. Legtöbbször banális dolgokat gondolok tovább. Továbbra is szeretek játszani a szélsőségesen hétköznapi és a szélsőségesen bizarr dolgok elegyítésével. Szórakoztató tud lenni, ha valami egészen abszurd a szereplők számára teljesen normális vagy könnyen magyarázható.
Miközben olvasás közben gyakran kieshet az ember szeme, a hőseim azt mondanák, hogy nincs itt semmi látnivaló.
„A kijelző immár 2049-et mutatott.
Hirtelen eltűnt a buszmegálló, az utcakép is teljesen megváltozott. Elektromos autók
parkoltak az utcán, óriási, villogó reklámtáblák mindenhol, az egyik Azahriah koncertjét
hirdette az Angyalföldi József Attila Művelődési Házban nyugdíjaskedvezménnyel.” (részlet)
– Humoreszk, kabaréjelenet, rémtörténet, lírai novella: fürdőzöl a különféle rövidműfajokban. Mégis messziről felismerhető, semmivel össze nem keverhető a stílusod, mint filmes analógiával élve Wes Andersonnak vagy a Coen-testvéreknek. Hozzád melyik novellastílus áll a legközelebb?
– Én éppen ezt a sokféleséget szeretem. Nem mondhatom, hogy közelebb állna hozzám egyik vagy másik, az én stílusom, ha van ilyen, akkor az maga az eklektika. A műfaji sokféleség mellett a hatás sokfélesége foglalkoztat. Az új hatásokat kerestem ebben a kötetben. Új módját annak, hogy az olvasóm olvasás közben jól, rosszul, de mindenesetre furán érezze magát. Én vagyok a szakács, aki a jól ismert receptben kicserél egy hozzávalót, amitől az étel nagyon más lesz, mint amire az ember számít.
„Négyéves lehettem, amikor a rémálmok elkezdődtek. Eleinte csak heti egy-két alkalommal,
aztán minden egyes éjjel. Üvöltve, zokogva ébredtem fel, saját verejtékemtől vacogva. Apám
soha nem kelt fel, pedig tudom, hogy hallotta a segélykiáltásomat.” (részlet)
– Időzített bombákat rejtenek a szövegeid, melyek olvasás után sokkal is még kifejtik a hatásukat a lélekben. Humorba csomagolt történeteid ráadásul mintha még mélyebbre hatnának, mint az eddigi köteteid szövegei. Jól érzem?
– Az első kötetemben, ami három éve jelent meg, nem egy olyan írás szerepel, amit harminchárom évesen írtam. A mostaniban pedig több olyan, amit már negyvenhét évesen. Jobban ismerem az életet, több fájdalmával, kegyetlenségével és abszurditásával találkoztam, de több jelenségén tudok nevetni is.
Izgat az igazodás, az önfeladás, a rossz kompromisszumok és a válságba jutott értékek világa, foglalkoztat a magány – társas formában is – és a másoknak való megfelelés csábítása.
„A Mama némán helyezte vissza a hideg, élettelen kezet az ágyra. Ötvenkét évnyi
házasságnak ennyi a vége? – fogalmazódott meg benne a kérdés, majd rögtön utána egy
másik is: Vajon elkészült a töltött káposzta? Kisietett a konyhába, és egy edényfogóval a
pultra helyezte az egyforma tekercsekkel teli tepsit. A tetején egyenletesen elosztott
aprókáposzta kissé megbarnult. Így szerette a család.” (részlet)
– Melyik a kedvenc történeted a kötetből?
– Nehéz lenne egyet kiemelni, mondok inkább többet. Az Erika néni a gyerekkorból származó frusztrációk feldolgozásának nehézségeiről szól. Az Egy fénykép talán a legkeményebb eddigi írásaim közül. Az Alpár evangéliuma közéleti pamflet párbeszédes formában, szerintem jót lehet rajta nevetni, még ha fáj is. De a másokhoz és az önmagunkhoz történő kapcsolódás kihívásairól szóló írások is közel állnak hozzám. Ilyen a Margaréta Könyvklub, a Ki vagyok én? vagy az Életem szerelme.
Képek: 21.Század Kiadó
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
