Bűvészként a varázslat, a színpad az élete Balogh Annának, aki egyike hazánk néhány hivatásos női bűvészének. Legalábbis az egyik élete, mert amikor lemossa a sminket, teljesen más emberré válik. Mára megtanulta ezt kezelni.
Megszoktuk, hogy nő csak mosolygó biodíszletként, kettéfűrészelt „áldozatként” van jelen a bűvészműsorokban. Hányan vagytok női bűvészek?
Itthon alig páran, de külföldön sem sokan. Ha megnézzük, a humorban sincs ez másként, szinte csak férfi humoristák vannak, az elvétve felbukkanó egy-egy nő ritkaságszámba megy. Valahogy nem törtünk be a szórakoztatóiparnak ebbe az ágába, ami nyilván a hagyományokban gyökerezik, hiszen sokáig megszabták, hol van és hol nincs helye a nőknek. Érdekes, hogy gyakran a nők is szívesebben vesznek jegyet férfi humorista műsorára…
A hagyományosan férfi szakmákban dolgozó nők gyakran elmondják: nekik duplán kell bizonyítaniuk, hogy elfogadják őket, bármilyen jók is szakmailag. Nem frusztráló ezzel a tudattal színpadra lépni?
Ez tényleg így van, de azzal nyugtatom magam, hogy egyedi, amit csinálok. Megpróbálom ezt erősségként felfogni és kiaknázni. Legalább kicsi a konkurenciám… (nevet) Pedig a nőknek nagyon jó humoruk van, ezért mindenkit arra biztatok, hogy próbálja ki magát!
Én büszke vagyok rá, hogy helytállok ebben a közegben és gyakran több száz ember előtt lépek fel sikerrel. Igaz, ez hónapról hónapra kihívást jelent, mert én csinálok egy személyben mindent, a marketinget és az értékesítést is. A legnehezebb eladni a műsoromat, legalábbis látatlanban. A legtöbben ugyanis azután hívnak, hogy már láttak fellépni valahol, olyankor az élmény önmagáért beszél. Bár a közösségi média kezelését néha nyűgnek érzem, azért szeretem ezt a sokoldalúságot.
Gyönyörű, dekoratív nő vagy. Ez előny, vagy inkább hátrány a színpadon?
Inkább előny, de egyben kihívást is jelent, hogy megmutassam az intellektuális és humoros oldalamat is. Tény, hogy a külsőm el tudja vinni erről a fókuszt. A színpadon kívül egyébként teljesen más nő vagyok.
Hogyhogy?
Hétköznapokon például sosem sminkelek, élvezem a természetességet. Nem volt ez mindig így, néhány éve azonban már jobban érzem magam így, sminkből, csillogásból pedig bőven elég nekem a színpad. Ez azért is furcsa, mert az egyetem alatt modellkedtem, és sok olyan fotózásom van most is, amin egy egész stáb – fodrász, sminkes, stylist – dolgozik, és azt is nagyon élvezem.
Egy kicsit olyan, mintha két életem lenne: egy természetközeli, egyszerű lányé farmerben és pólóban, aki szeret vidéki kislányként sétálni az erdőben, és egy flitteres ruhában fellépő díváé, aki színpadon magára vonzza az emberek tekintetét és figyelmét…
Ezek elég szélsőséges állapotok, de mindegyiket a sajátomnak érzem.
Segít valami megteremteni az átmenetet, az átállást a kettő között?
Szabadidőmben meditálok és pár éve felfedeztem a jógát, sőt, megszereztem az oktatói képesítést is. Amikor színpadon állok, végig nagyon kell összpontosítanom, ezt jól esik segíteni és ellensúlyozni valamivel. Előfordul, hogy fellépés előtt, az öltözőben is meditálok egyet, hogy jobban rá tudjak hangolódni a közönségemre.
Érzelmileg azért nehéz, amikor hazaérek egy-egy nagyobb fellépés után, a felfokozott lelkiállapotból, több száz ember zsongása után a csendbe és nyugalomba. Olyankor hatalmas a kontraszt és egy kis ürességet érzek.
Pedig szükségem van az egyedüllétre, az elvonulásra is. Ezt ma már tudom magamról és már jól is megy, de volt idő, amikor mindig igényeltem, hogy legyen körülöttem valaki, állandóan körülvettem magam emberekkel. Mára megtanultam egyedül lenni, egy-egy magányos elvonulás sem áll tőlem távol. Olyankor letisztulnak a gondolataim, a művészi énem pedig töltekezik.
Anna a Női Váltó Fesztiválon is mutat majd néhány trükköt, sőt, értékes nyereményeket is kisorsolunk vele a tombolán! Nem kérdés, hogy ott a helyed, ha egy kis varázslatra van szükséged az életben!
„Védjegyem a humoros és interaktív műsorok készítése, melyekben a varázslatokat szórakoztató szövegek kötik össze”, írod a bemutatkozásodban, tehát valahol félúton vagy a bűvészet és a stand-up között. Mikor vált egyértelművé, hogy ez a stílus lesz a te utad?
Adta magát a dolog, eredetileg ugyanis a színház érdekelt, a győri színház stúdiósa voltam, és az egyetemen is színháztudományokat tanultam. Az egyetemmel egy időben kezdtem el bűvészkedni – egy nyilvános bemutatón ragadott meg először a dolog -, a mesterszakon pedig már „Illúzió a színpadon” címmel írtam a diplomamunkámat… Akkor alaposan beleástam magam az elméletbe, a régi nagy elődök munkájába, a klasszikus trükkök hátterébe is.
Most tudom ötvözni a két szenvedélyemet, és ha kérdezik, mivel foglalkozom, előadóművésznek vallom magam. Minden trükköm körül van valami sztori, a végén csattanóval.
Gondolom, a klasszikus trükkökből már nem lehet megélni, a bűvészeknek is állandóan meg kell újulniuk, ahogy az emberek ingerküszöbe egyre feljebb tolódik…
Hát, a klasszikus, egyszerű kettéfűrészelést vagy a nyúl elővarázsolását a cilinderből már nem nagyon csinálja senki. Mi is haladunk a korral, vannak például „high-tech” trükkök, mondjuk egy tablet vagy egy telefon képernyőjén megjelenik az a kártyalap, amelyet kihúzott a néző. Én többnyire hagyományos eszközökkel dolgozom, van cilinderem, kendőim – életem első, kendős-eltüntetős mutatványát máig nagyon szeretem -, a trükkjeim mégsem szokványosak.
Bűvésznek lenni egy kicsit hatalom, nem? Jó értelemben véve manipulálni az embereket, megtéveszteni őket…
Igen, és nagyon jól esnek az elismerő pillantások, az azonnali pozitív visszajelzés, látni, ahogy a nézőknek leesik az álluk. Erre rá lehet függni szerintem.
Egy új trükköt kidolgozni feszültséggel teli, hetekig tartó folyamat, de amikor végre összeáll és látom, hogy működik, hogy elámul és nevet rajta a közönség – az az érzés megfizethetetlen!
A stand-up műfaj jellegzetessége, hogy minden fellépés, minden közönség más. Szoktál izgulni emiatt?
Minden új trükk kockázatos, de bebiztosítom magam, stabil műsorom van. A helyszín is bezavarhat: nehezebb megragadni az emberek figyelmét, ha éppen vacsoráznak, de dolgoztam már strandon, és olyan szélben is, hogy majdnem kifújta a kendőt a kezemből… Ilyeneken már nem stresszelek, megpróbálom kihozni a legjobbat a körülményekből.
Nagy előny, hogy dolgoztam improvizációs színházban, ez segít, hogy mindig feltaláljam magam. Az ideális egyébként az ötvenfős közönség, széksoros ültetéssel, kicsit magasított színpaddal, ilyen körülmények között gyakorlatilag nem lehet elrontani a dolgot!
Tudom, hogy néhány színes selyemkendő mindig van a táskádban. Amikor előrántasz egy-egy trükköt, kötetlen körülmények között, nem próbálják az emberek kiszedni belőled a nyitjukat?
Ó, dehogynem! Létezik azonban kötelező bűvész-titoktartás, és ha megszegném, azzal nemcsak a saját, hanem a kollégák munkáját is ellehetetleníteném.
Megölném a varázslatot. Márpedig a nézőnek az a jó, ha működik a csoda, ha hihet a varázslatban!
A legtöbb trükknek egyébként egyszerű a megoldása – vagy több is van -, és bár nagyon szórakoztató, ahogy a nézők ötletelnek, nem szokták kitalálni…
Kiemelt kép: Laufer Erzsébet
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
