Támadnak a vírusok, a táppénz és a szabadság pedig vészesen fogy. A munkahelyen nem nézik jó szemmel a sok hiányzást, de egy beteg ovist mégsem hagyhatunk otthon egyedül. És akkor még nem beszéltünk a szünetekről… Gyakran az egyik szülő egy idő után feladja és otthon marad a gyerekek miatt. A helyzet pedig még kiélezettebb, ha egyedülálló szülő próbál helyt állni. Lendvai Orosz Hajnalka olvasóinkat kérdezte, hogyan oldják meg beteg gyermekük ellátását.
Jómagam teljes home office-ban dolgozom, ami bizonyos szempontból nagy könnyebbség. Ha beüt a krach, nem kell táppénzre vagy szabadságra mennem. De azzal is muszáj számolni, hogy egy beteg gyermek mellett – főleg, ha még kicsi – nem olyan egyszerű az otthoni munka sem. Hiszen koncentrálni kell, adott esetben telefonálni, online meetingen részt venni, és bizony nem könnyű rábírni egy beteg apróságot, hogy folyton maradjon csendben. És persze ápolni is kell őt.
Őszintén, nem tudom, hogyan oldanám meg ezeket a napokat akkor, ha a város másik végébe járnék dolgozni. No és persze ott vannak a szülői értekezletek, fogadóórák, nevelésmentes napok, óvodai és iskolai programok… Minden tiszteletem azoké, akik hatékonyan tudnak balanszírozni!
„Gyakorlatilag hétvégi anyuka voltam”
Gabriella egyedül neveli 14 éves fiát, Benit. Ez már önmagában is kihívás volt, amikor a gyerkőc kicsi volt, de a helyzetet nehezíti, hogy Gabi az egészségügyben dolgozik, és a munkaideje bizony nem hétfőtől péntekig, és nem nyolctól négyig tart. Gyakran kell ügyeletet vállalnia, ebbe beletartoznak a hétvégék, éjszakák és ünnepnapok is.
– Beni 3 éves volt, amikor visszamentem dolgozni, de akkor még nem vállaltam éjszakát és hétvégét. Viszont az oviban rengeteget betegeskedett. Ilyenkor a szüleim vigyáztak rá. Gyakorlatilag hétvégi anyuka voltam, a fiam hét közben a nagyinál gyógyult, hétvégén hazavittem. Szünetekben ugyanígy… – meséli az édesanya.
Rendkívül nehéz időszak volt, lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem tudtam folyamatosan mellette lenni. Szerencsére ő jól viselte a dolgot, mert nagyon szeret a nagyszülőkkel lenni. Aggódtam, mi lesz, ha elkezdi az iskolát, de ahogy az a nagykönyvben meg van írva, hat éves korától jóval kevesebbet betegeskedett.
Gabi azt mondja, óriási szerencséje van, mert a kollégái rugalmasak és mindannyian hasonló korú gyereket nevelnek. Mindenki átérzi ezt a problémát, és közösen találnak megoldást a hiányzásokra.
– Támogató közegben dolgozunk, így azért szerencsére a hosszú szüneteket meg tudjuk oldani, és azt is, hogy mindenki eljusson például egy anyák napi ünnepségre. A vakáció pedig úgy zajlik, hogy amennyit tudok, a fiammal vagyok, a maradék időben pedig a szüleim segítenek. Persze Beni már nagy, szereti a napot a barátaival tölteni és teljesen önjáró, egyedül tanul, edzésre jár. Így aztán mára azért könnyebb a dolgom, de amikor éjszaka ügyeletes vagyok, akkor nem hagyom egyedül.
Az édesanya szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy csak a gyermek 12 esztendős koráig jár táppénz a szülőnek.
– Ezzel akkor szembesültem, amikor a fiam betöltötte a 12 éves kort, és öt napra rá eltörte a lábát. Fekvőgipsszel pedig nem maradhat otthon egyedül, hiszen még egy pohár vízért sem tudna kimenni. Ki kellett sakkozni, hogy ne menjen el az összes szabadság és ez nem könnyű, hiszen tartalékolni kell a szünetekre.
Végül megint kénytelen voltam a szüleimhez vinni, és a közel 80 éves édesapám vitte ki a mosdóba a nála magasabb kamaszfiút. Nem is tudom elképzelni, hogy oldják meg azok a szülők, ahol nincs családi segítség vagy olyan rugalmas munkatársak, mint nálunk. Ha a kollégáimmal nem támogatnánk ennyire egymást, már biztosan nem dolgoznék itt.
„Fel kellett mondanom a munkahelyemen”
Nikolett és párja közösen nevelik fiukat, a most 15 éves Simont. Ez könnyebbség annyiból, hogy ketten vannak. Azonban az nehezített pálya számukra, hogy a nagyszülőkre már nem igazán számíthatnak, az apuka pedig hajnaltól késő estig dolgozik. Amikor Simon még óvodába járt, Nikolett el is veszítette akkori állását.
– Három éves korában álltam vissza a munkába. Az kegyetlen időszak volt, Simon állandóan beteg volt, egy ideig a mama vigyázott rá, de aztán nem akartam őt ezzel terhelni, így én maradtam otthon – kezdi Niki.
A kollégáim – akiknek nem volt gyermekük – rendkívül rossz szemmel nézték ezt, állandó piszkálódás céltáblája lettem. Körülbelül két évig kínlódtunk így, próbáltam megtalálni a megoldást.
Ha másra bíztam Simont, borzalmas lelkiismeret furdalás gyötört, szörnyű volt úgy bemenni dolgozni, hogy tudtam, betegen anyát akarja. Ha viszont táppénzre mentem, akkor bent mérgelődtek, hogy megint helyettesíteni kell. A vége az lett, hogy elbúcsúztunk egymástól a munkáltatómmal. Ráadásul messze is volt az irodánk, vagy reggel nem tudtuk volna bevinni a kisfiunkat az oviba vagy délután érte menni. Anyukám mászkált át egy ideig a város másik végéből, de ezt nem akartuk hosszútávon, a bébiszitter pedig elvitte volna a fizetésemet. – avat be Niki.
Niki egy ideig otthon volt, így átvészelték azt az időszakot, amíg a kicsi kinőtte a sok betegeskedést. De egy kereset így kiesett, aztán nem sokra rá jött a Covid, nehéz helyzetbe kerültek. Mára Simon immunrendszere megerősödött, Niki pedig egy óvodában dolgozik, így az iskolai szünetek nagyjából egybeesnek az ő szabadságával. A szünidő így egy fokkal jobban tervezhetők, ám év közben nem igazán van lehetőség szabadságra menni, ráadásul az anyuka másodállást is vállalt.
– Más volt az az időszak, amikor kicsi volt a fiam, és itthon lehettem vele. Akkor minden ovis és iskolai programból kivettem a részem, segítettem a Luca napi vásáron, megnéztem a farsangot és eljutottam minden szülői értekezletre. Mostanság már tanulni sem tudok leülni vele, mert két munkahelyem van. Remélem, ez nem üt majd vissza, hiszen nyakunkon a továbbtanulás…
„Az egész egy zsonglőrködés”
Anna középiskolai tanárnő. Egyedülálló anya. Rugalmassága, problémamegoldó és újratervezési képessége kiemelkedő, de azért a non-stop takonykórba neki is beletörik néha a bicskája.
– Amikor a lányok egész kicsik voltak, még férjnél voltam és csak félállásban dolgoztam. A helyzet akkor vált élessé, amikor elkezdődött az óvoda, én pedig teljes munkaidőt vállaltam. Az ex-férjem sokat húzta az igát, ő nem maradt otthon, ha betegség ütötte fel a fejét, így aztán édesanyám vagy az anyósom jelentette a mentőövet ilyenkor. Mindketten fittek voltak és bármikor be tudtak ugrani, ha úgy hozta a helyzet – idézi fel Anna.
Igyekeztem azért úgy alakítani, hogy egy-egy betegség első napjain én legyek otthon a gyerekekkel, de amikor már gyógyulófélben voltak, nyugodtan bíztam őket a nagyikra. Azonban kisebbik lányom, Elza lázgörcsös volt, és egy ilyen alkalommal édesanyám annyira megijedt, hogy utána félve vállalta a felügyeletet.
Gyakorlatilag az oviban, később az iskolába is arra lehetett számítani, hogy egy hétig közösségben vannak a csemeték, egy hétig otthon. Nekem azonban osztályfőnökként mindig vannak olyan napok, amiket csak „tétmeccsnek” hívok: saját osztályom szülői értekezlete, osztályozó vizsga, fogadóóra. Ezekre az alkalmakra előre készítettem B-tervet, hogy biztosan ott lehessek.
Az évek során több szempontból változott Anna helyzete: elvált (volt anyósára azonban a mai napig számíthat), a gyerekek nagyobbak lettek, a nagyik pedig már kevésbé energikusak és rugalmasak. Így a szüneteket és betegségeket is picit máshogy kell megoldaniuk.
– Elza 11, Emma 13 éves. A nagyobbat már otthon tudom hagyni, ha csak egy kis felső légúti probléma van. Persze ilyenkor folyamatosan beszélünk telefonon, és rohanok haza hozzá, amint tudok. Elzánál ez a dolog nem játszik, vele természetesen mindig van egy felnőtt.
Anna úgy fogalmaz, a túlélése záloga az, hogy előre próbál tervezni. Ez azt jelenti, hogy a fontos alkalmakra jó előre bebiztosítja magát. Lányaival pedig az az egyezség, hogy ha már este kicsit is érzik, hogy nem olyan jó a közérzetük, akkor nem várnak reggelig, hanem másnapra valakit azonnal beszerveznek.
– Előző este eldöntjük, hogy mennek-e másnap suliba vagy sem. Ez mindenkinek jobb. Ők nem fertőznek meg másokat, és akár 1-2 nap alatt ki tudják feküdni a betegséget. Én pedig tudok magam helyett szervezni kollégát a munkahelyemre vagy itthonra valamelyik mamát. Őket már igyekszem kevésbé terhelni, de azért ha nagy a baj, akkor segítenek. A munkatársaim nagyon jó fejek.
Egyébként, ami számomra nap mint nap nehézséget okoz – a család, gyerekek, háztartás és munka egyensúlya -, az a szakmámban nagy előny. Ugyanis átlátom a diákok, szülők helyzetét. Megértem, hogy elváltak és apukánál maradt a munkafüzet, tudom, miért nem jelennek meg esetleg a szülői értekezleten. Ezt pályakezdőként és hajadonként nem így láttam. Ez egy gyémánt a kezemben.
Egyébként bármilyen nehéz is, soha nem váltanék pályát, még úgy sem, ha máshol sokkal többet kereshetnék. Az egész életem egy zsonglőrködés, de amikor bemegyek az iskolába, megcsap a tornaterem vagy a menza illata, a tanáriban érzem a frissen nyomtatott papírt és ez melengeti a szívem. Nem is beszélve a sikerélményről, amit a diákok adnak nekem. Ez az én közegem és gazdagabb vagyok általa.
nyitókép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
