Ha ritkán is, de előfordul, hogy valaki évekig spórol, hogy megvalósíthassa az álmát és világot lásson, de Szabó Adrienn ennél is tovább ment: gyakorlatilag pénz nélkül járta be a fél világot. Most is úton van – ebben egy menet közben kiderült súlyos betegség sem akadályozza -, miközben rátalált arra az életformára, amelyben igazán boldog.
Élt lakatlan szigeten Malajziában, dolgozott egy mesés vízesés mellett Peruban, tanított kolumbiai szakácsot magyar marhapörköltre – órákig tudná sorolni az élményeit Szabó Adrienn, aki 2017 óta hátizsákkal járja a világot. Az utazásban már kisgyerekkorában biztos volt – a földgömbjét nézegetve álmodozott távoli tájakról -, kicsit később azonban már abban is, hogy gyári munkás szülei fizetéséből nem sok realitása van a világjárásnak.
– Még családi nyaraláson sem voltunk soha külföldön, jól kereső szakmám sem lett, de azt éreztem, hogy valami nagy váltás kell, ezért kimentem Németországba szerencsét próbálni – meséli.
Miközben rengeteget dolgozott kint betanított munkásként, takarítóként, pultosként -, tanult németül, hogy szakmát tanulhasson, majd utazásszervező képesítést szerzett. Életében először akkor hallott német egyetemistáktól arról, hogy egy szem hátizsákkal, pénz nélkül is lehet világot látni.
– El kellett fogadnom, hogy nem fogok tudni olyan formában, gondtalanul és ’tökéletesen’ utazgatni, mint ahogy gyerekkoromban elképzeltem. De olyan erős volt bennem a vágy, hogy elinduljak, hogy tudtam, így vagy úgy, de messzire fogok jutni – mondja Adrienn.
Az első útja egy európai körút volt; vonattal, 24 óra alatt, öt átszállással jutott el Franciaországba, majd Olaszország és Spanyolország következett. Akkor jött rá, mennyi felesleges dolgot cipelt magával és valójában milyen kevés holmira van szüksége. Az első kalandot a kommunikáció is nehezítette, akkor ugyanis még törve beszélt angolul.
– Szerencsémre nagyon közvetlen vagyok, tudok segítséget kérni, nem félek leszólítani embereket. Annak az időszaknak a nagy felfedezése volt az is, hogy tévesen gondoltam magamról, hogy nincs nyelvérzékem. Ma már azt hiszem, nincs olyan, hogy rossz nyelvérzék, csak kevés motiváció… – nevet.
Másodszor már nagyobb fába vágta a fejszéjét: Ázsiát célozta meg, amiben segített a Németországban kapott szerény adóvisszatérítés is. Hetekig nézegette a menetrendeket, mire megvette a jegyét Szingapúrba – csak oda. Bár kézenfekvő lett volna, nem akart Thaiföldre menni, mint mindenki, egzotikus, mégis biztonságos úticélt keresett.
Az országok igazi arcát keresi
– Vadászom a turistamentes helyeket, ahol nincsenek strandon koktélozó nyaralók és egyforma „hoteldobozok”, mert szeretem egy ország igazi arcát megismerni. Amikor például Szingapúrból vonattal mentem Malajziába, én voltam az egyetlen külföldi, nagy feltűnést is keltettem… Malajziában egy lakatlan szigeten kötöttem ki, kis kempingekben, sátorban éjszakáztam, miközben megismerkedtem a többi nomád utazóval és egyre többet megtudtam, mit jelent a hátizsákos utazó életforma.
A szigeten valami megváltozott bennem: rádöbbentem, hogy én így szeretnék utazni! Szabadon, kötöttségek és elvárások nélkül – és minél többet!
Ebben megerősítettek azok a chilei és argentin utazók is, akikkel összeakadtam; ők már évek óta úton voltak és teljesen magukévá tették azt a minimalista életmódot, ami ehhez kell. Utazás közben keresték a lehetőségeket, alkalmi munkákat vállaltak – például nyelvet tanítottak -, önkénteskedtek szállásért és étkezésért cserébe. Amikor láttam, hogy így is lehet utazni, hirtelen rádöbbentem: ezt kerestem! – idézi fel, még mindig bizsergető izgalommal Adri.
– Szerencsére nincsenek nagy igényeim, is szerény körülmények között nőttem fel és megszoktam, hogy le kellett mondanom dolgokról – teszi hozzá.
Annál inkább megviselte, amikor a Covid miatt nem utazhatott: depressziós lett, elvesztette az életkedvét, s míg mindenki hízott, ő nyolc kilót fogyott az otthonról végzett németországi ügyfélszolgálatos munkában…
Most újra több mint egy éve van úton, s megtanulta, hogy boldoguljon, utazzon és szerezzen élményeket félretett pénz nélkül.
Kolumbiában például önkéntesként dolgozott, szállás és ellátás fejében – német-spanyol nyelven fordított turistacsoportoknak szervezett túrákon -, miközben gyönyörű tájakra jutott el, a hatalmas országban ugyanis a sivatagtól a havas hegycsúcsokig minden van, amit csak ember látni kívánhat. Amikor hajóval utazott Peruba, vállalta a fapados körülményeket, köztük azt is, hogy még a fekvőhelyül szolgáló függőágyat is neki kellett vinnie – cserébe alig tízezer forintnak megfelelő összegbe került a négynapos út.
Peruban, ahol három és fél hónapot töltött, egy AirRB&B szálláson talált munkát, a 771 méter magas Gocta-vízesés mellett faházakat takarított és besegített a konyhán és a kertben. Közben más utazóktól beletanult az ékszerkészítésbe, ami szintén plusz jövedelmet jelentett.
– Peru csodálatos ország, biztosan visszatérek egyszer! Lenyűgöző, hogyan él egymás mellett az ősi kultúra és a modern világ – mondja. Most éppen egy hippi közösségben talált ideiglenes otthonra Argentínában, amely bárt üzemeltet és koncerteket szervez.
Mindig akad valaki, aki segít
– Megtanultam, hogy mindenhol akad valami munka, és mindig jön valaki, aki segít. Számtalanszor tapasztaltam, hogy az emberek alapvetően jók, én pedig bizalommal fordulok feléjük. A legtöbb lehetőség ismerősökön keresztül talál meg és mindenhol vannak helyi Facebook- és WhatsApp-csoportok is, tele lehetőséggel. Otthonról, előre is lehet munkát keresni, olyan speciális oldalakon, mint a Workaway vagy a WWOOF, de én a kalandosabb utat választottam. Már csak azért is, mert ezekben a közösségekben általában van tagsági díj, én pedig szeretem annyira lenyomni a költségeket, amennyire lehet… – mondja Adri. Dél-Amerikában megtanulta azt is, hogy sokan utaznak autóstoppal, mert nagyon drága a buszjegy és hatalmas távolságok vannak. Sőt, a kamionsofőrök is kifejezetten szívesen visznek utasokat, cserébe a társaságért.
Az elmúlt években megtett többezer kilométeren nemcsak az egzotikus országokról, hanem önmagáról is sokat tanult a magyar világutazó.
A sok utazás türelemre tanítja, problémamegoldó képessége pedig csúcsra fejlődött, s az is kiderült, hogy stresszes helyzetekben is jól reagál. Bár nőként utazni kockázatosnak tűnik, vallja, hogy egy egészséges félelem elegendő, ha kellően előrelátó az ember. Hallgat a megérzéseire, ha úgy érzi, nem kellene bemennie egy utcába, akkor sem megyek be, ha nem tudja racionálisan megindokolni.
– Hiszem, hogy a bűnözők megérzik, ha valaki áldozat típus. Szerencsére magas, 178 centis vagyok, az utazós ruháim kifejezetten viseltesek, igyekszem mindig emberek közelében lenni. Okosan pakolok és mindig van nálam egy „kamupénztárca” lejárt kártyákkal és aprópénzzel, hogy ha megtámadnak, azt adjam oda. Szerencsére még nem volt rá szükség… Pedig ért már rablótámadás, Kolumbiában fényes nappal az utcán mögöttem sétáló alak felszólított, hogy adjam oda a pénzem, majd nyomatékul előrántott egy kést. A következő pillanatban azonban egy idős férfi közénk állt és többen is a segítségemre siettek, mire a rabló elfutott. Az Univerzum vigyázott rám…
„Érzem, hogy ha otthon lennék, elvágyódnék…”
S hogy meddig lehet vinni ezt az életformát, kötetlenül utazgatni a nagyvilágban? Ez a kérdés Adriban is többször felmerült, de egyelőre az a kép él benne a jövőbeli önmagáról, hogy utazik, utazik, és utazik…
– Az utazásaim közben rengeteget tanulok önmagamról, egy kicsit keresem is magam, és azt, hogy mivel szeretném tölteni az életem. Bevallom, egyelőre fogalmam sincs, hol leszek öt év múlva, próbálok menni a flow-val. Az élet változik, nyilván én is. Ha már nem fog inspirálni egy újabb utazás, ha majd többször érzem magam fáradtnak, mint amikor nem, akkor hazamegyek – vallja.
Adrit az sem térítette el a világjárástól, hogy nemrég endometriózist diagnosztizáltak nála, ami tavaly januárban egy berlini sürgősségi műtétben csúcsosodott ki. A szervezetében zajló komoly gyulladás és a műtét miatt teljesen legyengült, hazautazott, édesanyja ápolta hetekig. Rengeteg izmot is veszített, mégsem bírt megülni a fenekén, másfél hónap után visszatért Dél-Amerikába…
Annak ellenére, hogy a betegsége behatárolja a lehetőségeit: egy háromnapos túrára már nem indul el négyezer méter magasban, és oda kell figyelnie az étkezésére is. Jobban meg kell terveznie, mikor mit egyen – nem fogyaszt például glutént -, ami idegenben, nomád körülmények között néha nehéz.
– Őszintén, vannak pillanatok, amikor ez az egész már túl sok és fárasztó, néha pedig úgy érzem, nem tudok már befogadni több élményt, több szépséget. Amikor anyukám küldi a mézeskalácsot otthonról, akkor azért nehéz… Vagy látni a berlini barátaimat, a családomat bográcsozni a kertben, de úgy érzem, hogy ha ott lennék, akkor elvágyódnék… – mondja Adri.
fotók: Szabó Adrienn
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással, vagy egyéni összeggel segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
