„Az utazás nem menekülés, hanem önismereti eszköz” – Valiskó Gyöngyi több mint 140 országban járt

Tizenhét évesen indult először hátizsákkal világot látni, azóta pedig több mint 140 országban megfordult. Dr. Valiskó Gyöngyi gyógyszerész és közgazdász végzettségű világutazó, aki évtizedeken át felsővezetőként dolgozott, miközben minden szabadidejét utazásra fordította. Vincler-Boros Viktóriának arról is beszélt, hogy miért lett Afrika visszatérő szerelem az életében, mit tanított neki a világjárás, és hogyan építette fel azt a pénzügyi függetlenséget, hogy bármikor útra keljen.

Valiskó Gyöngyi életében az utazás soha nem egyszerű nyaralást jelentett. Már egyetemistaként azt figyelte, mikor tudja úgy alakítani a vizsgaidőszakokat, később pedig a szabadságait és a hosszú hétvégéket, hogy minél több időt tölthessen úton. Nem egyetlen nagy döntés vezetett ehhez az életformához: fokozatosan vált világossá számára, hogy az utazás nélkül nem tudja elképzelni az életét.

– Rájöttem, hogy ez nekem a szenvedély, ami kell, hogy legyen az életemben, fogalmazott.

A kezdetek ráadásul messze voltak a ma divatos, kényelmes világutazástól. Kevés pénzzel, alumíniumvázas hátizsákkal és konzervekkel felszerelkezve indult útnak. Már ekkor érezte azonban, hogy nem egyszeri kalandról van szó. Ha valaki egy nehéz út után nem azt érzi, hogy soha többé, hanem már azt tervezi, mikor térhet vissza, az szerinte egyfajta elköteleződés.

Afrika több mint huszonöt éve visszahúzza

Bár a világ számos pontján járt, Afrikához különösen erős kapcsolat fűzi. Több mint huszonöt éve tér vissza rendszeresen a kontinensre, és maga sem próbálja ezt racionálisan megmagyarázni.

Szereti a tájat és az állatokat, de legalább ennyire érdekli az ott élő emberek világa, a törzsi szertartások, rituálék és hiedelmek. A vonzalomban, ahogy fogalmaz, van egy erős kulturális antropológiai érdeklődés is.

Afrika ugyanakkor utazási szempontból korántsem egyszerű kontinens. Sok helyre biztonsági vagy anyagi okokból nem érdemes egyedül elindulni, ezért időnként kisebb kalandtúrákhoz vagy fotós expedíciókhoz csatlakozik. A komfort hiánya azonban nem riasztja el.

– Én szeretek komfortzónán kívül lenni – mondja, hozzátéve, hogy furcsa módon számára éppen az jelent kikapcsolódást, amikor olyan alapvető dolgokért is meg kell küzdeni, mint hogy legyen hol aludni vagy legyen mit enni.

Az egyik legmeghatározóbb élményt Dél-Szudán jelentette számára, ahol olyan törzsi közösségekkel találkozott, amelyek életmódja szinte időutazásnak tűnt.

Az ott látottak azon is elgondolkodtatták, mennyire eltávolodott egymástól a modern, technológiai világ és azoknak a közösségeknek az élete, amelyek ma is sokkal közelebb állnak a hagyományos életformákhoz.

Más képet lát Afrikáról, mint amit Európából elképzelünk

A több évtizedes utazás egyik fontos tapasztalata számára, hogy a világ jóval összetettebb annál, mint amit hírekből vagy közösségi médiából látunk.

Afrikával kapcsolatban különösen sok leegyszerűsítő kép él az emberek fejében. Ilyen az a feltételezés is, hogy minden afrikai szegény vagy éhezik.

Valiskó Gyöngyi szerint a szegénység sok helyen egészen másképpen jelenik meg, mint ahogyan azt Európából elképzeljük. Felidézte, hogy látott olyan gyerekeket, akik szinte semmiből, például kartonból és konzervdobozokból készítettek maguknak játékokat, mégis boldogan játszottak.

A törzsi közösségekben pedig azt tapasztalta, hogy az emberek erősen támaszkodnak egymásra, vigyáznak a közösség tagjaira és a gyerekekre.

Ha egy dolgot kívánhatna Afrikának, az az oktatás fejlődése lenne.

A gorillák tekintetét nem lehet elfelejteni

Az állatok mindig fontos szerepet játszottak az útjaiban. Különösen erős élmény számára a gorillákkal való találkozás.

– Annyira emberi tekintete volt, hogy tényleg felállt az embernek a szőr a hátán – idézte fel az egyik ilyen pillanatot.

Az állatvédelem kérdésében határozott álláspontot képvisel. Különösen elutasító azzal a gyakorlattal szemben, amikor turisták jelentős összegekért vadásznak afrikai nagyvadakra. Ugyanakkor az állatos turizmust sem lehet szerinte egyszerűen fekete-fehéren megítélni. Vannak olyan menhelyek és állatvédelmi programok, amelyek fennmaradása éppen a látogatóktól származó bevételtől függ.

Kambodzsában például olyan elefántmenhelyen járt, ahol az állatokon nem lehetett lovagolni, és fürdetésükre sem volt lehetőség.

A látogatók egyszerűen megfigyelhették a munkából kivont elefántokat, a belépővel pedig a gondozásukat támogatták. Az ilyen kezdeményezéseket kifejezetten fontosnak tartja.

Huszonnyolc év multinacionális környezetben

A világjáró élet mögött sokáig egy egészen más világ is jelen volt. Valiskó Gyöngyi 28 évet töltött multinacionális vállalati környezetben, ebből húsz éven át felsővezetőként dolgozott.

Saját magát ironikusan „irodai patkánynak” nevezi, és úgy látja, a rendkívül stresszes vezetői életet nehezen tudta volna ellensúlyozni az utazások nélkül.

A két világ ugyanakkor nem állt olyan távol egymástól, mint elsőre gondolnánk. Az utazás során ugyanis rendszeresen kerülünk olyan helyzetekbe, amikor kevés információ alapján, gyorsan kell dönteni, vállalni kell bizonyos kockázatokat, és folyamatosan alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Ezek a készségek a vezetői munkában is jól használhatók.

– Az utazás nem menekülés, hanem önismereti eszköz.

Tudatosan készült arra, hogy egyszer szabad legyen

Az utazás hosszú éveken keresztül a munka mellett fért bele az életébe, később azonban tudatosan kezdte felépíteni azt az anyagi hátteret, amely nagyobb szabadságot adhat számára.

A FIRE – Financial Independence, Retire Early – szemlélet lényege számára nem pusztán az, hogy valaki minél korábban abbahagyhassa a munkát.

– A FIRE-létnek gyakorlatilag az a lényege, hogy pénzért az ember időt vesz,  mondta.

Éveken keresztül tudatosan építette a befektetéseit és pénzügyi függetlenségét. Utólag leginkább azt sajnálja, hogy nem kezdte el ezt még korábban. Úgy érzi, akkor hamarabb megszerezhette volna azt a szabadságot, amelyre mindig is vágyott.

Az életét ugyanakkor nem érzi különösebb áldozatok sorozatának. Szerinte sokkal inkább prioritások kérdése, ki milyen életet épít magának. Nála az utazás mindig a lista elején állt.

A legveszélyesebb pillanat nem Afrikában érte

A több mint 140 ország és számtalan távoli vidék után talán meglepő, hogy a legveszélyesebb helyzetet nem valamelyik afrikai expedíción vagy elzárt törzsi területen élte át, hanem New Yorkban.

Üzleti úton tartózkodott a városban 2001 szeptemberében, és a World Trade Center összeomlása előtti napon még az épületben járt. Fent ült a bárban, és máig emlékszik az ott dolgozó emberekre. Másnap a tornyok leomlottak.

– Még mindig magam előtt látom a pultos lányt, és a többi ott dolgozót, idézte fel.

Több mint 140 ország után is maradt még bakancslista

Az évtizedek alatt megszerzett legfontosabb útravaló szerinte nem egy különleges tárgy vagy egyetlen emlék, hanem az önismeret.

– Az utazás során az ember folyamatosan megtud valamit saját magáról: mennyit bírok, mitől félek, mi érdekel igazán, hogyan reagálok váratlan helyzetekre, és mit szeretnék valójában az élettől. – mutat rá.

Gyöngyi ma már azt mondja, hogy ha a 17 éves önmagának mondhatna valamit, leginkább arra biztatná, hogy hamarabb merjen döntéseket hozni, és jobban higgyen önmagában.

És bár már több mint 140 országban járt, egyelőre szó sincs arról, hogy elfogytak volna az úti célok. Saját becslése szerint még 30-40 ország szerepel a bakancslistáján, köztük több olyan afrikai állam is, ahová még nem jutott el.

Talán éppen ezért nehéz Valiskó Gyöngyi történetét egyszerűen egy sokat utazó ember történeteként leírni. Számára a világjárás nem kipipálandó országok gyűjtése, hanem egy több mint négy évtizede tartó folyamat: kíváncsiság a világ iránt, folyamatos alkalmazkodás és közben egyre pontosabb válasz arra, hogyan szeretné élni a saját életét.

fotók: Valiskó Gyöngyi