Bovier György aktív, sportoló fiatal volt, amíg egy autóbaleset, melybe teljesen vétlenként cseppent bele, kerekesszékbe nem kényszerítette – írnám, de nem igaz. Legfeljebb annyi, hogy ma kerekesszékben ül, de aktív, sportol, sőt: tréningeket tart, jó tollal ír, beleáll azokba a témákba, amelyekbe érdemes azért, hogy egyszer majd egy megértőbb, az egyenlőséghez közelebb álló világban élhessünk.
Gyuri tizenhét éves volt, amikor egész addigi életét fenekestül felforgatta az az autó baleset: ez tény és való. Huszonegy éve történt, hogy élete megváltozott, már többet élt kerekesszékben ülve, mint járó emberként. Bár azon nem sokat szokott töprengeni, hogy mi lett volna, ha azon a napon nem ül autóba, arról meg van győződve, hogy a balesetnek köszönhetően más irányt vett az élete, mint amerre tizenhét éven át tartott.
Még jobb problémamegoldóvá vált a baleset után
– Akkor a baráti körrel együtt Pécsben gondolkodtunk továbbtanulás ügyében. Először sebész akartam lenni, később állatorvos – rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimnél vidéken nyaranta. Tele voltak állattal, olyan helyről jövök, ahol nagypapámmal kézi ekével szántottunk, ganéztam a disznók alól, szerettem.
Szóval azt hiszem, mással foglalkoznék, de azt nem tudom, mivel. Bár a kommunikáció talán akkor is megjelenne benne, mert ez már korábban is könnyen ment, fontos volt.
Talán nem lennék ennyire előtérben – most azért sokan olvasnak, sokan megismertek előadásokon -, inkább a háttérben dolgoznék – fogalmaz Gyuri, aki sok humorral és energiával beszél arról, ami történt vele, és ami mindennapjaiban kihívást jelent.
Ez közvetlenül sérülése után talán nem volt még így, élete potenciális tragédiáját ugyanakkor ügyes kézzel fordította át valami mássá. Igaz, azt azért nem állítaná, hogy lábainak megbénulása élete lehetőségét hozta volna el.
– Én nem így gondolok rá. Sokan mondják, hogy biztos a baleset miatt lettem ilyen, erősödtem meg így, hogy a baleset megváltoztatott.
Megkérdeztem a barátaimat, a gimis bandát, ami azóta is megvan, hogy szerintük én változtam-e a baleset után. Azt mondták, amit én is gondolok, hogy alapvetően nem.
Ugyanez a – reméljük – humoros srác voltam, aki jól kommunikál, nagy az ismerősi köre, mindenben benne van. Kézilabdáztunk, aztán este átmásztunk a lánykollégiumba, kicsit tanultunk is – emlékszik Gyuri, aki szerint leginkább abban változott, amit az életkor hozott, illetve emellett szert tett némi, a helyzete által megkövetelt kreativitásra. Mindent újra kellett tanulnia a szék miatt, így jobb és gyorsabb problémamegoldóvá kellett válnia.
Hozzáállása segítette, hogy megfordítsa sorsát
Annak elérésében, ahogyan megváltozott állapotát nemcsak elfogadta, hanem képessé vált azt természetesként kezelni, két fordulópontot lát.
– Az első még a kórházban, kilátástalan helyzetben volt, amikor még nem tudtam, mi lesz velem. Ülni sem tudtam, nem hajlott a derekam, be voltam katéterezve, pelenkázva.
Akkor hoztam egy döntést, amit nem tudom, hogy hoz meg az ember tizenhét évesen: azt, hogy nem akarok otthon maradni a szüleimmel, ülni a nyakukon, enni anyukám egyébként finom húslevesét, hanem amit csak lehet, ki akarok hozni ebből a helyzetből.
Azt viszont nem tudta, mi lehet a maximum, amit elérhet, de azt sejtette, hogy ennél a kezdeti vegetáló állapotnál biztos több. A feladatnak úgy látott neki, hogy lebontotta céljait részcélokra, amelyek közül az első egy születésnapi bulin való részvétel volt, amire a baleset után két hónappal került sor.
– Az volt a főorvossal az egyezségünk, hogy ha ki tudok ülni egyedül az ágyból a székbe és vissza, segítség nélkül, akkor hazamehetek hétvégére.
Ezért mindent megtettem. Ha azt mondták, üljek öt percet a székben, ültem tizenötöt, aztán elájultam. Néhány nappal a születésnap előtt kiszálltam az ágyból a székbe. Mondta, oké, mehetek haza.
Eljött értem anyu, kivitt a paksi komphoz, átkompoztam, ott vártak a barátaim és elvittek a születésnapra úgy, hogy belőlem még mindig katéter lógott ki egy vizeletgyűjtő zsákkal, szóval kevésbé voltam „partykompatibilis”. Egy dolgot kért a főorvos, sokat igyak, hogy átmossam a vesémet. Mi mindent megtettünk, de nem biztos, hogy ugyanarra gondoltunk… – idézi fel Gyuri ezt a baleset utáni életéből származó korai emléket.
A második fordulópontot egy felismerés hozta: már gimisként sokan jártak hozzá beszélgetni problémákról, mert általában megvolt minden helyzetre az a jótanácsa, ami működött.
– Azt hittem, ez eltűnik, én leszek az, aki segítségre szorul – vélte Gyuri eredetileg, ám amikor egy neki a kórházban sok segítséget nyújtó gyógytornász lányon megérezte, hogy valami gondja van, a régi reflexek működésbe léptek, és újra segítő lett belőle, ráadásul mint kiderült, sikerült a helyzet megoldását is elérni tanácsával. Ebben a pillanatban ráeszmélt: attól, hogy nem áll, hanem ül, lehet hasznos tagja a társadalomnak
– Az, hogy segíteni tudtam, saját magamnak is nagy segítség volt. Azt éreztem, hogy ha segíteni tudok, akkor rendben vagyok.
A humor a legjobb segítő
Mindezek mellett a humor volt a legnagyobb segítőtársa: már a rehabilitációs időszakában elkezdte használni a humort, javára fordítani egy nála valamivel idősebb betegtársával együtt, aki lakástűzben vesztette el két lábát.
– Mindenféle baromságot megcsináltunk humorral a túlélés érdekében. Kilógtunk a rehabról, vagy amikor már tudtunk ülni, beült az ölembe, én nem látszottam a felsőteste miatt, de a lábam a lábtartón lelógott, szemből úgy látszott, mintha az ő lába lenne. Kigurultunk a folyosóra, és azt kiabálta, úristen, kinőtt a lábam, kinőtt a lábam…! Azt hiszem, a nővérek végülis díjazták, hogy életet vittünk a kórház falai közé – meséli kacagva Gyuri.
Akkoriban fájdalomcsillapításra használta a humort, később már tudatosabban azért, hogy feloldja a feszültséget, amit azok éreznek, akik korábban nem találkoztak kerekesszékes emberrel, ezért nem tudják, hogy viszonyuljanak hozzá.
– Egy-egy ilyen nyomipoén – ahogy mi mondjuk a barátaimmal – segít feloldani ezt a feszültséget és félelmet, ami egyébként az információhiány miatt létezik egyáltalán. Arra használom a humort, hogy közelebb kerülhessenek a helyzethez.
Társadalmi szintű változásra vágyna
Mivel ő maga annak idején nem kereshetett rá, milyen kilátásai lehetnek kerekesszékben, mire lehet képes, megkérdeztük Gyurit arról is, vajon motiválja-e az, hogy most ő álljon példaként mások előtt.
Elmondta, hogy ez kezdetben nem volt célja – sőt, közösségi oldalakon sem volt túl aktív, facebook oldalát pedig azért hozta létre, mert kerekesszékes teniszezőként szembesült azzal, milyen nagy költségei vannak kerekesszékkel sportolni.
– Arra gondoltam, hátha majd lesznek olyanok, akikkel partnerséget lehet kialakítani anyagi támogatásért a teniszt illetően, akkor jól jön majd ez a felület.
Aztán elkezdtem írogatni személyes sztorikat, időnként motiváló saját történeteket, és azt láttam, hogy ennek van olvasóbázisa.
Örülök, ha tudok segíteni, bár nem vagyok pszichológus, de az már sokszor előfordult, hogy olyan családoktól, anyukáktól kapok üzenetet, ahol a gyerekekkel akár frissen történt hasonló sérülés.
Amikor velem történt a baleset, nem volt okostelefon, csak 3500 forintos Domino feltöltőkártya, meg walkman. Viszonylag sokan megkeresnek, megkérdezik, hogyan tudnának a gyereknek segíteni, hogy elérjék legalább azt az életszínvonalat, amit nekem már sikerült.
Nekem ebben van húsz év munkám, tapasztalatom – mondja Gyuri, akinek azon túl, hogy egyes egyéneken segít, egészen nagyravágyó céljai vannak. Társadalmi léptékű változás elősegítésében szeretne élen járni, mert van hova fejlődni.
– Ha a társadalom fejlődne, akkor az egyénnek, aki ilyen helyzetbe kerül, könnyebb lenne átlépni ezeket az akadályokat. Én legfeljebb a kórházban tudtam másoktól kérdezni, most pedig ráírhatsz bárkire.
Van egy magyar fiú, Németországban él, ott is történt vele a baleset. Segítséget kért az oldalamon keresztül, én pedig, amiben tudtam segítettem, elláttam praktikus infókkal, tapasztalataim alapuló trükkökkel, ajánlásokkal és azóta is időnként megy ez a „rehab coaching”, vagy ahogy a barátaim mondják viccesen, „nyomicoaching”. Vannak dolgok pedig, amikben ő tud segíteni nekem, pl. segédeszköz beszerzésben, ami náluk sokkal jobban támogatott” – árulta el Gyuri.
Az olcsó bérlet nem segít önmagában
Gyuri szerint akadálymentesítésben rengeteg fejlődni valónk van. Nem az a jó segítség, ha olcsóbb a bérlet, amennyiben nem tudsz felszállni bármelyik buszra. Akár akadálymentesített mosdók, akár a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása terén lenne még sok javítanivaló, de ezekhez a változásokhoz nem elég 2-3 ember hangja, ennél nagyobb összefogás kell és befogadó fülek a másik oldalról.
– Ha ebben van előrelépés, akkor az egyénnek és a közösségnek is könnyebb, a kerekesszékes emberre pedig azért nézünk, mert még nem láttunk ilyet, hanem meglátjuk az emberi értékeit is.
A gyerekekkel egyébként a legegyszerűbb, ők a legbefogadóbbak, még tiszták. Náluk csak az a kérdés, hogy ha kérdeznek, akkor megpróbálod-e elmagyarázni neki, mi történhetett, vagy azt csinálod, amit sok szülő: lepisszeged őket. Ez nekik azt üzenheti, hogy a kerekesszékes emberek nem léteznek, ne is foglalkozzunk velük.
Én, ha például egy boltban hallom a gyerekkérdést és az anya pisszegését, igyekszem reagálni rá, beleállni, becsatlakozni és azzal, hogy választ adok a srácok kérdésére, edukálni a változás érdekében. Ilyenkor sokszor látszik, hogy az anyuka zavarban van, nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, de a gyereknek az egész tök oké, és ő azzal a tudással fog felnőni, hogy ismer ilyen embereket, természetessé válik. A cél pedig tulajdonképpen ez.
A gyerekeknek mi sem természetesebb annál, hogy ha kiszállok a kerekesszékből, akkor ők belepattanjanak és korzózzanak vele. Néhány szülő nem szereti látni, ha a gyermeke beleül a székbe, mert rossz érzéssel tölti el, mintha bevonzaná majd azt, de ez nincs így.
A gyereknek játék és egyben egy tökéletes szemléltetési eszköz egy tanulás, tapasztalat. Én szívem szerint mindenkit beleültetnék néhány napra, hogy megismerje annak nehézségeit. Hamar megváltozna a hozzáállás. Ez egyébként a tréningjeink állandó gyakorlata is – mutat rá, honnan kellene elindulnia a fejlődésnek.
Nemcsak fejben dől el, hova juthat el egy kerekesszékes ember
Anyagilag is jelentős áldozatot jelent egy család számára, ha valakivel ilyen baleset történik – Gyuri azt mondja, az ő családjának van ilyesmiben gyakorlata, mivel a balesete előtt néhány évvel a húgát ütötték el szintén vétlenként. Súlyos sérülései voltak, de szerencsére teljesen felépült, három év múlva viszont bekövetkezett az ő balesete. Már a kórházi mindennapok – közte a az orvosoknak csúsztatott borítékok abban az időben-, a kórházba utazgatás és a szülők családi házuk akadálymentesítése is rengeteg pénzt emésztett fel.
– Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha egy négyemeletes panelben élünk, lift nélkül a negyedik emeleten.
Tudom, hogy léteznek így emberek, akik egy évig nem jutnak ki a lakásból. Egy évig! Milyen élet ez? Nem tudnak elköltözni, és nem tudják elhagyni a lakást sem, amíg nem jön egy ismerős, aki le tudja őket vinni a lépcsőkön.
A kezdetek után aztán a mindennapi élet eszközei is rengeteg pénzbe kerülnek: Gyuri aktív széke, amely kisebb, könnyebb, kereke gombnyomással kivehető, pakolható, be tudja tenni a számára átalakított autóba is, amikor vezet, nagyságrendileg egymillió forint.
Ilyen széket bizonyos sérüléssel élő emberek – akik megfelelnek bizonyos feltételeknek, mint kiskorú gyermeket nevelők, vagy nappali tagozatos diákok, esetleg munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók- hat évente tb-támogatással vehetnek meg, de egy szék nem bír ki ennyit.
Ha extrákat is kér valaki hozzá, mondjuk jobb minőségű kereket vagy könnyített vázat, az már akár kétmillió forint is lehet, vagy több – és ez olyan, mit másnak egy cipő.
– Minden nap hordod: rád szabják a méretét, ha könnyebb, nem fáj tőle a vállad, amikor beemeled a kocsiba, és szükséges ahhoz, hogy el tudj járni dolgozni.
Sportnál ugyanez a helyzet: egy teniszszék, ami speciális, jelen pillanatban hárommillió forint, és ezekre a sporteszközökre nincs támogatás.
Nekem nem elég az ütő és a cipő, szükségem van egy ilyen sportszékre is ahhoz, hogy sportolhassak – mondja Gyuri, de itt még mindig nincs vége.
Ha biciklizne, akkor egy olyan handbike, amibe a saját székéből átszállhat is több millió forint, miközben bárki más már akár 200 ezer forintért kerékpározhat.
A jövő az automatikus integráció lehetne
– Ezek az igazán bosszantó és nehéz dolgok, és társadalmi fontosságuk is van, mert ha mozgással fenn tudod tartani a jó egészséged, akkor el tudsz menni dolgozni, adót fizetsz és fogyasztó leszel.
Automatikus integrációt jelentene, ha a kerekesszékes emberek meg tudnának jelenni a többiek között. Az nem oké, hogy ha én elmegyek szórakozni, akkor hajnal háromkor már az összes luxusszállót körbejárom, hogy használhatnám-e a mosdót a lobbiban.
Akadálymentesség terén többek között Tokiót említi jó példaként, ahol a kerekesszékes tenisz csapat világkupán versenyzett még 2016-ban. Ott elfelejthette azokat a beidegződéseket, amelyek itthon működnek: nem kellett térképpel a fejében elindulnia, mert biztosan minden helyen várták akadálymentes lehetőségek.
Itthon még egyelőre inkább a meglevő lehetőségeket kellene térképre tenni, amin az Access4You csapatával dolgozik is, a nyolc fogyatékossági csoport igényeit figyelembe véve mérnek fel különböző helyszíneket.
– A legjobb az lenne, ha eljutnánk oda, hogy ne is kelljen ilyesmiről beszélnünk, meg persze, ha nem kellene kerekesszékben ülnöm, de utóbbit nem választhatom meg. Azt viszont igen, hogy hogy állok a dologhoz – fogalmaz Gyuri.
Közösségi tér, ami mindenkinek segít
– A Salva Vita Alapítvánnyal idestova 12 évvel ezelőtt kerültem először kapcsolatba, amikor egy konferencián, Vég Katalinnal – az alapítvány ügyvezetőjével – egy kerekasztal panelben cserélhettünk eszmét a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekben. Néhány évvel később Katalin megkeresett és megkért, hogy a tapasztalataimmal segítsem az alapítvány működését, mint kuratóriumi tag.
2021-től – miután egy időre kiszálltam a multivilágból – a saját tréningjeim, előadásaim és egyéb programjaim mellett elvállaltam az alapítvány tulajdonában levő Szeglet Közösségi- és Élménytér üzletfejlesztését.
A Szeglet az alapítvány rendezvényháza, ahol a szervezet a segítő programjait bonyolítja. Az elmúlt 2 évben átalakítottuk az eredeti koncepciót és bevételszerzés céljából egy olyan rendezvényházat hoztunk létre, ami az alapítványi programok mellett lehetőséget nyújt vállalati és lakossági partnereinknek is terembérlésre.
Így, várunk minden olyan 100 fő alatti rendezvényt, tréninget, workshopot, előadást, de akár egy születésnapot, vagy egy kisebb esküvőt is, ami egy technikailag teljesen felszerelt, hangulatos helyszínt keres magának. A közösségi tér különlegessége, hogy a személyzet egy része is megváltozott munkaképességű, valamint, hogy a bevétel 100%-a az alapítvány munkáját segíti, így a nálunk bérlők tulajdonképpen hozzásegítik egy fogyatékkal élő ember munkaerőpiaci elhelyezkedését, ami a Salva fő profilja.
Fotó: Bovier György
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
