A humántudományok területén ritka, ha valaki negyvenkét évesen lesz egyetemi tanár – ahogyan ezt Szilágyi Zsófia irodalomtörténész életpályája példázza, aki a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet vezetője, egyben a kar egyik dékánhelyettese. Ha valaki arra gondol, hogy kizárólag szakmai előmenetelére összpontosított, alaposan téved. A jelenlegi professzorasszony 25 évesen szülte fiát, amikor másodéves PhD-hallgató volt. Nem volt előtte kikövezve az út.
Bod Péter írása.
– Valahogy mindennek korábban fogtam neki. Öt-hat évesen a babáimnak tartottam órákat, korán kialakult bennem, hogy középiskolai tanár szeretnék lenni. Nagy hatással voltak rám elsőgenerációs értelmiségi szüleim. Apám néprajzkutató volt, és annak idején az ország legfiatalabb múzeumigazgatója Gyulán, míg anyám magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár, aztán muzeológus – mondta el Szilágyi Zsófia a kezdetekről.
Középiskolásként a második és harmadik tanév közötti nyáron megírta dolgozatát az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre Erdélyi János esztétikai nézeteiről. Bár szíve szerint a katonaiskolák ábrázolását választotta volna, Ottlik Géza és Robert Musil regényeinek összehasonlításával, de tanára, Szabolcsi János „taktikai” okokból az Erdélyi János-témát ajánlotta. Neki lett igaza, mert Zsófia előbb a legjobb tíz közé jutott, végül második lett, ami felvételt jelentett az egyetemre. Ennyivel nem elégedett meg. A következő évben orosz nyelvből az OKTV-n negyedikként végzett. Az ELTE kapui nyitva álltak előtte.
– A leginkább inspiratív oktatókkal az orosz szakon találkoztam, közülük is kiemelkedik Kovács Árpád, akinek személye a későbbiekben is fontos lesz – hallhattuk.
Zsófia sikeresen megvédte Lermontov Korunk hőse című regényéről írt szakdolgozatát (a magyart Kosztolányiból írta – akkoriban minden szakból külön szakdolgozatot kellett írni), és 1996-ban azonnal bekapcsolódott az azokban az években induló doktori képzésbe, a fokozatot 2001-ben szerezte meg, közben 1998-ban megszületett fia. A magánélet és a tudományos pálya összeegyeztetése azért is lehetett sikeres, mert jó szülői példát látott saját családjában. Édesapja is részt vett a gyereknevelésben. Mellette ő vásárolt be, mosott és centrifugázott.
Férjével, Hermann Zoltánnal, aki szintén irodalomkutató, a fentiekhez hasonlósan megosztották a családi munkát. Persze, besegítettek a szülők, akik „pelenkapénzzel” is támogatták a fiatal házaspárt.
– Az élethez szerencse is kell. Doktori témavezetőmet, a russzista Kovács Árpádot kérték fel az akkor induló Veszprémi Egyetemen – ma Pannon Egyetem – a magyar szak elindítására, aki ezt azzal a feltétellel vállalta, ha viheti a tanítványait. Így kerültem Veszprémbe, és azonnal egyetemen oktathattam – folytatta történetét Szilágyi Zsófia.
Ezek az évek egyszerre voltak csodálatosak és nehezek. A kis egyetemen és vele a viszonylag kis karon egyszerre több mindent kellett tanítani Zsófinak: kutatási területe, a 20. századi magyar irodalom mellett, világirodalmat és a 19. századból olyan magyar szerzőket, mint Mikszáth Kálmán. A nehézségek másból is adódtak. Hetente kellett megtennie a Budapest-Veszprém közötti utat, ami egyre fárasztóbb volt, és közben kamaszkorú lett a fia, ami elgondolkoztatta az édesanyát.
– Dilemmám erősen kötődik a női, az anyai szerepemhez. Nem mondhattam a velem beszélgetni akaró fiamnak, hogy most nem, majd két nap múlva, amikor hazaérek. Tudtam, ha nem vagyok mellette, akkor nem alakul ki köztünk az a beszélgetős jó viszony, ami a bizalmas anya-gyerek kapcsolat alapja – fogalmazott.
A veszprémi évek ezért is, másért is kiteltek. Az itteni egyetemen 2010-ig oktatott, majd elnyerte a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjat, ami egy éves fizetés nélküli szabadság mellett docensi jövedelmet biztosított. Zsófia ekkor vágott bele Móricz Zsigmondról szóló monográfiája megírásába, ami 2013-ban – közel 800 oldalon – látott napvilágot. Ezzel együtt a Veszprémből való eljövetel mégis „halálugrás” volt, mert az egyéves ösztöndíj után nyitott volt a kérdés a „hogyan tovább?”-ról.
Váratlanul ekkor kereste meg Zsófiát Szajbély Mihály, az SZTE irodalomprofesszora, és meghívta Szegedre tanítani. Egyben javasolta, hogy a Móriczról szóló monográfiáját adja be nagydoktori disszertációként. A tét komoly volt. Amennyiben megvédi, egyetemi tanár, professzor lesz. Az lett.
Új kutatási területére, Móricz Zsigmondra a 2000-es évek közepén talált rá, majd valamivel később Kosztolányi Dezsőre. Egy év szegedi tanítás után tanszékvezetőnek nevezték ki, a Covid alatt pedig egy lemondás miatt az akkori és jelenlegi dékán, Gyenge Zoltán egyik helyettesének kérte fel, amire igent mondott.
– Nem féltem, de pontosan tudtam, hogy ez a sokfajta adminisztrációs feladat hátráltatni fogja a kutatásaimat és a publikációimat, de egyfelől nem akartam kitérni a feladatok elől, másfelől tisztában voltam azzal, hogy ez néhány évig lesz így, utána visszatérhetek a kutatáshoz – válaszolta kérdésünkre a dékánhelyettes.
Legjobban tanítani szeret. Professzorként heti négy óra volna kötelező, nála azonban a heti 8-10 óra sem megy ritkaságszámba. Most kamatozik, hogy korán szült, mert fia már végzett egyetemista. Ugyanakkor az életpálya meghatározó részének látja az idős szülők gondozását és ápolását, ami roppant nehéz feladat – mondta el Szilágyi Zsófia, aki az elmúlt években egymás után vesztette el szüleit.
Érdeklődésünkre: tapasztalta-e hátrányát a pályáján annak, hogy nő, nem szokványos választ adott. Valójában nem, mégis akadtak számára meghökkentő helyzetek. Több olyan irodalmi konferenciának volt előadója, amelynek egyetlen női szereplője volt. Amikor a szervezőknek erre felhívta a figyelmét, úgy válaszoltak, hogy ezt nem is vették észre.
– Nem volt kellemes élmény benyitni az ELTE-n egy tanszéki értekezletre, ahol kizárólag férfiak ültek. Beleértve a hallgatói önkormányzat tagjait is – hallhattuk az érintettől. Hozzátette: Szegeden más a helyzet, itt viszonylag sok a női professzor, maga tudatosan törekszik arra, hogy női kutatókat indítson el a pályán. A személyes mintaadás ebben is fontos.
– A helyzet hamarosan megfordul, mert a szegedi bölcsészkaron is túlnyomó többségében lányokat oktatunk, így belőlük kerülnek ki a jövő egyetemi oktatói – mondta Szilágyi Zsófia.
Ez talán végszónak sem rossz.
Fotók: Szilágyi Zsófia
2025. Május 15-én újra Női Váltó Fesztivál! A részleteket és a jegyeket itt találod!
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
