Nem kisebb célt tűzött ki maga elé Krajcsó Nelli 2012-ben, mint hogy kitör a mókuskerékből – és ha már ezt meglépte, akkor megmutatja másoknak is, hogy van kiút az állandó kimerültségből, rohanásból és stresszből. A Slow Budapest mozgalom élén és mindfulness trénerként azóta rengeteg embernek segített megszelídíteni a maximalizmusát, vállalkozóként tudatosságot és önismeretet tanít – amire a karantén alatt is szüksége volt/van mindannyiunknak.
Két diplomát szerzett egyszerre, három nyelven tanult, iskolaújságnál és rendezvényszervezőként dolgozott a legnagyobb kólagyártó cégnél, majd reklámügynökségnél helyezkedett el Krajcsó Nelli a húszas évei közepén. Az eredményes, ugyanakkor túlhajszolt időszak nyomot hagyott egészségén:
– Sok klasszikus stressztünetem volt: emésztési problémák, fájó torok, kedvetlenség, ingerültség. Aztán egy túlórákkal teli héten kifordult a bokám rohanás közben, majd becsípődött a derekam – sorolta Nelli, hogyan jutott el a „falig”. Míg a családja kirándult, ő otthon feküdt betegen, és a Facebookot bújta.
– Szembejött velem egy cikk a Slow mozgalomról, amelynek külföldön többféle irányzata létezett már. Ekkor volt egy „aha” élményem, és belevetettem magam a témába. Olyan mélyről jövő motivációvá vált, hogy lassítsak és tudatosabb legyek, illetve, hogy erről a tapasztalásról másoknak is beszéljek, hogy végül megalakult a Slow Budapest mozgalom. Ennek 8 és fél éve – mesélte az alapító, aki azóta mindfulness (azaz tudatos jelenlétet oktató) trénerré vált.
Csapatával a kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet korunk rohanó tempójára, a túlhajszoltságra, és stresszkezelő módszereket juttasson el minél többekhez, miközben arra is keresi a választ, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban, az információs túlterheltségben és egy nagyvárosi környezetben egyensúlyt találni. Programokat, kampányokat, tréningeket szerveznek, tudatosságra és pihenésre, kikapcsolódásra tanítanak, és egyik fő termékük, az anti-határidőnapló is a jelenbe való visszatalálást segíti.
A lassítás nem toporgást jelent
De vajon hogyan tudja egy vállalkozó képviselni a lassítás és a kiegyensúlyozottság filozófiáját? Ahogyan Nelli fogalmaz: attól, hogy ő a mozgalom alapítója, nem ül minden pillanatban mosolyogva a számítógép előtt.
– Intenzív személyiség vagyok, akinek szüksége van az állandó érzelmi és szellemi inspirációra az alkotáshoz és a tanításhoz – ez a mindennapjaimban is megjelenik. Nem akarok és nem is tudok elvonatkoztatni a felgyorsult világtól. Trénerként és a Slow Budapesttel is túlhajszolt, lassításra vágyó embereknek szeretnénk segíteni. Ezt hitelesen csak úgy tudom megtenni, hogy én is átélem ugyanazt, amit ők – mondta.
– Az egyik alapgondolat, amit átadunk, hogy nem egy külső hatás tesz minket stresszessé, hanem az, ahogyan reagálunk a bennünket érintő eseményekre. Számomra korábban a legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt meg a védőháló, a tudatosság, az önismeret, ami segíti a stresszkezelést. Tök jó lett volna, ha valaki középiskolában, vagy már általános iskolában tanítja nekem és az osztálytársaimnak, hogy mi az a stresszcsökkentés, és lett volna valamiféle érzelmi fejlesztés. Ezt aztán felnőttként kellett pótolnom, mint ahogyan annak a rengeteg embernek, aki hozzám fordult, miután eljutott a falig – azaz addig a pontig, amikor azt érezte, muszáj tennie valamit azért, hogy jobban érezze magát és kiegyensúlyozottabb legyen a mindennapokban – foglalta össze Krajcsó Nelli.
Már csak azért sem állt meg az élet az alapítónál a mozgalom létrejötte után, mert eleinte párhuzamosan építette a vállalkozását reklámügynökségbeli munkája mellett, tőke és befektetés nélkül.
– Azt gondolom, hogy ebben az útban nagyon hinni kell, mert göröngyös. Már csak azért is, mert el lehet abban fáradni, hogy nem óriási ugrások vannak a vállalkozásunkban évről évre. Ezért fontos a hit és az értékrend, ami alapján emlékeztetjük magunkat arra, amikor elfáradunk, hogy ezt most miért is csináljuk – magyarázta Nelli.
Nem tesz fel mindent egy lapra
A pénztelenség megtanította például eldönteni, mi a fontos. Mint mondja, a vállalkozásával együtt nő, de nem akar belehalni abba, amit csinál.
– Nagyon fontos számomra, hogy találjak élvezetet és örömöt abban, amivel foglalkozom, mert nekem is voltak kiégéses éveim. De mára nagyon fontos lett az is, hogy olyanokkal működjek együtt, akikkel megértjük, támogatjuk, inspiráljuk egymást, akikben bízhatok, és hogy olyan termékeken, projekteken dolgozzak, amiben hiszek, amit élvezek.
– Persze az is lényeges, hogy ne legyek mindig kívül a komfortzónámon, mert korábban ez is nagyon sok stresszt okozott. Szóval szerintem igazán komplex ez a vállalkozás, és mi lassan növünk – azért, mert nem teszek fel mindent egy lapra. Dolgozhatnék sokkal többet, de nem akarok. Ennyi elég, és ezt is ki kell tudni mondani – fejtette ki az alapító. Hozzátette: ez persze nem jelenti azt, hogy nincs fejlődés a vállalkozásban, csupán lassabb a tempó.
Emellett saját bevallása szerint igyekszik kiélvezni az üresjáratokat, és nem szorongani azon, hogy van az évnek nyugodtabb időszaka, amikor kevesebb a munka, több a szabadidő – ami szerinte nemcsak vállalkozóként, hanem önmagában nyugati emberként is különösen nehéz, de szükséges lépés a mentális jóllétünkhöz.
– Nekem is vannak néha szorongásaim emiatt, de mindig emlékeztetem magam arra, hogy az a legfontosabb, hogy az egyensúlyt megtaláljam nap mint nap. Van, amikor ez jobban sikerül, van, amikor kevésbé, de én ebből inspirálódom, ebből tanítom a Slow Budapest követőit, és ebből tanítok a tréningjeimen is, ezért ez a legfontosabb része a munkámnak. Úgyhogy azt is át kellett értékelnem, hogy mit jelent a munka szó az esetemben – magyarázta Krajcsó Nelli.
Átmenetben élünk, nem tudunk a jelenben lenni
A stressz látványos nyomot hagy a testünkön és a lelkünkben, de vajon miért ekkora küzdelem megtanulni kezelni?
– Az elménk nagyon sok kihívást állít elénk. Az egyik ilyen csapda, hogy feltételeket kötünk a változáshoz, azt hisszük, hogy „majd ha…” valami történik, akkor ezt és azt fogjuk tenni, pedig nem. Így folyamatosan átmeneti időszakokban ragadunk, ahogyan ezt Popper Péter is mondja. Sokat foglalkozom azzal trénerként, hogy elmondjam: ha ez a valami most nincs meg, akkor nagy valószínűséggel januárban sem lesz meg. A jelenbe irányítani a figyelmünket fontos feladatunk, hiszen csak az itt és mostban tudunk valóban változtatni – monda a tréner.
Az elménk azzal foglalkozik nagyon sokat, amit veszélyesnek tart. Ezért élünk át újra és újra múltbéli stresszes pillanatokat, játszunk újra nehéz párbeszédeket, vagy aggódunk előre dolgokon. Közben az agyunk stresszközpontja ugyanúgy viselkedik, amikor elképzeljük, hogy a főnökünkkel vitázunk, mint amikor tényleg ott vagyunk. Gyakorlatilag így megsokszorozzuk a stresszünket a gondolkodás által. Míg régen a stresszt egy ránk leselkedő vadállat jelentette, ma jelentős részben érzelmi stresszt élünk át.
– A valódi nyomást sokszor nem az jelenti, hogy a főnökünk ír egy levelet, hogy két óra múlva beszélnünk kell, hanem az, ahogyan én erről gondolkodom. Ha szorongó típus vagyok, akkor az a két óra nagyon stresszes lesz számomra, míg ha optimistábban látok rá az életre vagy aznap kipihentebb vagyok, akkor kiegyensúlyozottabb tudok maradni. Jellemző, hogy nem tudunk a jelenben lenni, mert állandóan csak gondolkodunk a dolgokon, ami nem csoda, hiszen gondolkodó lények vagyunk. Viszont ha túl sok a gondolat, akkor elszakadunk attól, ami valójában történik, és megfosztjuk magunkat a változtatás szabadságától.
A gondolataink a múltból fakadnak: a neveltetéseinkből, traumáinkból, emlékeinkből, hogy mennyire tartjuk biztonságosnak a világot stb. Ezekről pedig elhisszük, ez az igazság, pedig csak annyi történik, hogy az elménk arra visz, amit már ismer, legyen az akár fájdalmas, akár káros számunkra. A tudatunk működése miatt ragadunk bele dolgokba – világított rá Nelli. Hozzátette: ehhez jön még a járvány miatti stressz és korunk civilizációs ártalmai, a folyamatos ingervadászat, a túlhajszoltság, az állandó gyarapodási vágy, és az ezt tápláló fogyasztói berendezkedés, a médiafogyasztási szokások stb.
– Mellékesen futunk maratont, vezetünk gasztroblogot, és főállásnyi időben foglalkozunk a külsőnkkel. Szülőként pedig ma egy gyereket nevelni annyi energia, mint régen ötöt. A mai világban, amikor percről percre, hihetetlen ütemben változnak a dolgok, kialakult bennünk egy állandó félelem a lemaradástól, elkezdtünk elképesztően sok dolgot csinálni, túlzók az elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent kell tudnunk, mennyire jól kell kinéznünk. Amellett, hogy megismerjük a világunk kihívásait, fontos tudatosítani, hogy nincs főgonosz, vagy főellenség, aki gyorsít. Egyének vagyunk, akik egymást húzzuk, egymásra hatunk. Ha nem szeretnénk, hogy ennyire maximalista legyen a világ, akkor a változást elkezdhetjük azzal, hogy ezt a maximalizmust a saját életünkben megvizsgáljuk
Már ma is tehetünk magunkért
A lassításra nem lehet senkit rávenni, ha nem született meg erre vonatkozóan a vágy legbelül. A lassítás ráadásul mindenkinek egyéni jelentéssel bír, de az biztos: a lassulás nemcsak cselekvésbeli lassúságot hoz, hanem az elme nyugalmát is. Ha az elme nyugodt, akkor a test sem rohan.
– Kezdésként nézzük meg, hogy mi az, amit már rég csináltunk és örömet okozna. Akkor is – sőt főleg akkor –, ha az nem hoz hasznot, csak önmagáért az élményért tesszük. Ez lehet valakinek túrázás, másnak bütykölés a garázsban. Ebben az online világban elképesztő ereje van annak, ha fizikailag alkotunk valamit: ételt, valamit a kertben, vagy épp egy díszt. Kell a tudatos pihenés, semmittevés, a kapcsolat a természettel, a mozgás, a játék és a móka. Hogy a séta ne lépésszámlálás legyen, a sport ne kalóriaszámlálás.
A meditálás, relaxáció is rengeteget számít, de ne legyünk szigorúak magunkkal: kezdetben nem biztos, hogy sikerül az elmélyülés, viszont ne feledjük, még így is segít ez a tevékenység. A határtartás is nagyon fontos: tudjam, mikor van a kikapcsolódás ideje, és azt tartsam be – sorolta Nelli a tanácsokat.
Hozzátette: különösen a karantén, a bezártság időszakára igaz, hogy nem érdemes a híreket böngészni a nap 24 órájában, illetve fontos türelmesnek, kedvesnek és elnézőnek lenni – legelőször magunkkal. El kell fogadnunk, hogy most mások a szükségleteink, mint nyáron, vagy a nem járványos időszakban, és hogy a helyzet miatt alapból leterheltebbek vagyunk lelkileg. – Sem magunktól, sem másoktól nem várhatjuk el azt a tempót, amit a járvány előtt teljesítettünk – zárta Krajcsó Nelli, a Slow Budapest mozgalom alapítója.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
