Miközben épp zajlik a kormány egyik legdurvább gyűlöletkampánya az LMBTQ emberek ellen, megjelent egy film, ami után végre azt érezhetjük, ez az ország talán még nem süllyedt el teljesen a düh és az eszetlen gyűlölködés mocsarában. Bakony Alexa rendező másfél órás filmjéről mesélünk, A Tobi színeiről, ami az egyik legszebb filmes élmény, amit az elmúlt években láthattunk.
A történet egy régi videós felvétellel indul, egy kórházi szülőszobát látunk, ahol épp egy Szabolcs megyei család legkisebb gyermeke születik, Jázmin. Majd ugrunk a jelenbe, a konyhában ül a 17 éves Tobi a szüleivel, akikkel épp a nem- és névváltoztatáshoz szükséges dokumentumokat töltik ki.
Már itt is, azonnal egyértelművé válik, hogy egy fontos és nehéz út újabb mérföldkövénél jár a család. Tobi (egykor Jázmin – a szerk.) mindig is úgy érezte, nem jó testbe született, egészen kiskorától fogva tudta, hogy valami nem stimmel.
Valami nincs rendben, máshogy szeretne élni, úgy, ahogy mindenki más: önazonosan, őszintén.
A család hétköznapjain keresztül aztán kirajzolódik valami egészen különleges, ami a hangsúlyt Tobiról ennek a három embernek a szoros és kivételes kötelékére helyezi át. Bakony Alexa fantasztikus érzékkel mutatja meg a család szupererejét.
Az őszinteséget, ami időnként szörnyen nehéz és felkavaró.
A humor segít Tobi családján is
Egy átlagos, alsó középosztálybeli családot ismerünk meg, egy eldugott kis faluból, ahol szinte – az anyagiak előteremtése, a három gyerek nevelése, iskoláztatása – minden küzdelemmel jár. Mindezt pedig annyira tisztességesen és becsületesen élik, amennyire csak lehet. Nem tudom elégszer hangsúlyozni és itt most újra megteszem, hogy megint a humor az, ami annyi mindenen átsegít minket, és ami ebben a filmben is jelen van.
Az alkotók nem akarják ránk erőltetni a tutit, nem akarják megmondani, hogyan érezzünk, nincs aktuálpolitikai felhang és a szülőknél sincs egy árva bölcsek köve sem, pontosan úgy küzdenek a helyzettel, ahogy bárki más tenné. Néha hibáznak, sokszor nem értik egymást, tele vannak kételyekkel, félelmekkel, és rengeteg „munkával”.
A Tobi és az édesanyja közötti kötelék egészen irigylésre méltó – talán ez az, ami átsegíti őket minden akadályon. Nagykönyvbe illő, ahogy a problémákat, kérdéseket azonnal kimondják. Ha kell sírnak, ha lehet, nevetnek, nincsenek mérgező játszmák, alá-fölé rendelt viszonyok, elnyomás vagy ki nem mondott szavak, tüskék.
„Maradni akarok” – Egy meleg nő gondolatai a gyermekvállalásról itthon
Semmi nem számít, csak az elfogadás
Tobi lázadó, erős, öntörvényű, sebezhető, szeretnivaló és érzékeny, de még ezzel a kivételes családi háttérrel is küzdenek – egymással és a világgal.
Amíg néztem a filmet folyton az járt a fejemben, hogy mekkora segítség lenne minden kezdő szülőnek, ha ezt a filmet láthatnák.
Mert nem is az a fontos, hogy Tobi férfiként vagy nőként akarja leélni az életét. Nem az a fontos, hogy lila vagy kék-e a haja, hogy miként definiálja magát, rúzst tesz fel vagy piercinget, hanem az elfogadás. Egyszerűen látjuk, hogyan kéne működnie egy családnak.
Eleve szörnyen zavaros és nehéz a tinédzserkor, amikor ezek a gyerekek megküzdenek saját magukkal, önmaguk elfogadásával, a nemi identitásukkal, a szüleik, tanáraik, a világ által nyújtott elvárásokkal! Csak gondoljuk el mi, akiknek épp tinédzserkorú gyermekünk van, hogy milyen lenne, ha ezt a súlyos csomagot még az is húzná, ami ma Magyarországon az egyik legnehezebb és legmegosztóbb téma: a nemi identitás kérdése.
Tobi is sak helyre akarja hozni, amit a természet elrontott
Megható és erős jelenet, amikor Tobi édesanyja kimondja, nem azért fél, mert Tobi férfiként akar tovább élni, hanem attól fél, hogy bántani fogják, pedig ezek a gyerekek csak helyre akarják hozni azt, amit a természet elrontott.
Rengeteg képkockát látunk, amiből tisztán és egyértelműen megmutatkozik, milyen piszok nehéz ezeknek a gyerekeknek az élete. Tobi LMBTQ barátai is mesélnek arról, milyen az, amikor a saját családjuk egyszerűen levegőnek nézi őket. Döbbenet látni ezeket a kissé félszeg srácokat és lányokat, ahogy egyedül maradnak az érzéseikkel. Amikor az egyetlen közeg, ami a védelmet és a biztonságot jelentené, elfordul tőlük.
Mégis, hogy mondhatjuk legyintve, hogy majd kinövi és ez csak divat? Ki vállalná önként a sorozatos megaláztatást, a depressziót, a kirekesztést, az iskolai zaklatást, a szomszédok kíváncsiskodását, elítélését, a gyűlöletet? Dühítő és szomorú, hogy ahelyett, hogy ezeknek a gyerekeknek segítenénk és elfogadnánk őket, buzizunk, gúnyolódunk és ítélkezünk.
Egyetlen reménysugár maradt nekünk, hogy a mi ítélkező, bezáró és gyűlölködő világunk hamarosan megváltozik. A film is megerősített és én magam is azt tapasztalom a saját gyerekeim és barátaik körében, hogy ez a generáció klasszisokkal elfogadóbb és érzékenyebb, mint mi valaha is voltunk. Hajrá fiatalság, legyetek jó emberek!
A film zárójelenetében újra visszatérünk a múltba, régi családi fotókon keresztül. Az utolsó megsárgult fotón pedig ott a lényeg. Tobi van rajta, talán négyévesen, fején királylányos korona, kezében pedig egy kisautó. És mosolyog.
Fotó: Tobi színei / Colors of Tobi – Facebook oldal
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
