Négy éve vettem át a diplomámat az Állatorvostudományi Egyetemen. Négy éve hoztam meg azt a döntést, ami azóta is meghatározza az életemet — és ami azóta is magyarázatra szorul sokak szemében. Azon a napon, amikor mások karrierjük első lépéseit tervezték: rendelők, műtők, állások neves klinikákon, én valami mást választottam. Valami olyasmit, amit akkor még magam sem tudtam pontosan megfogalmazni.
Piller Pálma, a PetWiseCare alapítójának írása.
A cégépítést választottam az állatorvosi karrier helyett.
Ezt a döntést azóta is rengetegszer megkérdőjelezték. Barátok, kollégák, ismerősök — és néha saját magam is, pl. éjjel kettőkor, egy fűtetlen szobában, amikor azt néztem, hogy a számlám egyenlege alig éri el a minimálbért. Jó döntés volt-e? Én ma is azt mondom: igen. De az út, ami idáig vezetett, korántsem volt egyenes.
Nem értem be azzal, hogy nézzem: sokan tudatlanul ártanak az állataiknak. Beszélni kellett a veszélyekről, a megelőzésről, a felelős állattartásról.
Az első lemondás
Amikor diplomát szereztem, elnyertem egy post-Erasmus ösztöndíjat. Egy lehetőséget, amiről sokan álmodnak, és kevesen kapnak kézhez. De én visszautasítottam és itthon maradtam, hogy fizetés nélkül kezdjek el dolgozni egy projekten, ami akkor még nem volt cég — csak egy ötlet, egy szenvedély, és egy meggyőződés:
az állatoknak és a gazdiknak többre van szükségük annál, amit az offline világ tud nyújtani.
Visszautasítottam neves klinikák állásajánlatait is. Ehelyett egy kis rendelőbe mentem dolgozni — rugalmas beosztásban, hétvégén —, hogy a hét minden napján a PetWiseCare-rel is tudjak foglalkozni.
A környezetemben sokan azt gondolták, őrült vagyok. Ahelyett, hogy a diplomámmal főállású állatorvosként dolgoznék, én az online térben segítem a gazdikat. Edukációval. Megelőzéssel. Egy megoldással, hogy az éjszaka közepén is legyen kihez fordulniuk.
A fűtetlen szoba és a Forbes-lista
Ha valaki megnézi az elmúlt négy évet kívülről, látja a sikereket: díjak, elismérések, felkerültem a Forbes-listára, Prima Primissima különdíjat kaptam. A csillogó pillanatokat, amiket meg is osztottam, mert öröm volt megosztani.
De amit nem látott senki — amit én sem nagyon mutattam —, az a másik oldal volt.
Minimálbéren éltem, mert csak mellékállásban dolgoztam, a PetWiseCare-ből akkor még nem volt fizetésem. Miközben átvettem a díjakat, egy fűtetlen szobában laktam, és egyáltálán nem éreztem magam sikeresnek.
Folyton azt éreztem: „még nem tartok ott.” Még nem tettem le eleget az asztalra. A külső visszajelzések mind azt mutatták, hogy van értékteremtés, van hasznosság, de belülről valahogy mégsem éreztem annak.
Voltak nagyon sötét időszakok, amikor a pénztárcám és az önnértékelésem összefonódott, és mindkettő üres volt.
De mindennek ellenére volt bennem egy hatalmas hit. Hittem, hogy az állatok és a gazdik többet érdemelnek. Hittem, hogy van értelme valami újat létrehozni — olyat, ahova éjjel is lehet fordulni, amikor félelem, aggodalom, bizonytalanság van úrrá a gazdikon, és nincs kitől kérdezni.
Amit a kitartás valójában jelent
Az életem a kitartásról szól. De nem arról a romantizált kitarásról, amit motivációs posztereken látunk. A valódi kitartás csúnya. Kétségekkel teli. Tele van azzal az érzéssel, hogy mindenki más gyorsabban jut előre, biztosabban, kevesebb áldozattal.
Sokszor könnyebb lett volna letérni az útról. Jött egy jól fizető ajánlat — igent mondtam volna? Jött egy tanulmányút — mentem volna?
A kisebb ellenállás felé indulni emberi dolog. Ezt én nem tettem meg, mert minden alkalommal, amikor közel voltam a feladáshoz, eszembe jutott: miért kezdtem el. Az állatok. A gazdik. Az a rengeteg ember, aki éjjel nem tud aludni, mert aggódik kedvencéért, és nem tudja, kihez forduljon.
A segítségnyújtási vágy vezérelt mindvégig.
Ezt vidd el magaddal az én történetemből
Ha van egy ötleted, egy szenvedélyed, valami, amit úgy érzel, meg kell valósítanod, menj addig, amíg sikerül. Ne add fel útközben.
Lehet más utad, mint amit a társadalom elvár tőled. Lehet, hogy az állatorvosi diploma nem a rendelőbe vezet, hanem valahova egészen máshova. Lehet, hogy a jogász nem jogász lesz, a mérnök nem mérnök. A diploma egy kapu, nem pedig korlát.
Én azt választottam, hogy több millió gazdinak segítsek — nem húsz-harminc főnek naponta, hanem rengetegnek, egyszerre, a digitális térben. Azt választottam, hogy a megelőzésről, az elsősegélyről, a felelős állattartásról szóló tudást mindenki elérhesse — éjjel-nappal.
Szeretném, ha több ember látná, érezné, hogy nem kell a szüleink vagy a társadalom elvárásainak megfelelve egy olyan utat választani, amivel nem érezzük magunkat teljesnek.
Ezt a döntést ma is meghoztam volna.
A PetWiseCare ma már egy összetartó közösség, több mint 25.000 gazdival. Egy platform. Egy ígéret az állatoknak és a gazdiknak egyaránt: nincsenek egyedül— sem nappal, sem az éjszaka közepén. A PetWiseCare mobilappban bármikor kérdezhetnek állatorvostól, és egy helyen tárolhatnak mindent kedvenceikkel kapcsolatban.
fotók: Piller Pálma
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
