„Majd ráérsz pihenni a föld alatt”- mondta az anyám és nem értette, miért röhögöm ki, mielőtt újra az arcom elé emeltem a könyvet. Én ma pihenek. Pont.
Ács Erzsébet írása.
Nem volt ám ez mindig így. Sőt! Olyan családban nevelkedtem, ahol TILOS volt napközben ücsörögni. Emlékszem az M1-en 7:30 körül indult a „Hagyd aludni a mamát és a papát!”, és nagyon ritka volt az olyan Tininindzsa teknőc rész, amit végig tudtam volna nézni. Amíg a boltba baktattam szatyorral a kezemben, sokszor eszembe jutott, hogy csak egyszer ébrednék fel úgy, hogy anyuék még alszanak, biztos nem kelteném fel őket. Nekem nem kellene külön üzenni a tévéből, hogy hagyjam őket aludni.
A sokéves nevelésnek meglett a hatása, a húszas éveim elejére már fogalmam sem volt róla, hogyan kell lazítani.
Valentin napra tisztítószer csomagot kaptam, Mónikának becéztek (by Jóbarátok), tisztaság és rend kellett ahhoz, hogy le tudjak csillapodni.
Ebben az elmeállapotban mentem feleségül a világ leglazább emberéhez, akit a kívülállók nevezhetnek akár lustának is. Én is annak láttam sokáig.
Teltek-múltak az évek, az ember talán kétszer volt ez idő alatt orvosnál, hogy jogsit hosszabbítson, míg én feküdtem mozdulatlanul kiszakadt gerincsérvvel, jártam kardiológiára a stressz miatt, elkezdtem vérnyomás-csökkentőt szedni, nem sorolom. De a tantusz akkor esett le, amikor már nem csak a saját bajaimat láttam. Rövid időn belül mindketten eltemettük az édesapáinkat. Az ismerősök, barátok között egyre gyakoribbak lettek a szívrohamok, sérülések, sérvek, vagy csak azt halljuk, hogy fáj a térde, válla, 45 évesen szanatóriumban pihen.
Szépen lassan rájöttem, hogy neki van igaza. Emlékszem, amikor könyörögtem, hogy segítsen be a házimunkába és erre vett nekem robotporszívót, azt hittem felrobbanok.
Amikor duzzogva mentem kapálni a kertbe és napszúrást kaptam, ápolt rendesen, de azért kiröhögött, másnap pedig (amikor már nem sütött a nap) kihúzta a geotextilt és elterített egy csomó mulcsot. Mindig meglátja, hogyan egyszerűbb, könnyebb, de ez is a mottója: minek az életbe beledögleni?
Ő nem cipekedik, nem emel nehezet. Nem megy ki ha túl meleg, vagy túl hideg van.
Kiröhög akkor is, amikor vendégvárás előtt takarítok, mert ő tudja, hogy miután elmentek, sokkal nagyobb lesz a kosz, és én képes leszek hajnalig is romokat takarítani, mert úgy nem lehet aludni, ha nincs minden elmosogatva.
De. Lehet. Kipróbáltam és én voltam legjobban meglepve, hogy másnap reggel kipihenten mennyivel gyorsabban ment minden, főleg, hogy nem egyedül kellett csinálnom, mert addigra már más is ébren volt a családból. Megtanultam delegálni, elengedni, aztán teljesen lesza… semmibe venni. Egyetlen problémám maradt már csak.
Ki kell cserélnem a székeket és a kanapét. Hosszú távon nem túl kényelmesek. Most már legalább tapasztalatból tudom.
nyitókép: Adobe Stock
Független magazinként nem áll mögöttünk egy nagy támogató sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
