A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, a mellráknál pedig teljes gyógyulást eredményezett az a kísérleti gyógyszer, melyet a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói közösen fejlesztett ki.
A kutatók bemutatták, hogyan sikerült „megszelídíteni” egy nagyon mérgező, rákellenes vegyületet, a pyrrolino-daunorubicint, egy úgynevezett liposzómás nanohordozóba csomagolva. A LiPyDau (liposzómás pyrrolino-daunorubicin) névre keresztelt vegyület hatékonysága a kutatókat is meglepte.
Állatkísérletekben hat különböző daganatmodellben – köztük melanoma- és tüdődaganat-modellekben is – sikeresen gátolta a tumor növekedését. Egy örökletes emlőkarcinóma modellben pedig egyedülálló módon teljes gyógyulást idézett elő. A LiPyDau még gyógyszerrezisztens daganatok esetében is hatékonynak bizonyult, olyan tumorokban, amelyekre a jelenleg használt klinikai hatóanyagok már nem reagálnak érdemben.

Hegedüs Kristóf, a a HUN-REN TTK kutatója – aki Mező Gábor (ELTE) vezetésével a vegyület szintézisén dolgozott – elmondta, amint felismerték, milyen ígéretes molekulával van dolguk, elkezdték kidolgozni azokat a technikákat, amelyekkel megfelelő minőségben és mennyiségben tudják előállítani.
-Ez nyitotta meg az utat az állatkísérletek felé – teszi hozzá.
Az alkalmazandó vegyület, a pyrrolino-daunorubicin, ezerszer mérgezőbb a rákos sejtekkel szemben, mint a hagyományos szerek. Azonban nem tudták, hogyan adhatnák be a kísérleti állatoknak anélkül, hogy az az egészséges szöveteket károsítaná.
– Ekkor jött a liposzómás csomagolás ötlete, amely védi az egészséges sejteket a hatóanyagtól, miközben lehetővé teszi a célzott feldúsulást a daganatban. Így született meg a LiPyDau – mondta Tóth Szilárd, aki a LiPyDau sejtvonalakon történő kipróbálását vezette.
A tanulmány egyik elsőszerzője, Füredi András szerint ez nem csupán egy hatékony készítmény, hanem tapasztalataik és az irodalmi adatok alapján is ez az egyik leghatékonyabb daganatellenes vegyület, amelyet valaha egereken teszteltek.
– Tizenöt éve foglalkozunk daganatterápiák fejlesztésével, de ilyen jelentős hatást még sosem tapasztaltunk. A LiPyDau egyetlen dózisa meggyógyította a kísérleti állatokat – emeli ki.
Mint a kutatócsoport kiemeli, még további vizsgálatokat kell elvégezni annak meghatározására, hogy ezek az ígéretes eredmények átültethetők-e klinikai alkalmazásba.
kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.




