„Életkezdeti etikai kérdések” – dr. Hegedűs Zsolt retorikájában ez lett mostanra a nők reprodukciós jogaiból. Azokból, amelyekről most már hónapok óta folytat tárgyalásokat, és még mindig kérdés, hogy végül mi lesz a nők vegzálásával, a szívhang rendelettel, mi lesz a sürgősségi fogamzásgátlással és a tablettás abortusz lehetőségével. Gondolkodik rajta, tehát nem a nők jogai érdeklik, hanem valami olyan megoldást keres, ahol a kecske is jóllakik (mármint a nők), de a káposzta is megmarad (vagyis az egyházak nők fölötti kontrollja).
Murinai Angéla írása.
Mindenki eldöntheti, ez így mennyire korrekt.
Az én felfogásom szerint nem az még akkor sem, ha végül a nőkre nézve kedvező megoldás születik majd. Azért nem tudom mégsem elfogadni, mert a szóhasználattal és az időhúzással a miniszter értékrendet is alkot. Ebben pedig a nők ismét és sokadszor hátra vannak sorolva.
Ezt ő ki is mondja, miszerint több szívhangot is hall. Ő hallja a magzatét, az anyáét, az apáét, az orvosét, sőt, még az Istenét is (Te jó isten, hát mi ez?)
Abba most nem mennék bele, hogy semmilyen hívő ne foglalkozzon senki más méhével, főleg egy olyan kitalált lény nevében, akinek egyáltalán nincsen szívhangja, ahogyan köze sem a nők döntéséhez.
Az, hogy a miniszter, vagy bárki más hívő ember, az magánügy, lesz szíves mindenki otthon, a négy fal között művelni, nem más felnőtt emberekre rákényszeríteni.
Ugyanezt tudom elmondani az orvosokról, akik segítségnyújtásra esküdtek fel, tehát ha nem akarják elvégezni a megadott feladatot, akkor lesznek szívesek elmenni a pályáról. Az apa meg… nos, egy igazi apa mellett ritkán mennek a nők abortuszra.
Egy egyenrangú kapcsolatban ritkán fordul elő, hogy nő és férfi mást akar. Amelyik férfi a nő ellenében gyereket akar (követel), annak itt mondom, hogy véletlenül sem szabad szülni, mert az éppen úgy figyelmen kívül hagyja az önrendelkezést, mint azok, akik mindezt egy mesealak mögé bújva teszik.
És igen, az előző kormány idején volt/van jelentősége annak, hogyan nevezünk el egy politikai kérdést.
Láttuk, hogyan keretezték át a gender, a feminizmus szavak jelentését, hogyan mosták össze a homoszexualitást a pedofíliával, hogyan gyűlöltették meg a nőket védő Isztambuli egyezményt (nem is mer a mostani kormány beszélni róla, ami szintén nagy tartozása még). Ezért tartom problémásnak, mi több, elfogadhatatlannak, amikor a női reprodukciós jogokról szóló viták helyett „életkezdési etikai kérdésekről” kezdünk beszélni.
Természetesen lehet vitatkozni a magzatok jogi státuszáról, az állam felelősségéről, az orvosi etikáról, az élet kezdetének különböző filozófiai vagy vallási értelmezéseiről. De ezekkel a fogalmakkal nem lecserélhetőek a reprodukciós jogok. A kettő ugyanis nem ugyanazt helyezi fókuszba.
A reprodukciós önrendelkezés azt figyeli, ki dönt egy nő teste, egészsége és terhessége fölött. Milyen beavatkozást írhat elő, illetve köteles biztosítani számára az állam, milyen egészségügyi ellátáshoz férhet hozzá, valamint legvégül ki dönt arról, illetve kinek a jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy megtart egy terhességet vagy sem.
Az „életkezdeti etika” ezzel szemben a figyelmet a nő testéről és jogairól egy absztrakt erkölcsi kérdésre helyezi át, amelyről orvosok, politikusok, egyházi vezetők és különféle társadalmi szervezetek mérlegelnek, mint látjuk, Isten bevonásával. Mit szól Isten ahhoz, ha egy terhességet megszakítunk?
Semmit, mivel egy kitalált alakról van szó. Az a test ellenben, amelyben ez az életkezdet történik, egy valódi ember teste.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a botrányos szívhang rendeletet egy segítségnyújtásnak becézett nyomásgyakorlásra szeretnék lecserélni.
Vagyis az évezredek óta tartó nők fölötti atyáskodás tovább folytatódik.
Ez megjelenik a művi meddővé tétel esetében is, ahol szintén kritériumokhoz, elvárásokhoz van kötve a műtét elvégzése, majd ha megkérdezzük, miért, a válasz az, hogy nem visszafordítható, és mi lesz, ha a nő (vagy férfi) meggondolja magát. Eleve nem feltételezi a hatalom, hogy egy felnőtt nő átgondolt döntést hozhat a saját életéről, majd ha azt megbánja, akkor megbírkózik annak következményeivel.
Amit az egészségügyi miniszter most tesz, az nem csupán önmagában etikátlan a nőkkel szemben, de a nemzetközi terminust is felülírja.
Az emberi jogi és egészségügyi megközelítés ugyanis egyértelműen a reprodukciós jog és reprodukciós autonómia fogalmát használja. A WHO a szexuális és reproduktív egészség részének tekinti, hogy az emberek dönthessenek arról, akarnak-e gyereket, mikor és milyen gyakran, az abortuszellátás szabályozásánál pedig külön hangsúlyozza az autonóm döntéshozatalt, a magánélethez, az egészséghez és a diszkriminációmentes ellátáshoz kapcsolódó jogokat.
Nálunk, úgy tűnik, ez még mindig nem opció, hiszen a nyomásgyakorlás, a manipuláció eleve sérti a szabad döntés jogát.
A szívhangrendelet, az esemény utáni fogamzásgátlás hozzáférhetősége vagy a gyógyszeres terhességmegszakítás nem elméleti kérdések az élet kezdetéről, hanem konkrét konkrét emberek testére, életére vonatkoznak szabályok, amelyek súlyos következményekkel járnak a terhesség viselőjére.
A WHO adatai szerint az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása nem feltétlen csökkenti az abortuszok számát, viszont jelentősen befolyásolják a biztonságosságát. A kötelező várakozási idők, harmadik személy engedélyéhez kötött eljárások, elbeszélgetések, a hozzáférés akadályozása egészségügyi, anyagi és társadalmi terheket okoznak.
Nem, nem a papoknak, nem a lelkiismeretükre hivatkozó orvosoknak, hanem csakis a nőknek. Az „életkezdeti etika” elnevezés erről a szenvedésről tolja el a figyelmet azokra a partvonalról bekiabálókra, akik nulla felelősséggel emlegetik Istent és a lelkiismeretet.
Az pedig különösen megalázó, hogy az állam a női reprodukcióról egyházi vezetőkkel tárgyal.
Az egyházak szerint a nők ugyanis alacsonyabb rendűek, mint a férfiak (nyilván ezért is gondolják, hogy kontrollálhatják a nők saját testükre vonatkozó döntéseit). Továbbá az egyházak nők millióit égették meg máglyán boszorkánynak minősítve őket. A házasságon kívül (akár erpőszak által) teherbe esett nőket intézményesen büntették, melynek legszemléletesebb példája az ír Magdolna mosodák intézménye, amelynek utolsóját a 1996-ban zárták be.
Egész történelmük alatt akadályozták a nők testi önrendelkezését, a mai napig nehezítik a fogamzásgátláshoz, valamint az abortuszhoz való hozzáférést.
Még ma is él, hogy a nő másodrendű mind a párkapcsolatban (tehát a férj alárendeltje), mind a társadalomban (az egyházban nem is tölthet be tisztséget). Hosszan sorolhatnánk mindazokat a károkat, melyeket a történelmi (tehát keretény és ortodox) vallások a nőknek okoztak. Velük egy asztalhoz leülni a nőkről szóló ügyekben felér egy arcul csapással, és a nők emberi méltóságát sérti.
Arról nem is szólva, hogy olyan tizenhat éven vagyunk túl, amikor a táradalom jelentős részének elege lett az állam és az egyház összefonódásából.
Amikor a pénzünket, az iskoláinkat adták a papoknak, amikor sorozatban derült fény egyházi bántalmazásokra, amikor a lopást, és az emberellenes intézkedéseket istenre hivatkozva intézték. Ha az egészségügyi miniszter végre az emberekre is odafigyelne, akkor látná, hogy a tömegeknek elege van a papok hatalmából.
Nem vitatom el, hogy egy demokratikus társadalomban vallási közösségeknek is lehet véleményük az abortuszról. Ahogy feministáknak, orvosoknak, jogászoknak, konzervatívoknak, ateistáknak vagy bárki másnak.
Azt viszont a nők nevében kikérem magamnak, amikor egy évezredek óta elnyomó közösség ekkora státuszt kap egy olyan állami döntés előkészítésében, amely más emberek testére és alapvető életdöntéseire vonatkozik. Mindezt azok után, hogy mint tudjuk, a miniszter a nőket csak külön felszólításra hallgatta meg.
Nem kell a vallási vezetőknek segíteniük. Nem kell. Békén kell hagyniuk a nőket, és bevonulni szépen vissza a templomba. Majd ha a terhesség testi, egészségügyi és társadalmi következményeit ők viselik, akkor lehet beleszólásuk. Ám ha hihetünk a miniszternek, akkor ő nem véleményeket hallgatott meg, hanem a döntéseit azok bevonásával hozza, akik azóta már cikket is írtak arról, hogy igen, korlátozni akaják a jogokat.
Lehet beszélni életvédelemről. Lehet beszélni etikáról. Lehet beszélni a magzati élet morális státuszáról. Ezek legitim társadalmi viták, de nem írhatják felül a terhesség hordozójának jogait.
Azt mondja dr. Hegedűs Zsolt, hogy a társadalom dolga segíteni? Akkor segítsen abban, hogy minden olyan patriarchális akadályt megszüntet, amely a nőket lealacsonyítja, manipulálni akarja, vagy egyenesen megfosztja a döntéseik szabadságától. Adja vissza a reprodukciós jogaikat.
kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
