Ha a fedettpályás nemalvás nemzetközileg elismert sportág lenne, csúcstartóként én lennék a világ-, Európa- és Olimpiai bajnok, az tuti. 16 éve már, hogy csak altatóval tudok aludni, azzal is sokszor csak nehezen. És ha nem veszem be, akkor egyáltalán nem alszom, ergo másnap zombi vagyok. Ismered a helyzetem? Üdv a klubban! A többieknek álljon itt egy feketeöves nem alvó története.
Stefán Beáta írása.
Próbáltam már mindent a gyógyszer helyett. Macskagyökér, valeriána, cickafarkkóró, levendula, citromfű – egyik se tudta azt, mint a legjobb barátommá vált pirula. A gyógynövény alapú teák, étrendkiegészítők se hoztak megoldást.
Emlékszem, egyszer kipróbáltam a melatonint. Életemben nem voltak olyan rémálmaim, mint azon az éjszakán. Soha többet! Esti illatos, langyos kádfürdő, lefekvés előtti mézes tej, relaxáció, vezetett meditáció – semmi.
Pedig voltam én már Vipassana-meditáció kurzuson, elsajátítottam a Mindfullness alapjait, gyakorlom is mindkettőt. Stresszoldásra kiválóak, de elaltatni csak akkor képesek, ha előtte bekaptam az altatót. Mindezek tudatában páni félelem lesz rajtam úrrá, ha utazáskor kiderül, hogy a legfontosabb útitárs otthon maradt.
Volt már, hogy az épp aktuális férj a családi nyaralás első átalvatlan éjszakája után autóba ült, és négyszáz kilométert vezetett azért, hogy elhozza az otthon felejtett, csak receptre kapható altatót, tudván, hogyha én nem alszom, akkor mindenki nyaralásának annyi.
Talán érthető, hogy megállt bennem az ütő, amikor az orvosom nemrég egy feltételezett betegség miatt olyan vizsgálatra küldött, ami miatt előző éjszaka egy centit se lehet aludni. Tudtam, hogy menni fog, hiszen csak annyit kell tennem, hogy nem veszem be az altatót.
De beugrottak az álmatlan forgolódással töltött éjszakák, a csüggedt hajnalok és a végtelen kimerültségben töltött másnapok emlékei is. Az orvos azt tanácsolta, ne olvasással vagy tévézéssel üssem el az időt, mert abba bele fogok aludni, és az nem jó, az agyat teljesen ki kell fárasztani a sikeres vizsgálat érdekében. Oké, de akkor mit csináljak? Sétáltassak kutyát, társasjátékozzak, javasolta. Azt már nem mondtam neki, hogy se kutyám, se macskám, pláne társam, akivel kártyázhatnék hajnalig.
Ijedten keresgéltem az internet bugyraiban, sorstársaktól kérve tanácsot az éjszaka hatékony eltöltésére. Változatos ötletek jöttek. Volt, aki a hasonló vizsgálatot megelőző éjjelen tortát sütött, más a hajnali zuhanyra esküdött. Valaki azt írta, hogy pirkadat előtt sétált egyet a férjével. Kösz.
Egy magánpraxis oldalán azt olvastam, hogy pár órás alvással és kora hajnali keléssel kiváltható a teljes virrasztás, emellett döntöttem tehát. Bebújtam a paplan alá este 10-kor – nálam az korai lefekvésnek számít – az ébresztőt pedig beállítottam hajnali 3-ra. Büszkén, hogy milyen jó megoldást találtam, leoltottam a lámpát és bekapcsoltam egy vezetett meditációt a telefonomon.
Altatóval általában gyorsan álomba is merülök, most viszont érdeklődve és teljesen éberen hallgattam végig mind a 27 percet. Na nem baj, akkor meditálok egyedül, hátha a csend segít. Emelkedés, emelkedés, süllyedés, süllyedés. Miközben a légzésem mintaszerűen lassúvá és egyenletessé vált, a háttérben megállíthatatlanul cikáztak a gondolatok.
Mi lesz, ha, és mi van akkor ha, és hogy lesz ez, és mit csinálok abban az esetben, ha. Szóval ahelyett, hogy a tudatom lehorgonyzott volna a jelenben – emelkedés, emelkedés, süllyedés, süllyedés -, folyamatosan a jövő miatt aggódott.
Jó, akkor legyen autogén tréning. Miközben az ellazuló testrészeimre igyekeztem koncentrálni, a háttérben továbbra is reménytelenül ment a műsor. És még éjfél sem volt. Közben fejben nekiláttam megírni nemalvásom történetét, háromnegyed egyre az is kész volt, mármint az, ami odáig történt.
Egykor meguntam, elővettem egy könyvet, hátha belealszom. Háromra elfáradt szemem, kikapcsoltam az ébresztőt, mielőtt megszólalt volna, és a kapott tanácsnak megfelelően langyos vízzel lezuhanyoztam. Ez teljesen felébresztett, úgyhogy bátran áttelepedtem a tévé elé, és elindítottam egy végeérhetetlen, de legalább valamennyire érdekes sorozatot. Félve, hogy mégis bealszom, újra beállítottam az ébresztőt.
Nem volt rá szükség, így hatkor végre elkezdhettem szedelődzködni. Fél hétkor tökéletes éberséggel szálltam taxiba, hogy a kórházba fuvarozzon, ahol majd vizsgálat közben kell álomba szenderülni. 20 elektródával a fejemen, hanyatt fekve, mozdulatlanul.
Mit mondjak, nehezen ment. Amikor menet közben kiderült, hogy ez a művelet bizony egy órán át fog tartani, kicsit pánikba estem. Minden előjött, ami ilyenkor előjöhet. Pisilni kellett, fáztam, zsibbadtam, viszkettem, szorított a fejemre erősített műanyag sapka. Mindenesetre az álmatlanul töltött éjszaka megtette a hatását, mert időnként a saját horkantásaimra riadtam. Ezek szerint valamennyi alvást mégiscsak sikerült produkálnom, ráadásul altató nélkül. Még meg is dicsértek a végén.
Úgyhogy az a helyzet, hogyha a fedettpályás nemalvás valóban nemzetközileg elismert sportág lenne, akkor ezzel az eredménnyel valószínűleg lecsúsznék az aranyéremről.
Ágyő, világycsúcs!
Kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
