Aranykor

Sose éreztem úgy, hogy én lennék a „Nagy Magyar Anya”. Sőt, tini koromban többször eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha fiú lennék. Mindig arra jutottam, hogy sokkal könnyebb lenne. Például nem kéne szülni. Mert az kérem ugye elvárás egy lánnyal szemben. Mert milyen dolog az, hogy egy lány ne szeretne gyereket. Mondjuk én mindig is szerettem volna, csak hát ugye a szülés. Az ugye fáj. Nem kicsit. No meg a terhesség. Hát az se tűnt egy leányálomnak. Úgyhogy erről inkább nem is álmodoztam.

Mayer Mónika írása.

Gyereket azt szerettem volna, persze. Csak egy két dolgot kihagytam volna az eseménysorból, ami kell a hozzájutáshoz. No meg a szülés utáni egy-két évet is. Csak azt, amíg nem tud beszélni és nekem kell kitalálni mire is lenne szüksége. Lássuk be: ez azért túl nagy felelősség!

Egy ovis, az már egészen más. Meg tudja mondani, hogy mit akar, és jókat lehet játszani vele. Ez egyáltalán nem egy utolsó szempont. Már fiatal felnőttként is azt gondoltam, hogy az óvodás időszakom volt az aranykor – bár nem mintha sok mindenre emlékeztem volna belőle. Az viszont biztos, hogy ott csak játszani kellett, amit ráadásul már élvezni is tud az ember gyereke, mert olyan korban van.

Ezt visszalopni az életembe csak egy lehetőségem van: ha a saját gyerekemmel játszhatok.

Próbáltam én más módot is találni arra, hogy csupa játék legyen a munkám, de az óvónőképzőben úgy találták, hogy nem tudok elég jól énekelni. Ráadásul tornából is felmentett voltam, ami szintén nem volt előny az alkalmasságin. Nem mintha olyan emlékeim lettek volna, hogy az én óvónénim szekrényt ugrott vagy kötélre mászott, de biztos máshol másképp van, úgyhogy fájó szívvel lemondtam erről a pályáról.

Tehát marad a saját gyerek, akivel lehet játszani. Lehetőleg kettő, hogy azért egymással is tudjanak játszani, ha éppen nekem nincs kedvem.

Nekem is van testvérem, nem rossz az, bevált receptnek tűnt.

Mindenesetre nem siettem el a dolgot. Nekem aztán nem volt sürgős! Időm, mint a tenger, nem házasodunk meg szülünk csak úgy, nyakra-főre! Na jó, mondjuk, ha a kétéves kapcsolatom nem is, de az ötéves már elég stabilnak tűnt a dologhoz. A jeles évfordulón azonban meggondolatlanul rákérdeztem a továbblépés lehetőségeire, aminek szakítás lett az eredménye. Ugye-ugye, hogy nem kell sürgetni a dolgokat? Igen ám, csak közeledtem már vészesen a húszas éveim vége felé, ketyegett a biológiai óra.

Nem mellékesen pedig nőtt a külső nyomás és az elvárások serege. Persze időszakosan azok is felfüggesztésre kerültek a szakítással. Ha nincs pasi, nem lehet esküvő sem. Tehát kell egy új pasi. Lehetőleg tartós és megbízható, jól kiválasztva, tévedni már nincs idő.

Lett. Stabil kőszikla, akire, ha házat nem is, de házasságot lehet építeni. Akkor hajrá baba projekt! Időben el kell kezdeni, hiszen kettő gyerekhez hosszabb kifutási idő kell, hacsak nem ikrek. Az ikrek kérdést is többször végig gondoltam, de végül elvetettem. Könnyebbségnek tűnt ugyan, hogy egy terhességgel és egy szüléssel le lehet tudni két gyereket, viszont az első hetek, hónapok túlélése dupla megpróbáltatás. Úgyhogy köszönöm nem, de egyszerre csak egy.

Harminc éves voltam, amikor megszületett. Az első és végül egyetlen.

Az örök játszópajtásom, egy örök óvodás. Problémamentes terhesség, gyors szülés, szülés utáni furcsa jelek és reakciók. Három hónapos korára tudtuk, hogy különleges feladatot kaptunk.

Persze, akkor nem így éltem meg, amikor a rejtélyes diagnózis és az első kudarcok után zokogva ültem éjszaka egy játszótéri padon és azt hajtogattam, hogy „miért pont én?!”.

A választ nem találtam meg azóta sem, de azt már tudom, hogy tőle tanultam a legtöbbet életemben és csak általa lehettem azzá, aki vagyok. És még ma is játszhatok, huszonöt év után, csodálva az általa felépített fantáziavilágot és mindazt, ami benne egyesül. 

Csak ne lenne ott bennem az a csúnya kérdés, hogy az igazi, elvárásokkal teli világunkban, hol van a helye egy örök óvodásnak? Különösen, ha végül őt védő játszópajtások nélkül marad…

A Terézanyu pályázat 2010 óta díjazza a nőket, akik megírják életü/n/k legfontosabb történeteit.

nyitókép: Freepik