Nemcsak azért vagyok Neked Olgi és a Női Váltó közösségének hálás, mert amikor 2024 őszén robbant a bomba, ti mellém álltatok. Egy legyőzhetetlennek mondott agydaganattal, a Glioblastoma-val állok szemben. Ennek egyetlen hatásos immunterápiás kezelése – külföldön, nagyon sokba kerül. Hálás vagyok, mert a közösségetek a gyűjtésben mellém állt és azóta is folyamatosan életjelet vársz, vártok tőlem. Kellett egy kis idő, hogy megírjam, hogy vagyok.
(Békéssy Olgi, a magazin főszerkesztője és Pásztory Ádám, e sorok írója korábban egy munkahelyen dolgoztak. Innen a személyes ügy és a hangnem. – a szerk.)
Pásztory Ádám írása.
Talán könnyen belátható, hogy szinte minden e köré szerveződik az életemben, mégis vagy éppen ezért nagyon nehéz írni róla, pedig bennem van a vágy, hogy ha már ennyit alakultam általa, alkossak is vele, megírjam ezt a történetet, utat, aminek a sodrában élek. Mert rendkívül személyes ez az ügy, ugyanakkor, ha le akarom írni szuper masszív, stigmatizált kifejezések ugranak elő (például halál, születés, feltámadás, csoda), amik látszólag a személyességgel szemben egy másik síkra terelik a történetet.
Ez a lényeg azt hiszem, ha tetszik, az első személyes üzenet: ez az élethelyzet, illetve az itt kibontakozó történet jellegzetessége, hogy egyszerre, párhuzamosan intim és egyetemes.
Intim, mert ez a kilenc hónap, amely a mai napot összeköti a 2024 szeptemberének végén elhangzott halálos ítélettel, az onnan kivezető harccal és megbékéléssel, immáron már elválaszthatatlan a nevemtől, a testemtől, a személyiségemtől, és persze a krízispontot megelőző 53 évtől, így együtt alkotják az életemet.
Tanúja vagyok a magam titkának, egyedül érzelmeimmel, az öntudat és a gondolkodás radikális változásával, a soha nem látott, elképzelhetetlen valóságokról szóló beszámolókkal lehet és tudom csak kifejezni mindazt, ami velem, bennem és körülöttem történik.
Emellett az is egyértelmű, hogy nem velem történik meg mindez először, ezen az úton sokan haladtak előttem, könyvek és filmek készültek róla és sokakkal osztozok ezen a sorson a jelenben is. De az egyetemes kifejezés még ezen is túlmutat, azt gondolom, mindaz, ami van, példázatul szolgálhat magáról az emberi létről.
Miért is ne gondolnám, hiszen mindig az élet értelmét kerestem, nem igaz, Olgi?
De persze azt is megtapasztaltam közben, hogy embere válogatja, ki, hogyan reagál a sok határhelyzetre, extrémitásra. Barátok tűntek el, nem tudnak velem beszélgetni, mert mit is lehet ilyenkor mondani, ugyebár. Ugyanakkor meg az elmúlt kilenc hónapban többször is szereplője voltam önismeretfejlesztő esteknek (remélem, jól mondom), ahol olyan szexi és trendi kifejezések, képességek kapcsán faggattak a pódiumra ültetve, mint hogy mit jelent a mentális erő, a hit, vagy a reziliens én.
Akár barátokról, akár új ismerősökről legyen szó, az „intim és egyetemes” egyensúlyának megtalálása mindig a nagy kihívás, bármelyikből többet vagy kevesebbet mondok, elveszik lényeg. Marad tehát a regény, ott több a hely, igaz?
Fentiek miatt arra gondoltam, személyes és tartalmi lehet, ha rövid kommentekkel felsorolom, mik azok a kihívások vagy inkább dimenziók, amik az elmúlt 9 hónapban történtek, megnyíltak a számomra, illetve szerintem a hasonló útra került emberek számára.
Ezek azok a kérdések, amikkel szinte napi szinten foglalkozni kell. Ez egyrészt tartalomjegyzékül szolgálhat számomra, ha végre több időt szánok az önkifejezésre, de ha gondolod, gondoljátok, van érdeklődés, szívesen kibontok párat ezekből egy következő írásban.
Krízishelyzet: átok vagy áldás?
Nincs mese, minden a krízissel kezdődik. A szaknyelv diagnózis sokknak nevezi, vagy halálos ítélet kihirdetésének, amikor a világot magad nélkül látod, az életedet pedig befejezett tényként. Brutális átélni, de mégsem az az érdekes, ha érzelmileg tocsogunk ebben. Az egyetemes megközelítés nagyon izgalmas. Egy természettudományos megfigyelésről van szó: vernalizáció, tavaszosodás. Az alapvető változás feltétele ugyanis növényben, emberben azonos.
Hideg sokkhatással, krízissel indul és születéssé alakul át.
Kimondott szavak
Igaz a közhely, hogy a zuhanó repülőgépen nincs ateista? Tényleg van olyan, hogy utolsó kívánság? Szerintem, igen. Sőt azt is hiszem, hogy ott a diagnózis sokk közepén/a krízispontban végre valahára az életben jót kívántam, jól kértem. Ami utána jött, az ott kimondott szavak beteljesülése volt. Kérjetek és megadatik nektek!
Spoiler: nem azt kértem, hogy ne haljak meg ebben a betegségben!
Akadálypálya: mindig van valami
Onkológiai- és immunkezelésekről beszélünk, azaz intézmények labirintusában haladsz. Kontrollok, eredmények, változó értékek, forgatókönyvek, A-, B- és C-tervek. Gyógyszerek, diéta.
Hogyan lehetsz szabad egy ilyen életmód mellett és mit kapsz tőle ajándékba?
Stressz
Nyilván összefügg a krízissel és az akadályokkal, soha nem tapasztalt fizikai, lelki reakciók söpörtek végig rajtam, amik újra és újra visszatértek, mostanában csak nagyon moderáltan szerencsére.
Mit csinálsz magaddal, ha a fűtött lakásban ráz a hideg, vacogsz, tudod, hogy irracionális, de nem tudsz másra gondolni, csak arra, hogy ismét jön a krízis.
Angyalok
Nem várt, hihetetlen találkozások az utcán, álmodban, amik fizikai ajándékokat hagynak ott neked.
Andrásra gondolok, akivel egyszer találkoztam az életben, a nevét is csak azért tudom, mert erőszakos voltam, és aki azért jött el a házunkhoz éjszaka, hogy bebizonyítsa, össze fog jönni az a kisebb vagyon, amibe a terápia került. És egy gyermekre is gondolok, akivel öt nappal a diagnózis sokk után találkoztam álmomban, a Népszínház utcában.
Közösség
Kapcsolódik az előző bekezdéshez ez is. Két hét leforgása alatt több ezren, köztük ti is mellém álltatok. Mit jelent, hogy változtat az emberről alkotott képen a támogatás ilyen helyzetben?
Miért éppen Vilnius?
Havonta járok egy városba kezelésekre, ami sehogyan sem kapcsolódik a korábbi életemhez. Vagy mégis?
Megtalálnak
Mivel a gyűjtésem jól sikerült, megtalálnak simán a neten, hetente kapok emailt, telefont. Glioblastomások keresnek, információ, gyűjtés kapcsán. Hol tart ma a természettudomány, az orvoslás? Mi ez az immunterápia, amit kapok? Miért nincs Magyarországon ilyen kezelés?
Egyáltalán, miért nincs egy program, amely „elkapja, felemeli” a daganatos megbetegedéssel szembesülő, zuhanásba váltó embereket, családokat? Építsünk ilyet!
Mindenhatóság és túlélés
2025. tavaszára akkorát mentünk, hogy valóban azt éreztem, mindenre képes vagyok. Aztán egy gyógyíthatatlan 3 éves kisfiú és egy magánéleti válság visszatett a valóságba. Ami nem a világ vége, de azóta más megint minden.
A lelkem
Emlékszel, Olgi, az írtam az üzenetben: „Az az igazság, hogy felrobbant az életem, nincs mese…” Daganatos betegként azonnal terápiába terelnek – helyesen. Ebben az élethelyzetben kikerülhetetlen, hogy szembenézz magaddal, az életeddel, a döntéseiddel, vagy éppen a döntésképtelenségeddel, boldogsággal, elakadással, magával a krízissel és hogy mit vársz a jövőtől stb. Nincs haladék, ez a brutális benne, ettől más. Nekem nagyon jó hely és ember jutott ehhez a munkához.
De az üzenet tartalma áll, az elmúlt kilenc hónapban, az átéltek hatására személyiségváltozáson mentem keresztül.
Ezt sokféleképpen lehet értelmezni, lehet olyan, aki az extrém élethelyzetek korrekcióját látja ebben, talán olyan is akad, aki az agyműtét mellékhatásának veszi. Szerintem nyilván mindegyikben van valami, de egyik sem. Számomra még nem lezárt ez a kérdés, a legtöbbet ezen dolgozom, ez dolgozik bennem.
Én úgy látom, nem változtam meg, hanem sokkal inkább azzá kellett lennem, aki vagyok. Pásztory Ádám, harcban a Glioblastomával, szövetségben az élettel.
Pásztory Ádám: „Megkaptam az erőt a harchoz, és hogy teljes életet éljek bármennyi is van hátra”
Fotók: Pásztory Ádám képei
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
