Az ablak, amely mögött már nem te laksz, még mindig ugyanúgy világít az éjszakákban. Mikor a hálószobámból kinézek, akaratlanul siklik oda a tekintetem. Téged kereslek.
B. Hargitai Margaréta írása.
Voltak napok, amikor nem tudtunk találkozni. Felhívtál, vagy fölhívtalak, odaálltunk egymás felé nyíló ablakainkhoz, és úgy beszélgettünk telefonon, mintha csak egy szobában lennénk.
Voltak napok, amikor még egy hívásra sem volt idő. De ablakaink világítottak egymásnak, hogy tudassuk: jól vagyunk.
Többször tévedtünk egyszerre az ablakhoz. Épp akkora a házaink közti távolság, hogy az intés még kivehető.
Miután meghaltál, több évembe telt, hogy felhagyjak a napi rutinommal az ablakunknál. Még néhány év, és már nem is facsarodik össze a szívem, mikor az új lakók villanyfényére nézek. Minden kivilágított ablakuk hozzád kapcsol, mindegyik mögött egy emlék van rólad.
Az ablakban, amely mögött már nem te laksz, moccan egy árny. Kifelé néz, de ennek nincsen semmi jelentősége. Az ő számára az én ablakom idegen, semmitmondó.
Már a te ablakod sem a tied, tudatosítom magamban.
A hiányod ilyenkor szétfeszít. Kitolja a könnyeket a szememből, így tud teljesen megtölteni.
Az ablakod ma ablak egy másik világra. Ott állsz, és intesz. Tudatod, minden rendben, jó helyen vagy. Én is intek ideátról. Nem tudom, hogy kivehető-e a mozdulat. Akárhogy is, már jól vagyok.
Majd találkozunk.
nyitókép: Adobe stock
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
