Sokunkban ott él a titkos vágy, hogy hajlítsunk el mindent, vegyük nyakunkba a világot, és csak menjünk, amerre a szívünk visz. Hegedűs Lilla nem hajított el mindent, de úgy érezte, hogy ideje kezébe venni az életét, és egy önkéntes programon keresztül egyenesen Peruba indult. Ahogy ő fogalmazott „az önkéntesség nekem új kezdetet adott, és nemcsak segít, de formál is – mind a világot, mind önmagunkat”.
A kezdetek: útkeresés és hazatérés
Lilla röviddel a Covid kitörése előtt költözött ki Portugáliába a barátjához, aki néhány hónap után szakított vele.
– Ez teljesen padlóra küldött. Ott volt a Covid, egyedül maradtam egy új országban, depressziós lettem és magányos. A volt barátom mindig azt mondta, hogy én semmire sem vagyok képes, és soha nem fogom megvalósítani az álmaimat. Akkoriban valóban bátortalan és elesett voltam, még egy kávézóba sem mertem egyedül beülni.
Ez az egész olyan mélyre taszított, hogy azt mondtam magamnak, már csak azért is megmutatom neki. Jelentkeztem egy perui önkéntes programra, de a Covid miatt egy évvel elhalasztották. Addig sem álltam meg: elkezdtem kick-boxolni, jógázni, és egy év alatt megtanultam portugálul – meséli Lilla.
Ahogy elkezdett sportolni, nyelvet tanulni, és tervezgette az önkéntes programot, Lilla szépen lassan elkezdte újraépítette önmagát. Végül 2021-ban kapott zöld utat a programtól, akkor végre összepakolhatta a hátizsákját, és egyedül vágott neki annak a világkörüli útnak, amely számára egy belső utazás is volt:
megjárta Délkelet Ázsiát, Dél-Ázsiát, és eljutott Dél-Amerikába is.
Elmondása szerint az utazásai során szerzett tapasztalatok és az önkéntes munka sokat formáltak a személyiségén, és amikor 2023-ban megerősödve és megnyugodva hazatért, más emberként folytatta életét Magyarországon. Akkor nyitotta meg saját jóga- és tibeti hangtál stúdióját Zalaegerszegen.
Az út persze nem ért véget, hiszen azóta férjhez ment, és éppen a beszélgetésünk előtt érkezett haza egy újabb nagyobb utazásról: Törökországban tett egy hátizsákos körutazást, onnan pedig az El Caminohoz ment tovább, ahol egy 300 kilométeres szakaszt teljesített.
– Most, hogy Magyarországon vagyok sem mondok le az utakról, próbálom megtalálni az egyensúlyt az utazások és a hétköznapi élet között, ahol végre azt csinálhatom, amit szeretek – mondja mosolyogva.
Kulturális sokkok sorozata
Lilla azt mesélte, hogy az útjai során számtalanszor élt át a kulturális sokkot, de talán a mélyszegénység érintette meg őt a legjobban.
– Azt hiszem, hogy a mélyszegénységhez volt a legnehezebb alkalmazkodni a megszokott, “európai” kényelemből kilépve. Keserédes élmény volt látni az ottani gyerekeket éhezni, akik mégis önzetlenül megosztották egymással azt a kis ételt, amit kaptak. Ezek az élmények folyamatosan ösztönöztek arra, hogy újra és újra vállaljam az önkénteskedést.
A mélyszegénység látványa arra is ráébresztett, hogy mennyire eltérő valóságok léteznek a világban. Ugyanakkor pozitív példa a törökök határtalan kedvessége, amihez foghatót soha nem éltem át. Egyszer egy étteremben ültem, és képesek voltak levest hozatni nekem egy másik étteremből, mert nem tudtam vegetáriánus ételt választani a kínálatunkból.
Nyitottnak maradni – egyedül, nőként
Lilla szerint elengedhetetlen, hogy egy nagy adag kíváncsiság lakozzon az emberben a világ iránt.
– A kulturális sokk helyét a gyermeki kíváncsiság vette át, amolyan elkerekedett szemes, mosolygós rácsodálkozás arra, mennyire mások vagyunk.
Utazásai során arra a következtetésre jutott, hogy a világban való boldogulásnak három pillére van: nyitottság, ítélkezésmentesség, elfogadás – neki ezekkel a tulajdonságokkal sikerült áthidalnia a kulturális különbségeket.
Úgy érzi, hogy a magányos utazás nagyon sok önismeretet, talpraesettséget és önbizalmat adott neki. Az útjai alatt pedig nagyon sok barátra is szert tett, így tulajdonképpen soha nem is volt igazán egyedül.
– Ha egyedül vagy jobban nyitsz, rákényszerülsz arra, hogy kilépj a komfortzónádból, kommunikálj, beszélgess – osztja meg a titkos receptet.
Szerencsésnek érzi magát, mert nőként egészen Indiáig úgy érezte, hogy biztonságban van, ott viszont elmondása szerint egy egészen más világba csöppent. A spirituális közösségekben, ahol dolgozott, gyakoriak voltak az abúzusra utaló jelek. Az egyik ásramban az egyik vezető őt is zaklatta, és amikor jelentette az esetet egy női vezetőnek, azt a választ kapta, hogy „itt mindenki barátságos, ez egy nagy család”. Azt a munkahelyet akkor ott is hagyta, de úgy úgy érzi, hogy ebből is csak tanulni tudott:
– Nem éltem meg kudarcként, megtanultam nemet mondani, és meghúzni, hol a határ az őszinte segítségnyújtás és a túlzott önfeláldozás között.
Az önkéntes munka kihívásai és csodái
Az önkéntesség során Lilla rengeteg kihívással nézett szembe, de ezek mellett mindig ott voltak azok az apró csodák, amelyek miatt folytatta.
– Az volt a legnehezebb, hogy ne sírjam el magam egy-egy gyerek előtt, amikor láttam, hogyan élnek. Vízhiánnyal küszködtek, napról napra éltek, és sokszor még gyermekként is dolgozniuk kellett. Ők valószínűleg nem is értették volna, miért sajnálom őket, hiszen ez volt a valóságuk. Én pedig csak azért érezhettem szomorúságot irántuk, mert a saját életem sokkal kényelmesebb, tisztább és jóléti. Ők ezt nem ismerik.
Lilla bevallotta, hogy voltak nehéz pillanatai is, amikor elgondolkodott a feladáson, azonban mindig talált valamit, ami segített neki továbblépni, legyen az a gyerekekkel való kapcsolat vagy a társai támogatása.
Az utazásai során számos meghatározó élményt gyűjtött, amelyek közül kiemelkedik egy különösen emlékezetes történet. Éppen Vietnámban járt, és eltévedt egy rizsteraszos túrán. Két idős vietnámi hölgy vette a szárnyai alá, és kikalauzolták a labirintusnak tűnő rizsteraszról, pedig nem beszélték egymás nyelvét sem.
– Annyira jó érzés volt, hogy olyan emberek segítettek, akikkel egy szót sem tudtunk váltani, mégis megértettük egymást. Érdekes, hogy utazás alatt könnyen megtaláljuk ezeket az embereket, pedig meg lehetne találni őket a hétköznapi életben is.
Nyomot hagyni a világban
Lilla úgy érzi, hogy a világban hagyott nyomok nem mindig azonnal láthatók, de hiszi, hogy minden apró gesztus, minden kedvesség hosszú távon változást hoz. Ma is kapcsolatban van néhány régi önkéntes társával és helyi családdal, akiket segített.
– Van egy nepáli »mamám«, akivel néha váltunk egy-egy hangüzenetet. Nála nem önkénteskedtem, de szerettem volna segíteni neki, mivel tibeti menekültként nem élt jó körülmények között. Vásároltam tőle százötven buddhista rudraksha málát (ez egy különleges fa terméséből készült eszköz, amit a meditáció során használnak – a szerk.), amit felszenteltettem egy nepáli kolostorban, majd hazahoztam. Ez segített neki kiegyenlíteni az anyagi tartozásait.
A jóga és a tibeti hangtálak
Lilla számára a jóga és a tibeti hangtálak mély önismereti utat jelentenek. A jógát nem pusztán fizikai gyakorlatként oktatja, hanem mélyebb, érzelmeken alapuló rétegekbe is próbálja bevezetni a vendégeit. Fontosnak tartja az érzelmek és a test közötti összefüggések felismerését, hiszen, ahogy saját tapasztalatából merítve meséli, „a testem tükrözte az érzelmi állapotomat; amennyire érzelmileg lent voltam, olyan szinten volt merev a testem is.”
Lilla elmondása szerint a tibeti hangtálak mély meditációs eszközként jelennek meg a jóga mellett a gyakorlatokban. A hangtálak segítségével a vendégek egy mélyebb meditációs térbe léphetnek be, ahol az elmélyült önvizsgálat és a belső béke kerül előtérbe.
– A hangtál segít abban, hogy ne csak a testedhez kapcsolódj, hanem az érzelmeiddel és a választásaiddal is mélyebb kapcsolatot alakíts ki – mondja.
Elsőre furcsán hangozhat, de a kick-box szintén fontos szerepet játszott Lilla életében:
– A kick-box és a jóga tökéletesen kiegészítik egymást – mindkettő abban segít, hogy ott legyél a mozdulataidban, és tudatosabban hozd meg a választásaidat. A mozdulatok tudatossága pedig segít abban is, hogy felismerjük azokat az ismétlődő sémákat az életünkben – legyen szó akár párkapcsolatokról vagy más döntésekről –, amelyekből lehet tanulni és fejlődni.
Új kalandok
A 29 éves utazó tele van tervekkel, továbbra is folytatja az önkéntes munkát. 2025-ben újra önkéntes útra indul férjével, és Afrika is szerepel a tervei között.
– Szeretnék elvonulásokat szervezni Nepálban, mert az ott eltöltött öt hónap alatt rengeteg embert ismertem meg, akik tanítottak, és szeretném, ha ezt mások is megtapasztalnák. A terveim között szerepel az is, hogy önkéntes csoportokat utaztassak a világ különböző pontjaira, hogy azok is elinduljanak, akik eddig egyedül nem mertek.
Lilla közben már a második könyvén dolgozik, az elsőt 2022-ben adta ki, Lélek címmel.
Fotók: Hegedűs Lilla
