Írországban az anyasági szabadság ideje 26 hét, ezzel nagyjából a középmezőnyben vagyunk. Még mindig jobb, mint az amerikai két hét, bár lényegesen kevesebb a Magyarországon megszokott három évnél. De azért a magyar ismerősök 90 százaléka kiborult azon, hogy 14 hónaposan bölcsibe adom a gyereket. Az anyanapló 40 plusz Prónay-Zakar Gina önvallomása arról, milyen az élet 40 fölött egy babával, Írországban.
Vállalkozóként kétségtelenül nagyobb játékterem volt a munkához való visszatérés tekintetében, mint ha alkalmazott lettem volna. Senki nem kényszerített, hogy újra dolgozni kezdjek, és nem is tettem így. Igaz, a 26 hét leteltét követő napon már egy továbbképzésen voltam a helyi sportiroda szervezésében, akikkel még a terhességem alatt kerültem edzőként külsős szerződéses viszonyba.
A COVID harmadik hulláma ilyen szempontból áldás volt nekünk.
Pár héttel később, 2021 elején Írország azonnal egy újabb lezárással indított. Őszintén, nem is igazán akartam a munka és egy féléves kisbaba között lavírozni, ugyanakkor az is biztos, hogy a heti 245 eurós anyasági támogatás lejártával valamilyen bevételhez jutnom kellett.
Így egyrészt kora tavasszal óvatosan újrakezdtem az online konzultációkat, edzés-betanításokat a gyerek alvási idejében, hétvégén, esténként, meg amikor egy kedves barátnőm tudott vigyázni a kicsire, másrészt pedig életemben talán először segélyért is folyamodtam.
Mivel edzőként kizárólag online órákra volt lehetőségem, az edzőtermek zárva voltak, és csak egy idő után engedélyezték újra a szabadtéri csoportos órákat is, a munkaóráim jelentős csökkenése miatt jogosult voltam vállalkozóként a minimális segély összegére, ez heti 203 euró volt.
Ezt egészen addig kaphatja egy írországi vállalkozó, amíg 8 egybefüggő hét alatt a bevétele nem éri el a 960 eurót. Amint ezt az összeget meghaladja, le kell mondania a segélyről, viszont még ekkor is folyamodhat egy kisebb összegű részmunkaidős támogatásért, amíg nem dolgozik többet heti 24 óránál.
Nekem csak szeptemberre sikerült annyi bevételt termelnem, amivel már visszamondtam a COVID segélyt, és áttérhettem a másik támogatásra.
És ez volt az az időszak is, amikor a kislányom megkezdte a részidős bölcsit, minden nap 9 és 13 óra között.
A beszoktatás olyan könnyedén ment, mintha a gyerek mindig is oda járt volna. Semmi sírás, semmi anya-anya, sőt, lelkesen csüccsent át az óvónéni karjaiba minden reggel, és egy lazán odavetett pápá után már hátra sem nézett.
Hatalmas megnyugvással vettem ezt tudomásul, mert a magyarországi ismerősöktől az előző hónapokban finoman kaptam az ívet, hogy hát egy ilyen pici (14 hónapos) gyereket bölcsibe adni, huhh, az kemény lesz…
Értettem én, hogy mire gondolnak. De van, amikor nem igazán van más választás.
Ez egy olyan ország, ahol az anyák döntő többsége 5-6 hónaposan bölcsibe adja a gyereket. Nem négy, hanem 9 órára. Mi megtehettük, hogy ne így legyen, és a körülmények is kedveztek ehhez. De az ok, ami miatt már alig vártam a bölcsi kezdetét az mégiscsak az volt, hogy nagyon hiányzott a munka, a szellemi aktivitás, meg a felnőttek társasága.
Negyvenévesen költöztem ki Írországba, két éven át tanultam (nem keveset) azért, hogy edzőként újra a nulláról felépítsem magam, majd 43 évesen szültem. Ha én most elmegyek tartósan “gyesre”, nemigen fognak keresni a megyei sportirodától három év múlva, hogy akkor van kedvem elkezdeni dolgozni? Nem valószínű, hogy 46 évesen, ismét a nulláról még egyszer újra kezdhetek edzősködni egy olyan országban ahol, lássuk be, a kutya sem ismer. És igen, én tényleg szeretem a munkám.
Hiszem, hogy az, hogy én jól vagyok, az az egész kis családunknak jó.
A kislányomat pedig a jóisten is bölcsisnek teremtette, és ha egyszer eljutunk odáig, hogy a bölcsis vírusokkal hatékonyan veszi fel az immunrendszerünk a harcot, akkor azt hiszem tényleg mondhatom, hogy hazaérkeztünk, itthon vagyunk, jól van, ami van.
Fotó: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
