„Hiába minden érv, hogy de hát lakásban nem lehet állatot tartani, pláne ekkorában, hogy hát én igyekeztem ideiglenes kedvenceket beszerezni, hiszen volt befogadott árva sün, varjú, kölcsönkutya és most egy fecskepár, semmi nem nyugtatja meg őket, semmi nem elég.”
Soós Viktória írása.
– De nem ér, hogy neked ennyi állatod volt! – üvöltik kórusban a gyerekeim és közben sorolják:
– Volt macskád – kiabál a nagyobbik.
– Volt – ismerem be.
– Kutyád is volt! – üvölt a kisebbik könnyekkel a szemében.
– Az is – hajtom le bűnbánóan a fejem.
– Meg madarad is! – olvassa rá a fejemre a nagyobbik.
– Igen, csóka, bagoly, szarka, papagáj és kacsa – sorolom, majd visítások gyűrűjében hozzáteszem – sőt, még egerészölyvem is.
– Nem éééér – bőg mindkettő.
– Volt még bárány, hörcsög, szíriai ugróegér, egyszer még egy őzikét is odahoztak – mostmár úgyis mindegy, bevallok mindent, csak hagyjuk már ezt, de mondanom sem kell, e listát is hörgések és vonyítások kísérik.
Hiába minden érv, hogy de hát lakásban nem lehet állatot tartani, pláne ekkorában, hogy hát én igyekeztem ideiglenes kedvenceket beszerezni, hiszen volt befogadott árva sün, varjú, kölcsönkutya és most egy fecskepár, semmi nem nyugtatja meg őket, semmi nem elég.
Saját állat kell, legyen az egér, kutya vagy macska, akár fáról halászott papagáj, kell és kész, hiába magyarázom, hogy állattartás felelőssége és kutyakaki szedés és almozás és hajnali pisiltetés, nem és nem, nekik szörnyű gyerekkoruk van, én pedig borzalmas anya vagyok, csak azért mert őnekik nem lehet háziállatuk.
Egy hete azonban csend van, béke és lelkesedés: feltűnt ugyanis családi megmentőnk, Brownie. Brownie a lehető legrandább kóbor macska, akit csak valaha láttam (gyanítom, hogy füle tövén rühes is), de ez mit sem számít, hiszen
Brownie odamegy a gyerekekhez, hízeleg, sőt, dorombol! Így aztán mi sem természetesebb, hogy a gyerekeim azonnal tiszteletbeli macskájukká választották, és azóta Brownie körül forog a világ.
Brownie reggel köszönti őket, suliba menet kíván sikert a dolgozatokhoz és este is lent áll a lépcsőház ajtajánál, amikor fáradtan jönnek haza a tornából. Brownie nem unalmas, mint a gekkó akit csak figyelgetni lehet: őt lehet követni, nyomozni, hogy mit csinál és hol lakik.
Brownie csoda dolgokat tud: megszólaltatja az egész házat és benne olyanokat akiknek az előző hónapokban legfeljebb csak odaköszöntünk:
az első meséli, hogy az ő macskáját sajnos meg szokta verni, de azért ad tápot a gyerekeknek, etessék azzal újdonsült kedvencüket,
a második szomszéd megvédi: bizony, kóbor macska, az élet megedzette, azért verekszik,
a harmadik csak hümmög aztán megjegyzi, hogy néha ő is eteti, bolti sonkával,
a negyedik csak nevet a gyerekeken, ahogy becserkészik Browniet magyarul és spanyolul kurjongatva “ven, Brownie, aquí, gyere, cicc!”,
az ötödik az autóját szereli épp dohogva, ami alá a macska a kutyák elől bújik
a hatodik, máskor nagyszájú kamaszlány sikítva menekül amikor meglátja, róla kiderül, minden állattól irtózik,
a hetedik, a lenti folyton italozó bávatagon mosolyodik el ezen a felforgáson,
a nyolcadik, a fontoskodó, öltönyben siet felfelé, nagy ívben kerülve Browniet, nehogy macskaszőrös legyen a nadrágszára,
a kilencedik, az meg a férjem, fentről kiabál hogy menjünk már, mert alvásidő, nem tudván, hogy
a tizedik, aki én vagyok, már rég itt ülök a billentyűnél, hogy mindezt elmeséljem neked.
A tizenegy és tizenkettő hova tűnt? Őket még kergethetjük egy darabig, hogy végre ágyba kerüljenek!
Soós Viktória írásait itt találjátok.
nyitókép: Friefly
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
