Meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. A színházi világ nagyjait fotózta, igazi hallhatatlanokat látott és láttatott. Keleti Éva 95 éves volt.
Keleti Éva 1931. augusztus 18-án, Budapesten született, zsidó vallású, polgári családba. Az iskolában katolikus nevelést kapott, érettségi vizsgát a Veres Pálné utcai leánygimnáziumban tett, s bár az ELTE Természettudományi Karán elkezdte a fizika–kémia szakot, mert szeretett volna vegyészmérnök lenni, de otthagyta az egyetemet, és riporter lett a Magyar Fotónál (1954–1976), majd annak jogutódjánál, az MTI-nél.
Amikor az MTI-be felvették gyakornoknak, még soha nem volt fényképezőgép a kezében. Azt mondta erről később, hogy a véletlenek összjátéka révén lett fotóriporter. Balerina is szeretett volna lenni, de alkata nem felelt meg ennek. Így is a színpad lett a világa, hiszen megmutatta azokat, akiket mi csak a nézőtérről csodáltunk – a fényképezőgépe objektívén keresztül.

Jól ismert minden színészt és rendezőt, a budapesti körúti lakása számos találkozó, összejövetel helyszíne volt, és az 1950-es évek óta minden jelentős előadást, színházi eseményt megörökített.
Aztán hatvanévesen letette a fényképezőgépet. Igaz, 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársaként dolgozott, a fotószerkesztőség vezetője volt, könyveket szerkesztett, híres fotósok emlékét ápolta. A gépet 88 éves korában vette újra kezébe, régi modelljeit is felkereste.
Visszaemlékezve pályafutására, 2021-ben az Indexnek azt mondta, hogy a fotográfia nem könnyű munka,
az a része, amit én szerettem csinálni, fizikailag sem. Nem magától értetődő, hogy egy hetvenéves nő huszonöt kilós fotóstáskával a vállán rohangáljon riportokra. Előbb-utóbb megkérdezi valaki, hogy mit keres itt ez a vénasszony. Az utána következő évtizedek alatt nagyon sok mindent csináltam. Soha nem készítettem volna könyvet, nem állítottam volna össze kiállításokat, nem is kutattam volna, ha nem vonulok vissza a hivatásos fotografálástól.
Mindvégig szívügye volt, hogy Magyarországon létrejöjjön egy önálló fotográfiai gyűjtemény, egy múzeum, ahol minden magyar fotográfus emlékét méltón őrizhetik, ápolhatják.
Kiemelt kép: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.



