„Ma délután altatás közben hosszasan tanulmányoztam a babaszobát. Elégedetten nézegettem a vidám falfestést, és eszembe jutott, amikor a festőlány elküldte a látványtervet, és én elsírtam magam. Nem gyakran szoktam könnyekig meghatódni, de azt hiszem, ez volt az első igazi, fizikai térben is megnyilvánuló bizonyítéka annak, hogy hamarosan új lakó költözik hozzánk.
Figyeltem a szekrényen táncoló napsugarakat, és felidéztem az estét, mikor kétségbeesetten panaszkodtam a férjemnek, hogy én bizony az összes bútorbolt honlapját kiolvastam, és egyszerűen nem lehet olyan bababútort kapni, ami minden szempontnak megfelel.
Eszembe jut, ahogy napokon keresztül babaruhákat válogattam, vagy ahogy mostam, vasaltam és mérnöki precizitással hajtogattam őket. Nosztalgiával gondolok vissza arra, ahogy elégedetten nyitottam ki nap mint nap a fiókokat konstatálva, hogy még mindig minden ruhácska illatosan, katonás rendben várja a gazdáját.
A rácsvédőre téved a tekintetem, és szinte elszégyellem magam, mennyi, de mennyi időt vesztegettem egy ilyen egyszerű tárgy kiválasztására. Elmosolyodok azon, hogy megfeszülve próbáltam leginkább egyforma kék kiegészítőket kiválasztani, mielőtt egy belsőépítész ismerős megjegyezte, hogy a kék minden árnyalata megy egymáshoz.
Nézem a szőnyeget, és eszembe jut, amikor hazaállítottam a szerintem egyszerűen nagyszerű, a feng shui és minden egyéb, általam egyáltalán nem ismert lakberendezési szabály szerint passzoló darabbal.
A férjem ránézett és konstatálta, hogy ez a szőnyeg szörnyű.
Adtam még egy pofont annak a bizonyosnak, amikor kimostam a leírás szerint mosógépbe tehető, a valóságban erre egyáltalán nem alkalmas szőnyeget, ami olyan nehézre szívta magát, hogy csak ketten tudtuk kivenni a gépből, és további hat és fél napig csöpögött a teraszon, alsó szomszédunk nagy örömére.
Férjem minden reggel megvetően pillantott a tocsogó massza felé, de én még mindig úgy éreztem, ez a tökéletes darab.
Végül érkező kisfiunk otthonunkban töltött első másfél órájában tett pontot a vita végére, amikor az első pelenkázás alkalmával irigylésre méltóan erős sugárban pisilte körbe gyakorlatilag a fél szobát, különös tekintettel a szóban forgó szőnyegre. Bölcs gyermek….
Egy kisbaba érkezésére való készülődés, várakozás igazán különleges időszak. Mi, kismamák, mint iskolások a vakációt jelző csengőt, úgy várjuk a percet, amikor elkezdhetünk vásárolni a kisbabánknak. Sokszor nagy jelentőséget tulajdonítunk teljesen lényegtelen daraboknak, és elképzelhetetlenül sok időt tudunk eltölteni a babaruhák szagolgatásával, simogatásával, rendezgetésével. De ez a világ legtermészetesebb dolga.
Ez az első igazi gondoskodás gyermekünkről. Itt érezzük meg először a gondoskodás örömét. Különös időszak ez, mert kisbabánk már köztünk van, de mégsem. Érezzük, értjük, gondolunk rá, de még csak fantáziálni tudunk arról, milyen lesz ő valójában.
A fészekrakás az állatvilág több egyedénél megfigyelhető jelenség.
Építgetik, csinosítgatják kuckójukat az új jövevény érkezésére várva. A madarak jelentős része fészket épít, de számtalan rágcsáló is így várja az utódait. A kacsacsőrű emlős például védett odút ás, ahova lerakhatja tojásait, míg a kenguru saját testén biztosít „fészket” kicsinyei további fejlődéséhez.
Valahogy így van ez velünk, emberekkel is. A fészekrakó ösztön megnyilvánulásában érzelmi és hormonális tényezők egyaránt szerepet játszanak.
Megjelenhet már a várandósság kezdeti szakaszában, de az idő előrehaladtával folyamatosan erősödik. Sokan úgy tartják, hogy a fészekrakás csúcspontra emelkedése, vagyis amikor már túlzónak tűnő takarítással, pakolással kapcsolatos feladatokat irreális elszántsággal végzünk, előjelzője lehet egy közelgő szülésnek.
Másik oldalról kutatások is bizonyítják, hogy az ismétlődő, automatikus cselekvéssorok segítenek a stresszel való megküzdésben, csökkentik a szorongásunkat. Illetve a környezetünk rendezgetése visszaadja a kontroll érzetét, amit a várandósság kései szakaszában gyakran elveszettnek érezhetünk.
A fészekrakó ösztön általában a takarításban, babaszoba berendezésében és a lakás csinosítgatásában jelenik meg, azonban közben jelen van egy mélyebb pszichológiai aspektus is.
Ahogy a várandósság a végéhez közeledik, úgy kezd az anya befelé fordulni. Gondolatainak fókusza egyre inkább önmagára, születendő gyermekére, kettőjük kapcsolatára és a szülésre irányul. Egyfajta módosult tudatállapotba kezd kerülni, amely szellemileg és fizikailag is készíti őt az anyaságra.
A fészekrakás segíthet a szüléssel kapcsolatos aggodalmai, félelmei oldásában is, hiszen a kismama ilyenkor tevékenyen részt vesz a folyamatban, így eltereli figyelmét az előtte álló erőpróbáról.
Előfordulhat, hogy a fészekrakó ösztön irányította cselekvéseink feleslegesnek, túlzónak, időpocsékolásnak tűnnek, főként egy külső szemlélő számára, ugyanakkor fontos megengednünk magunknak, hogy úgy éljük meg ezt az időszakot, ahogy nekünk a legkomfortosabb, hiszen ez vezet el végül minket fizikálisan és mentálisan az anyává váláshoz.”
Koch Boglárka Lilla pszichológus nagy sikerű Úristen, anya lettem című könyve megrendelhető ITT.
