Barbara vagyok, extrém súlyról indulva 53 kg-ot fogytam másfél év alatt. Korábban mindig feladtam pár hét, vagy egy-két hónap után, pont azért, mert egy olyan rendszerbe próbáltam beleerőltetni magam, ami nem az enyém, és amiben nem voltam sem boldog, sem szabad. Pedig ez kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az életmódváltást hosszú távon tudjuk folytatni, hiszen – főleg nagyobb súlytöbblet esetén – nem egy-két hetes időintervallumról beszélünk, hanem akár évekről.
És ki akarna évekig szenvedni? – Én biztosan nem.
Farkasné Márta Barbara írása.
Azért, hogy Te is könnyebben haladhass az életmódváltásban, hoztam 5 tipikus hibát, amit én is elkövettem korábban, és persze mondom a megoldást is, hogy én mit hogyan változtattam, ami miatt sikerül kitartanom, és folyamatosan az életmódváltásban maradnom.
Túl sok változás
Sokszor elkövettem azt a hibát, hogy amikor meghoztam a döntést, és fejest ugrottam az életmódváltásba, akkor nagy lendülettel reformáltam meg az életemet.
Ebben a gond nem a változással volt, hanem a mennyiséggel. Hirtelen extrán sok változással szembesülök ilyenkor: a mindennapjaimból eltűnnek a kedvenc – sokszor épp a megnyugvást hozó dolgok – és helyettük bekerül sok olyan, amit nem szeretek, csak magamra erőltetem.
Talán furának hangzik, de ezeket én mini gyászfolyamatnak nevezem, hiszen annyira csekélynek tűnnek, hogy szinte szóra sem érdemes, de attól még veszteségek, és dolgoznak a lelkemben, mélyen. Ilyenek:
nem ihatom reggel a megszokott kávémat, nem ehetem a kedvenc péksütimet, nem tolhatok be egy csokit, ha beszól a főnököm, ebédre csak zöldség és hús lehet, míg a többiek hamburgert esznek… ez mind-mind lemondás, veszteség, és teljes joggal érezhetem, hogy elfogynak az energiáim, pedig még csak dél van.
És ez még csak a lemondás része. Bejönnek a plusz dolgok – persze az is az életmódváltás jegyében: eszem a teljes kiőrlésű kenyeret, amit nem szeretek, rágok valami extrudált vackot, ami íztelen is, és nem is lakom jól vele, és megpróbálom becsapni magam, hogy a főtt brokkoli ugyanolyan élvezetes, mint a hasábburgonya, és az alma is jó csoki helyett, és lehet, hogy az edzőtermet sem szeretem.
Gyász és önbecsapás. Ez lenne a boldog élet?
Na erről azt gondolom, hogy ezt a rendszert azonnal kukázni kell, mert ez minden, csak nem boldogság.
A megoldás: kis változások.
Nem egy nap alatt kell megváltani a világot. Nem kell azonnal lesöpörni mindent az asztalról.
Egy-két kis lépés is már eredményes lehet az életmódváltásban: pl. ha az ételünk egy része helyett egy nagy adag zöldséget teszek a tányérra. Mennyiségben még akár többet is ehetek, így a jóllakottság érzése megmaradhat – ez főleg az elején fontos, később ez is változik, de annak is idő kell.
Minden lépést hagyok megérkezni, tesztelem: ha tényleg elfogadható, szerethető, akkor marad. Ha nem, akkor változtatok.
Hazudok magamnak
Azt gondolom, hogy az életmódváltásban kulcsfontosságú a tisztánlátás. Semmi értelme letagadni a dolgokat, vagy szépíteni bármit is. Ez igaz a kilókra, a megevett ételek mennyiségére, vagy arra, hogy bevallom-e magamnak az igazi érzéseimet, vagy még magamnak is megpróbálok hazudni, hogy nem is hiányzik a krémes, vagy egy pizza.
Ezek a hazugságok nem tarthatók hosszú távon, keményen megbosszulják önmagukat, és akkor ott állok, egyik kezemben chipses zacskó, másikban egy péksütemény, és azon gondolkodom, mennyire gyenge lúzer vagyok, hogy még ezt sem tudom megcsinálni.
A megoldás: nagyon fontos, hogy feloldjuk ezt.
Ez nem gyengeség és lúzerség. Csak annak az eredménye, hogy a testem és a lelkem – nagyon helyesen – nem viseli el hosszú távon az önbecsapást. A megoldás ott kezdődik, hogy szembenézek őszintén a helyzetemmel.
Megtudom a súlyomat, bármennyire is fájdalmas – nekem is az volt… húúú, de mennyire…
Tisztába kerülök az egészségügyi állapotommal, még akkor is, ha félelmetes, hogy kiderülhet valami betegség.
Előveszem a kis konyhai mérlegemet, és nem hazudom magamnak, hogy „szerintem az a kenyér csak 30 gramm volt”, hanem meggyőződöm arról, hogy a mérleg mit mutat, mert könnyen kiderülhet, hogy az a 30 gramm jó lesz 65-nek is…
És nem tuszkolom le az érzéseimet: ha vágyom egy csokira, vagy a kedvenc ételemre, akkor kimondom, hogy igen, vágyom rá. És megteremtem a helyét a napomban – hogy hogyan?
Erről a következő pontban beszélek.
Bűnös ételek
Az egyik legnagyobb hiba az életmódváltásban, ha egy ételre, vagy akár ételcsoportra kijelentem, hogy azt nem lehet enni, mert fogyni szeretnék. Nagyon rossz irány azt gondolni, hogy egy életmódváltó nem ehet kenyeret, csokit, majonézt, vagy bármit, amit korábban.
Azzal, hogy ilyen címkéket aggatunk az ételre, hogy „bűnös kaja”, vagy „csaló kaja”, vagy akár egy egész napot így nevezünk, hogy „csalónap”, csak felesleges frusztrációt hozunk az életünkbe.
A megoldás: tudatosítani és elfogadni, hogy ételek vannak különböző kalóriaértékekkel.
Az alacsonyabb kalóriás ételek nem „büntetlenül ehetők”, és a magasabb kalóriás étel nem lesz bűnös, csak egyszerűen magasabb a kalóriatartalma. És ha ezt tudatosítom, akkor könnyedén szervezhetem úgy a napi étkezésemet, hogy beleférjen egy magasabb kalóriás étel, hab a kávéra, majonéz a szendvicsre, egy csoki, vagy egy zacskó chips.
Minden étel belefér az életmódváltásba, ennek három módja van, és erről ebben a videóban beszélek:
Elrontott nap
Mikor valaki eldönti, hogy fogyni szeretne, hirtelen rengeteg lehetőség kínálkozik, hogy megtrollkodja az ember életmódváltását.
És na… azért lássuk be, a kalóriadeficites napi keret gyorsan elfogy, ha valaki nem tervez előre. Elég egy barát, aki elhív sütizni, egy szomszéd, aki kedvességből beállít egy tál friss pogácsával, vagy becsúszik egy szülinap, egy karácsony, és már el is romlott a nap… Vagy mégsem?
A megoldás: nézzünk rá erre jobban: valóban elromlott?
Azt gondolom, hogy ha a korábbi pontokat komolyan veszi valaki – vagyis tisztán lát, nem hazudik magának és nincs számára bűnös étel, hanem igyekszik tervezni –, akkor eleve kisebb az esélye egy „elrontott napnak” – vagyis annak, hogy a kalóriakeretén túlmenjen az ember.
A másik fontos dolog, tudatosítani azt, hogy ez az egész egy folyamat.
Még kisebb túlsúly esetén is akár hónapokról beszélhetünk, nagyobb túlsúly esetén pedig biztosan évekről. Akkor ennek fényében érdemes belegondolni, hogy ha egyébként az év minden napján becsületesen tartom a keretemet, akkor 365 napból nem fér bele néha, hogy túlmenjek?
Mi a legrosszabb? Aznap nem leszek deficitben – vagyis aznap nem fogok fogyni.
De az biztos, hogy nem fogom egy alkalom alatt visszahízni az összes leadott kilót… De még egyet sem. (Tekintettel arra, hogy egy kg zsír többlethez körülbelül 7700 kalóriával kellene többet enni. Ez több nap teljes kalóriakerete.) Szóval nem… nem fog összedőlni a világ, és nem jön a kalóriarendőrség, hogy bilincsbe verve elvigyen.
Sok esetben mindössze annyi történik, hogy lesz egy napom, amikor kisebb deficitben leszek az átlaghoz képest, de ez semmi esetre sem ok arra, hogy álmatlanul forgolódjak éjjel, hogy „na most mi lesz”? Semmi nem történik.
Holnap felkelek és folytatok mindent ugyanúgy, ahogy eddig, sőt, ha okos vagyok, akkor jó szívvel emlékszem az előző napi finom falatokra, és örülök annak, hogy részem volt ilyen élményben.
Hagyni a dolgokat megérkezni
Korábban azt a hibát is elkövettem, hogy elindultam a súlycsökkentésben, felállítottam a szabályokat: mit szabad és mit nem, felvettem az új szokásaimat – amik lehet, hogy hatékony eszközök a fogyásban –, csak épp elfelejtettem, hogy nem egy robot vagyok, hanem egy ember, aki test és lélek: gondolatokkal, vágyakkal, félelmekkel, sebekkel.
És persze az első időben visz a lendület, lelkes vagyok, jönnek a kis sikerek, ezek erőt is adnak, de valójában fáradok, fogy az energiám, és ilyenkor aztán jön egy ünnep, egy karácsony, és azt veszem észre, hogy már február közepe van, nekem meg még mindig az a kifogásom, hogy „persze, lazítottam kicsit, mert karácsony volt”.
Nem tudtam visszaállni. Mert nem gép vagyok.
A megoldás:
1. Hagyni a dolgokat megérkezni.
Lépésenként vezetem be a változást, ahogy a korábbi pontban írtam. Ez ad lehetőséget arra, hogy csak olyan változás maradjon, amit tényleg szeretek, amiben jól érzem magam, így nem akarok tőle megszabadulni.
2. Tudni, hogy ember vagyok: érzésekkel, stresszel, családdal, munkával, háztartással, fáradtsággal, hormonokkal. És ez hullámzik. Mindig. Ezért az életmódváltás is hullámzik.
Felállítok egy szabályt, működik. Oké. Majd jön az érzelmi hullám, a hóvégi zárás, a gyerek beteg, és hopp, az a szabály nem működik. Nem baj, megnézem, mi változott, és hogyan tudok ehhez alkalmazkodni. És megváltoztatom a szabályomat.
Mert megtehetem. Mert az én életem, az én szabályom.
3. A hullámzás az ételekre is vonatkozik. Jó, ha figyelek magamra. Mit szeretek? Mit kívánok? Lehet, hogy feldob a változatosság? Vagy rákkattanok valamire, amit szívesebben eszem, vagy megunok valamit… Ez nem baj!
A baj az, ha nem figyelek erre, és erőltetem, hogy „de abban a drága diétában, amit most vettem, abban ez van…”
4. Az egész életmódváltás egy lelki utazás is. Nekem az.
Ahogy elkezdtem önmagamra figyelni, egyre több mindennel néztem szembe, és változott meg az életem: kicserélődtek a szokásaim, lelki sebekből gyógyultam, szeretni kezdtem önmagamat, megtanultam határt szabni, változott a hozzáállásom önmagamhoz, és így a világhoz is. Ez sokszor hoz felszabadulást, de akár ijesztő is lehet.
Ezeket is hagyni kell megérkezni, feldolgozódni, mert összességében ez boldogságot és szabadságot hoz.
Ha érdekelnek további tartalmaim, keresd a cikkeimet a Női Váltó magazin oldalán, vagy látogass el a weboldalamra, a Facebook-, YouTube-csatornámra, ahol receptes videókkal és lelki dolgokat érintő tartalmakkal várlak!
Ha támogató légkörre vágysz, a FogyiSztori Klub is tárt karokkal vár. Ha pedig elindulnál az életmódváltásban, a letölthető PDF-ek is segítenek, vagy konzultációban is segíthetek, ha még személyre szabottabb beszélgetésre vágysz.
Fotók: Farkasné Márta Barbara
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
