Szokásos reggeli forgatókönyv: a vonat begördül a dömsödi állomásra – a peronon a felszállni igyekvő utasok sokszínűsége önmagában is egy demográfiai élőkép. Minden generáció képviselteti magát.
Bárdos Andrea írása.
Az alfa – a fűlére tapad neonzöld hatalmas bumszli fejhallgatója, és szemeddel nem találod a test körvonalait, mert a ruha háromszor nagyobbra nőtt.
A veterán – a gondosan rendezett sárga hajszálai alatt már egy teljes élet történései. Ma kivételesen az orvosi látogatáshoz illő „szép ruháját” öltötte fel.
Ő – már legalább 15 perce itt van, nem szeret késni. Hitelességének fontos eszköze a megkerülhetetlennek vélt társadalmi konvenciókhoz való igazodás (a következő kaszt ajtaja akkor nyílik ki, ha épp abban a pillanatban vagy ott). Lassú, kimért léptei erőt fejtenek ki a vagon legalább 50 éves vaslépcsőire.
Minden nap felül a vonatra. Utazik Dömsöd és Budapest között. Dermesztő hidegben, zivataros őszi napokon és a gatyarohasztó kánikulában is. Mindig ugyanarra a vonatra száll fel és ha lehet, ugyanoda ül.
Különleges kapcsolata van a számokkal – megmagyarázhatatlan és erős kötelék fűzi őket össze évtizedek óta.
Kora meghatározhatatlan. Haja ébenfekete, fiús fazon. Öltözéke nélkülözi a kifinomultságot, de az összhatás mégsem igénytelen. Körkörösen szűkölő szemüveglencséje mögött a pupillái tágra nyílnak. Tekintetében tükröződik az a néhány évtized, amit befogadott már. Tekintete metsző és derűs is egyben – van valami értelmezhetetlen vibrálás benne. Arcvonásai kemények, bőre nem finoman ápolt, de feszes és orcája telt.
A vonaton a fix helye: a 62 -es (az ablak melletti dupla hely) az alkata miatt is elengedhetetlen.
Szemben vele ismerős arcok: egy „tősgyökeres pest megyei” asszony – aki megszólalásig hasonlít egy elfuserált Coop reklámfigurára. Az ő unalmas reggeleibe mindig ismeretlen világot hoz ez a nő. Ő csak hallgatni tud – mondani, elkezdeni már nem, csak reagálni: a megtestesült kispolgár, aki valahogy színtelenül végig lapítja az életét az elődei keze munkájából kinyert morzsákból.
A szigorú ülésrend folytatásaként: A negyvenes hivatalnok, aki szabályszerűen olyan, mint aki pár pillanatra kilépett Kafka Átváltozásából. Mindketten edzettek már harmadik utastársuk „reggeli életmozaikok” hallgatása ügyben.
A fülkében frissen vágott virágok illata terjeng.
A pesti megyei asszony hangja vágja el az elrendeződés utáni csendet:
– Ma is ugyanoda Vera?
Utastársa harsány, jól ismert hangja válaszával betölti a teret:
– „Két szerelmem van: az emberek és a számok vagy a számok és az emberek?” – harsogja bele az amúgy nesztelen – még álom illatú – utastérbe a következő történetét:
– Hétvégén anyák napja van – valahogy várom is és el is felejteném….
– Ki köszönti?
– Három lányom, két lányunokám – szerencsére közel vannak.
– És az édesanyja él még?
– Ő távolabb – Szolnokon, de már rég láttam. Anyám egyedül él. Apám pár éve elment. Minden, ami az életben történt velem jórészt apámnak „köszönhetem”.
Apám gödröt ásott – sírgödröket. Gyermekkoromat a városi temetőben töltöttem, nem, nem csak az „eseményeken” – ott laktunk a közepén.
Kislányként legkedvesebb passzióm volt a már másnapra kiásott sírgödröket átugrani. Közben számoltam: 1-2-3 …pontosan, precízen. A legidősebb lány voltam – a húgaimra is vigyáznom kellett.
Soha semmitől sem féltem. Apám klasszikus sírásó volt. Hivatástudatánál, – amivel a gödröket ásta, – csak az a szenvedélye volt erősebb ahogyan a pálinkás poharat emelgette. Anyámat sokszor bántotta – gyerekként csak arra gondoltam mindig a takaró alatt, hogy ha nagy leszek erős leszek és bátor és megvédem majd Őt és a húgaimat is.
Tudja, nem volt babaszobánk – nem volt íróasztalunk, nem voltak vigyázó tekintetek a haladásunk felett.
De én megfogadtam, hogy nagy és erős leszek. Dolgom volt vele.
18 múltam amikor jött a postás: apám vette át a levelet: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem – elsőre nem tudta elolvasni a feladót, a címzett én voltam.
A lány a temetőből, akit felvettek az egyetemre. Summa cum laude végeztem.
A diploma a kezemben egy útlevél volt a mennyországba túl a temetőn… A számokat szerettem és az embereket is. Kiváló állást kaptam egy bankban, majd egy másikban, majd főkönyvelő lettem, aztán gazdasági igazgató. Nagy és erős lettem. A húgaimnak valahogy nem volt szerencséje – sem a tanulással, sem a gyermekáldással.
Anyám egyre törékenyebb és kiszolgáltatottabb lett. Vénülő apám már egész nap csak a poharat emelgette.
Nekem igazán jó sorsom alakult – gyerekeim és a férjem is szeretik az életet, amit teremtettem.
Folyamatos küldetésem volt: én ott voltam és mindig adtam. A húgaimat iskoláztattam, majd később állást is és a gyerekeik örökbefogadását is én intéztem. Anyáméknak a házba meleget vittem, ha nem volt ételt, és ha kellett orvost is. Senki nem tehetett róla, hogy nekik nehéz. Nekem lett csak szerencsém.
Évtizedeken át.
Anyám most mindannyiunktól távol, de mégis fellélegzett, hogy úton a 80 felé van még friss levegő. A húgaim egyre kevesebbet hívtak – anyámhoz jártak többet és egyre hidegebbek, távolságtartóbbak lettek.
Egy éve kaptam egy hatósági levelet: anyám eladta a házat – egy kis lakásba költözött. Az örökségről úgy döntött, hogy a húgaim nehezebben élnek – legyen minden az övék.
Anyámat egy éve nem láttam. Elfáradtam.
Kimerültem a családi találkozókon megélt félrenézésekben, az érzelmi fogolyként kezelt játszmában, a végtelennek gondolt bankszámlám kifosztásában. Levegőre volt szükségem.
Minden erőfeszítésem ellenére a születésnapján felhívtam:
– ,,Verocskám a számlákat nem tudtam befizetni” – ez volt az első mondata közel 365 nap után…
Hajaj – mindjárt Budapest Déli pályaudvar – mennem kell… pár saroknyira innen engem már várnak a számok és az emberek.
Bárdos Andrea szerzőnk is az Állítsátok meg Terézanyut és a nemrég megjelent Kovácsné kivan c. bestseller írójának, Rácz Zsuzsának hamarosan újra induló írói kurzusát végezte, ahol mindenki megtalálhatja a maga hangját és elmondhatja a saját történetét, ahogy tette ezt Éva is. #ajánló
nyitókép: freepik
Hasonló inspiráló történetekről ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
