Még mindig gyakori az az áldozathibáztatás, amikor külső szemlélő azt kérdezi, hogy egy bántalmazó helyzetben élő fél miért nem kér segítséget, miért nem vet véget a borzalmas kapcsolatnak. Niki történetében végig kísérhetjük, hogy miért halogatott, mi történt, amikor mégis kilépett, és segítséget kért. A történet egy vagy több momentuma fájdalmasan ismerős lehet másoknak is. A rendszer teljes mértékben alkalmatlan a gyerekek és a nők védelmére, az áldozatoknak újra és újra csalódniuk kell a hatóságokban.
Niki története.
1. árulás: A védőnő, mint jelzőrendszeri tag
– Az exem viselkedése akkor változott meg, amikor összeköltöztünk, és megszületett a lányunk. Egyre erőteljesebben kontrollált, mindenért engem és a korábbi kapcsolatomból született fiamat hibáztatta. Ez végül odáig vezetett, hogy ököllel megütötte a gyereket. Akkor nagyon megijedtem, soha nem tapasztaltam ilyesmit, hirtelen nem is tudtam mit csináljak.
A védőnőhöz fordultam tanácsért, mert vele jó volt a viszonyom, bíztam benne. Azonban ő lerázott, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni, csak stresszes a párom, majd lenyugszik, legyek türelmesebb vele, pedig vissza sem akartam engedni ezután.
De amikor ököllel verte az ajtót, kénytelen voltam mégis, mivel nem kaptam semmilyen segítséget. Megpróbáltam türelmes lenni vele. A családomnak sem mertem elmondani, hogyan élünk, és nem mertem találkozni velük a kék foltok miatt. – mondja Niki.
– Az exem egyre agresszívabb lett, engem is ütött, rángatott, falhoz szorított, fojtogatott, összetörte a kedvenc tárgyaimat. Elszeparált mindenkitől, végül már csak négy fal között éltünk.
Többször elindultam a rendőrségre, hogy segítséget kérjek, de mindig megtorpantam, hogy csak még dühösebb lesz, ha felelősségre vonják. Később újra teherbe estem tőle. Nem voltam magamnál, valamivel megitatott valószínűleg, és úgy erőszakolt meg.
Abortuszra mentem, emiatt találkoznom kellett a védőnővel, újra próbáltam elmondani, hogy problémák vannak otthon, de elterelte a szót, nem foglalkozott vele. Nem mertem nyíltan kimondani, mert féltem, hogy visszajut az apához. – emlékezik vissza Niki.
2. árulás: rendőrség
– Amikor a közös lányunkat is megütötte, és meg akartam védeni, kilökdösött a szobából. Hívtam a rendőrséget. Egy ismerős javasolta, hogy ezt tegyem, ha fenyegetve érzem magam, és el fognak rendelni távoltartást. Ki is jöttek a rendőrök, akiknek az exem azt mondta, hogy mi tehetünk róla, hogy így viselkedik. A rendőrök (két fiatal: egy nő, egy férfi) bementek a gyerekhez, és azt mondták neki, hogy fogadjon szót, örüljön neki, hogy ilyen jó dolga van, és mindene megvan. Az exem csak mosolygott, én meg sem bírtam szólalni, hogy mi történik itt…
Nekem azt mondták a rendőrök, hogy jó lenne, ha nem kellene ilyenek miatt kijönniük. Az exem még rákontrázott, hogy ő ilyen habitusú, nem fog változni, legfeljebb még egyszer kijönnek, az unokatestvére is ilyen volt, meg is ölte a feleségét. Ezt a rendőrök is hallották, de nem gondolták, hogy ez halálos fenyegetés, szépen elköszöntek. – emélkezik vissza Niki.
– Kint a kapuban már azt mondták nekem, hogy ők megértik, ha nem akarok itt aludni, és hogy azért nem akarnak intézkedni, mert akkor szólniuk kellene a gyámhatóságnak, és kiemelik a gyerekeket a családból. Ezért mihamarabb szakítsam meg ezt az életközösséget, mert ha veszélyes helyzetben hagyom a gyerekeket, akkor az az én hibám. Később kiderült, hogy még jelentést sem írtak az esetről. Az ismerősöm nagyon megdöbbent, hogy nem rendeltek el távoltartást, pedig hivatalosan kellett volna.
S bár látták, hogy okkal hívtam őket, nem csináltak semmit, de engem a gyerekek elvesztésével fenyegettek, miközben semmilyen segítséget nem kaptam.
Később már olyan súlyosan bántalmazott az exem, hogy az ambulanciára kellett mennem. Akkor, amíg vártam a röntgenre, eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, így nem lehet tovább élni. Onnan már a szüleimhez menekültem a gyerekekkel. Később tudtam csak a cuccaimat elhozni a közös albérletből. – avat be Nikolett.
3. árulás: gyámhatóság és gyermekjóléti központ
– Amikor eldöntöttem, hogy elhagyom, elmentem a gyámhatósághoz is. Nem tudtam, mik a jogaim és a kötelességeim, azt reméltem, hogy felvilágosítanak, mit, hogyan tehetek ebben a helyzetben.
Annyit mondtak, hogy városon belül bárhová költözhetek. Ezen kívül semmi mást, és nem írták le, hogy ott voltunk, pedig beszámoltam arról, hogy súlyosan bántalmazó az apa. Felkerestem a gyermekjóléti központot is, nem tudtam, hogyan kapcsolódnak a gyámügyhöz, de volt egy kis bizalmam, mert az egyik ott dolgozót ismertem. Írtam neki, hogy bemennék hozzá beszélni, de be sem engedett az épületbe, kint beszéltünk a kapuban.
Elmondtam, hogy el fogok jönni a gyerekekkel, mit tudnak segíteni. Kértem, hogy segítsenek kommunikálni az exemmel. De ő is lerázott, hogy ezt felejtsem el, ez a mi dolgunk, ők nem szólnak bele. Pedig mint később megtudtam, kötelessége lett volna…
Miután elköltöztem, az exem őrjöngött a családom háza előtt, a barátnőmet is zaklatta, hogy hol vagyok, a rendőrségen azt állította, hogy elraboltam a gyerekeket, engem pedig telefonon hívogatott éjjel-nappal.
4. árulás: gyámhatóság – újra
Közvetlenül az elköltözésünk után megjelent nálunk a gyermekjóléti szolgálat. Az apa bejelentést tett a gyámhatóságon, hogy iszom meg kábítószerezem, és veszélyeztetem a gyerekeket. Érdekes, most egyből kijöttek, amikor én mentem hozzájuk, nem csináltak semmit.
Környezettanulmányt végeztek, látták, hogy rendben vagyunk, de győzködtek, hogy az apának joga van a gyerekhez, és vegyem igénybe önkéntesen az alapellátást, az nekem is jó lesz, őket lehet hívni hatósági tanúnak. De szerintem csak kontrollálni akartak, segíteni nem tudtak, nem is akartak, pedig évekig voltunk alapellátásban.
Folyton csak azt hajtogatták, hogy az apának joga van, és nekem kell felkészíteni a gyereket. Az nem zavarta őket, hogy az apa hamis dolgokkal vádolt, utána le is tagadták ezt az egészet. Védelembe akartak venni, de ezzel csak én voltam ellenőrizve. Kérdeztem, hogy apukára nem vonatkozik? Mivel más a lakcím, nem az ő hatáskörük, őt semmire nem kötelezte a gyámhatóság, csak mi jártunk pszichológushoz, hozzánk járt a családsegítő, az apa meg élte világát, és semmi dolga nem volt ezzel.
5. árulás – ügyvédek
Elindítottam a pert a közös gyerek felügyeletéért. Ez sem volt egyszerű, mert csak a harmadik ügyvéd vállalt el. Az egyikük el is mondta, hogy nem meri elvállalni az ügyemet bántalmazóval szemben, mert volt már olyan ügye, ahol egy bántalmazó megvárta otthon, és késsel fenyegette. Engem is figyelmeztetett, hogy ez az ember meg fog ölni, nagyon vigyázzak az elköltözés időszakában.
6. árulás: rendőrség – újra
Feljelentettem az exemet zaklatásért kétszer is. Mind a kétszer elutasították, arra hivatkozva, hogy ő a gyerek apja, és joga van kapcsolatot tartani, de napi több száz hívás volt, írásban fenyegetett, hogy el fog ásni, meg tönkre tesz, a családomat is zaklatta.
Ugyanakkor nem tilthattam le, mert köteleztek, hogy tartsam vele a kapcsolatot. A második elutasítás után már panaszt tettem, és akkor az ügyész kimondta, hogy de, ez zaklatás, és elindult a nyomozás.
7. árulás: rendőrség – megint
Egy nap bejelentette az exem, hogy ő akkor most jön a gyerekért. Nagyon féltem, hogy mit fog csinálni, kérdeztem a gyámügyet, mit csináljak, ők azt mondták, hogy ha veszélyben érzem a gyereket, ne adjam át neki. Felhívtam a 112-t, a telefonba azt mondták, hogy menjek be a rendőrségre, és kérjek távoltartást.
Odamentem már reggel, de a portánál nem engedtek tovább, közölték, hogy ez csak feltételezés, és csak akkor szóljak, ha megjelenik. Sírtam előttük, teljes reménytelenségben éreztem magam. Mi kell még ahhoz, hogy segítséget kapjak? – kérdeztem tőlük. Tudja, hogy hány volt élettárs jön ide hisztizni? Ez volt a válasz.
Aznap délben az exem megtámadott az utcán, ordibált, nem tudtam rendőrt hívni, mert elvette a telefonom, és földhöz vágta. Senki nem segített, pedig egy forgalmas területen történt.
Végül egy büfés hívott rendőrt, sokára jöttek ki. Garázdaság miatt eljárás indult, a rongálást nem vették komolyan, mert a telefon nem haladja meg az 50 000 Ft-ot. Másfél év múlva született ítélet, és mindössze pár tízezer forint pénzbüntetést kapott garázdaságért, zaklatásért és könnyű testi sértésért.
8. árulás: bíróság
A támadás után kértem távoltartást, de csak 15 napot kaptam. A bíró azzal indokolta, hogy a kapcsolattartás ne sérüljön, pedig az apa a felügyelt láthatással nem is akart élni. (!) Gyerektartást évekig egyáltalán nem fizetett, pedig nevetségesen alacsony volt az összeg. Ezért végül elítélték, de nagyon enyhe büntetést kapott, a közmunka felét is elengedték, a bíróság szerint enyhítő körülmény, hogy magas a vérnyomása. (!) Évek óta mindenhol „mocskoskurvázik”, trágár módon beszél, ír rólam mindenkinek.
Tettem feljelentést becsületsértésért. A tárgyalásokon nem volt áldozati kíméletesség a bíróság részéről, azt akarták, hogy én olvassam fel az ordenáré üzeneteket, de nem voltam rá képes. Hiába ítélték el már harmadszorra, nem kapott halmazati büntetést, csak egy kis pénzbüntetést.
Ráadásul a bíró figyelmeztetett, hogy igyekezzünk ezeket megoldani egymást közt, ne jussunk el idáig. Én nem tudom, hogyan kellene nekem „megoldanom”, hogy az exem ne rágalmazzon…
A bíró úgy gondolta, hogy pénzbüntetés vissza fogja fogni az exemet, de már az ítélethirdetés közben is szidalmazott, a bíróság kapualjában meg üvöltözött velem, de senki nem csinált semmit, nem léptek közbe, akár meg is támadhatott volna közvetlenül a bíróság előtt, senkit nem érdekelt.
9. árulás: szakértő
A büntetőügyben gyermekveszélyeztetés miatt is indult az exem ellen eljárás, ezért szakértő vizsgálta meg a gyereket, aki elmondta, hogy „apa bántotta anyát és engem is”, de a szakértő szerint ez nem okozott traumát a gyereknek, ezért nem történt veszélyeztetés. A gyerekek felügyelete iránt folyó perben ugyanezt a megkérdőjelezhető szakértőt rendelte ki a bíró, pedig külön kértem, hogy őt ne.
A szakvéleménybe valótlan dolgokat írt le, és egy helyi zárt csoportban kiderült, hogy ez a szakértő több ügyben is szinte szóról szóra ugyanezt a szakvéleményt adta ki, csak átmásolta a szöveget, volt, ahol még a gyerek neve sem stimmelt, mert egy másik ügyből került át. Ez lenne a szakértői vizsgálat?
10. árulás: gyermekjóléti központ – megint
A bíróság végül felügyelt kapcsolattartást állapított meg az apa számára a gyerekelhelyezési perben. No nem a bántalmazás miatt, hanem azzal az indokkal, hogy rég nem találkoztak. Szerintük teljesen rendben volt az is, hogy az apa csak úgy meggondolta magát 3 év múlva, addig nem is kereste a gyereket.
A felügyelt kapcsolattartás sem ment egyszerűen, több központ sem vállalta a környéken, csak egy messzebbi. Ez kivitelezhetetlen lett volna, és a környékre utazási is ebben a szituációban veszélyes volt. Végül az egyik közelebbi adott mégis helyet és időpontot.
Amikor elindultak a felügyelt kapcsolattartások, a lányom ellenkezett, nagyon súlyos pánikrohamai lettek, kifejezetten a kapcsolattartások előtt és után.
A pszichiáter leírta, hogy a terápia idejére szüneteltetni kellene a kapcsolattartást, de nem engedték, köteleztek rá így is.
Hiába volt felügyelt a kapcsolattartás, így is megtörtént, hogy az apa megpróbálta megütni a gyereket, aki szerencsére el tudott menekülni előle. Az eset után azt mondta nekem a központ vezetője, hogy még egy ilyen, és kitiltják az apát, de nem értettem, hogy miért kell még egyszer veszélyeztetni a gyereket.
És miért nem hívnak rendőrt, ha előttük rátámad a gyerekre? Felhívtam a családsegítőt, hogy ezt beszéljük meg, mert nem érzem biztonságban a lányomat így. Az időponton azonban hárman fogadtak: a szakmai vezető, a mediátor és a családsegítő. Két órán keresztül azt ecsetelték, hogy a gyerekem milyen neveletlen, engem is szidtak, hogy milyen rosszul nevelem, de arról nem esett szó, hogy az apa agresszív volt. A családsegítő azt mondta, jobb is, ha pénteken van a kapcsolattartás, mert így legalább majd hétvégén lenyugszik a lányom, és nem hat annyira az iskolai eredményeire.
Ezzel lényegében beismerte, hogy tisztában van azzal, hogy milyen káros hatással van a gyerekre az apa, mégis erőltetik a kapcsolattartást.
A kapcsolattartási jegyzőkönyv rendszeresen hiányos volt. Meghazudtolták a gyereket, aki nekem elmondta, hogy miket mond az apa, hogy engem is folyton szid, és hogy nem engedték ki, amikor ki akart menni.
Amikor ezeket szóvá tettem, még nekem estek, hogy hadd tartsa már ez a kislány az apukával a kapcsolatot, ne vágjam még jobban magam alatt a fát, van elég baj rajtam így is. Ezután kértem kamerás felvételt a kapcsolattartásokról, de ezt sem engedték, kértem, hogy bent lehessen a gyerek pszichológusa – ezt szintén nem.
Amikor a gyerek nem akart már bemenni a terembe se, három felnőtt körbevette, tolták befelé, és fenyegették, hogy ha nem megy be, akkor még többet kell idejönni. Pedig egyébként a gyerekjóléti központnak is feladata a gyerek felkészítése a kapcsolattartásra, de ezt valahogy mindig elfelejtik. A fenyegetés és a kényszerítés nem nevezhető annak.
Az évek alatt sokszor túllépték a hatáskörüket, presszionáltak, visszatartottak információkat, a bírósági végzést sem tudták értelmezni. Ez a felügyelt kapcsolattartást megelőző mediáción derült ki.
Nem ajánlottak fel zsilipelt mediációt, két órán át kínoztak a bántalmazóm jelenlétében, miközben úgy éreztem, hárman vannak ellenem, teljesen az exem pártját fogták végig, amit én mondtam, el sem hitték. Már bármibe belementem volna, csak szabaduljak. Nekem kellett magyarázni, hogy később sem lesz elviteles kapcsolattartás, nem csak ideiglenesen ítélte így a bíró, nem akartam, hogy ezzel riogassák a lányom, mert a pszichológus szerint a gyermek legnagyobb félelme az volt, hogy a bántalmazó apjához kerül.
Minden szervet értesítettem, segítséget kértem, de végül egyedül maradtam. Amikor a Patent Egyesület jogsegélyszolgálatával beszéltem, előre figyelmeztettek, hogy sem jogilag, sem fizikailag nem fog megvédeni senki, erre készüljek fel. Tényleg így volt. Végig.
Azt hittem, hogy én, mint törvénytisztelő állampolgár, ha a rendőrséghez, gyerekjóléthez fordulok, látni fogják, hogy milyen az apa, hogyan érzi magát a gyerek, és segíteni fognak… De csak folyamatosan elárultak.
nyitókép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
