Karmazsin színű ruha, kopasz fej, meditáció és nyugalom – így képzelheti el az átlag magyar a buddhistákat, ám a helyzet ennél jóval árnyaltabb. A magyarországi hívők többsége nem szerzetes, a hétköznapjaikba igyekeznek beiktatni Buddha kétezerötszáz éves tanításait. Cser Zoltán, A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója is ma már ilyen hívő, bár több évig élt itthon szerzetesként egy tanyán.
Útjáról és a hazai buddhista közösségről Csányi Tímea kérdezte.
A buddhizmus hivatalosan az 1800-as évektől létezik Magyarországon. Kőrösi Csoma Sándor nevéhez fűződik, aki a magyarság eredetét kutatta és Indiából próbált átkelni a buddhista Tibeten, ami akkor egy nagyon elzárt térség volt. Ám a tatárjárás idejében is voltak, akik keletről buddhizmust hoztak, ennek bizonyítéka az a számos magyarországi családnév, amely ázsiai eredetű.
Érdekesség, hogy már Mátyás király udvarában voltak olyan humanisták a leírások szerint, akik azt állították, hogy Budát a keleti bölcsről, Buddháról nevezték el, ám ez nem bizonyított tény.
Ma a magyarországi buddhisták száma körülbelül 50 és 100.000-re tehető, sok közöttük az ateista, hiszen a buddhizmusnak nincs Istenképe. Buddha nem jelölt ki utódot, ami azt eredményezte, hogy a tanok iskolákra szakadnak szét.
Ma öt ilyen nagy iskola létezik a világban.
Nyugaton szerzetesség nélkül van jelen a buddhizmus, ami egy nagyon sajátos forma, ugyanis a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi formában gyakorolt vallás.
– Én voltam szerzetes jó néhány évig, de a legtöbb ember hétköznapi életet él, és ebben szeretné gyakorolni a buddhista tanításokat. Budapesten 37 féle buddhista közösség van, mindegyik más tanítót tart követendőnek, más meditációs gyakorlatot gyakorol, persze vannak közös pontok, de kihívást jelent a kétezer éves szerzetesi szabályok átültetése a modern hétköznapokba. Azt mondják, hogy ezeket a szabályokat majd egy új Buddha fogja megreformálni – mondja Zoltán.
Budapesten centrum köré épülnek a közösségek, ami azt jelenti, hogy van egy tanító, aki Ázsiából jön, akihez a magukat buddhistáknak valló hívők ellátogatnak. Szertartást tartanak, tanítások és közösségi élet van.
– Érdekes, hogy ez a fajta centrum köré épült buddhizmus nyugatról visszaszivárog keletre.
– Eddig Ázsiában az volt, hogy ha gyakorolni akartad a buddhizmust, akkor le kellett mondanod a világról és szerzetessé kellett válnod. Ám ma elképesztő sebességgel csökken a szerzetesség iránti érdeklődés, és hamarosan ki fog derülni, hogy az a szellemi frissesség, ami 2500 éven át megőrizte a tanítást, milyen formában fog tovább élni.
Cser Zoltán
„Nagyfokú önállóságra tanít”
– Nagyon nehéz ösvény a buddhizmus, mert nagyon komolyan meg kell az egyénnek tanulni a saját problémáit kezelni, nagy önállóságra tanít. Gyilkos tükör is egyben, mert bele kell néznünk abba, hogy rögeszmékkel, tévedésekkel rendelkezünk, ragaszkodással, kétellyel, féltékenységgel, és gőggel. Nem könnyű észrevenni ezeket és megtanulni kezelni – mondja Zoltán.
Zoltán ma a buddhista főiskolán tanít reggeltől estig, illetve közösségi programokat tart délutánonként, hétvégén pedig elvonulásokat, gyakorlást vezet és gyakorol maga is, meditációkat és mozgásos gyakorlatsorokat.
– Sokan vannak, akik buddhistának vallják magukat, de nincsenek egy mester-tanítványi viszonyban.
– Én fiatal korom óta ebben voltam, és mióta elvesztettem a tanítómat, meg kellett tanulnom önképeznem magam. Sok könyv van kint a piacon, ám sokszor egymásnak ellentmondók, mert nem tiszta, a buddhizmus melyik iskolájához tartozik. Én ezt kutatom, hogy milyen alapelveket lehetne követni minden hívőnek, iskolától függetlenül.
Nagyon sok keleti tanító úgy működik, mondja Zoltán, hogy van egy kolostora Ázsiában, ahol fogadják a nyugati tanítványokat. Mivel ezek a tanítók nem igazán látják a nyugati élet jellegzetességeit, mert nem itt élnek, tévképzeteik vannak, például, azt gondolják, a nyugati ember gazdag, de bölcsesség hiányában szenved. Ez nem igaz.
Zoltán szerint azok a tanítók úttörők, akik nyugatra költöztek. Ők próbálják megtalálni azokat a tanításokat és módszereket, amik a nyugati ember számára jók.
Matematika szakos hallgatóból buddhista szerzetes
Cser Zoltán a matematika szakot hagyta hátra, hogy szerzetesnek álljon.
– Én nagyon gondolkodó típus voltam mindig is; apám kutatómérnök, édesanyám vegyészmérnök. Az első kapcsolatom Ázsiával, hogy nagyapám japán tanár volt, aki 4 éves koromig japánul beszélt velem.
– Aztán ott volt a nagybátyám, aki Mongóliában élt 15 évig egy geológiai expedíció miatt, így a lakásunk tele volt buddhista tárgyakkal. Ázsia átjárta a gyerekkoromat. Elkezdtem mongolul tanulni, illetve mivel barlangásztam és hegyet másztam, sokat olvastam Tibetről is. Majd elkezdtek velem furcsa dolgok történni.
– Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor Kairóban megmásztuk az egyik piramist teliholdkor, ami persze illegális, de ami fura volt, hogy másnaptól az érdeklődésem megváltozott; hirtelen elkezdtek érdekelni az előző életek, a misztikum világa, pedig nagyon reál beállítottságú voltam előtte.
– Ami igazán fordulópont volt az az, hogy többször tibetiül álmodtam.
– Érdekelt a misztikus kereszténység, az iszlám szufizmus is, szerettem Gülbaba türbéjéhez járni, mert nagyon megérintett. Szóval nyitott voltam mindenre, ám egy idő után kikristályosodott, hogy én a buddhizmus ösvényére lépek. Továbbra is érdekelnek a vallások, járok kerekasztal beszélgetésekre, de a sors úgy alakította, hogy az utam a buddhizmus lett. 16 éves koromban a kínai vonalon kezdtem gyakorolni, titokban, aztán a rendszerváltás után már nyíltan.
Zoltánt sok élethelyzet annyira megrendítette, hogy eldöntötte, szerzetes akar lenni.
– Jött egy érzés, hogy elegem van mindenből, le kell mondanom mindenről, elfordulnom a világtól, ám a megvilágosodás nem történt meg. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy komolyabban megértsem a dolgokat.
Zoltán kilenc évig élt szerzetesként.
– Vidéken volt egy tanyánk, és ott voltam szerzetes, de Magyarországon nagyon nehéz út ez, mert a szerzetesség nem egy beágyazott dolog társadalmilag. Ázsiában egy szerzetes nem hal éhen, mert rengeteg a felajánlás az emberek részéről, nagy tisztelet övezi őket. Kínosan is éreztem magam, amikor a lámákkal együtt közös gyakorlás volt, és jött a rizstől kezdve mindenféle felajánlás. Volt, aki külön főzött nekik.
– Magyarországon ilyen nincs, itt találni kell valakit a közösségen belül, aki szponzorál téged.
A buddhista szerzetesekről az a kép él, hogy ülnek és szemlélődnek. Zoltán szerint ez nem így van.
– Egy szerzetesnek nagyon komoly életritmusa van. Megvan, hogy mikor kel fel, milyen gyakorlatot végez, milyen szövegeket ismétel, aztán mennek alamizsnálkodni, délután fogadják a környék embereit, tanácsot adnak, gyógyítanak.
– Aztán vannak a mozgásos, harcművészeti gyakorlatok, amiknek a célja, hogy a tudatban lévő akadályokat le tudja győzni, és olyan erényeket tudjon megvalósítani, ami kell ahhoz, hogy ne söpörhesse el egy téves gondolat, a fizikai test fájdalmai, vagy a külvilág kimozdító impulzusai.
– Én minimum napi nyolc órát gyakoroltam szerzetesként, amiben voltak mantra és képzeletgyakorlatok, légzésfigyelés, sok leborulás, kívánság imák, lefekvéskor pedig a nap átgondolásának meditációja.
– Mi az ami változott az életedben, mióta buddhista vagy?
– Mikor szerzetes lettem és elvonultam, akkor az élt bennem, hogy ezt csak így lehet. Nagy referenciavesztés volt számomra, mikor rájöttem, hogy nekem ez így ebben a formában nem tud tovább működni. Nehéz időszak volt, úgy élni, hogy nem tudom, a hétköznapokban hogyan lehet ezeket a tanításokat integrálni, erről kevés az információ, hiszen a buddhizmus legtöbb módszere a kolostori rendszerre íródott.
– Ezt kutatom, hogy mit mondott Buddha a hétköznapi embernek. És kiderült, hogy sok mindent mondott, de nem maradt fent, mert a rendszer eltüntette, nem akart világi gyakorlókat, önvédelemből.
– Először negatív, majd később pozitív fejlemény lett, hogy én mindig azt éreztem, ha valamelyik kolostori vonalat gyakorlom, akkor a többinél van az igazság. Ennek a következménye lehet az is, hogy sok tanítót fordítottam, minden nagy hagyományvonalnak élő módon találkoztam a gyakorlataival.
– Először szétesett a tudatom darabjaira, aztán elkezdett összeállni a kép, hogy mi a lényeg.
– Ma ez egy nagyon komoly stabilitást ad, amit elkezdtem érezni így 36-37 év után. Észrevettem továbbá, hogy milyen fontos a környezet, az egészség, és a pénzügyi tudatosság, és ezt a vallás részévé tettem. És persze vegetáriánus is lettem – mondja mosolyogva.
„Mindenki hülyének nézett”
Zoltán elmondása szerint a környezetében először mindenki hülyének nézte. Mindenfelé történetek keringtek róla, mikor szerzetes lett, például, hogy eltűnt Spanyolországban.
– Én a közgázt hagytam ott, mikor teljes egzisztenciális válságba kerültem és úgy éreztem, hogy nincs értelme tovább mennem ezen a vonalon. Minden értéktelenné vált, csak befelé akartam fordulni, elvonulni. Ifjonti hóbortnak gondolták.
– Ahol én szerzetes voltam, ott szürke szerzetesi ruha volt, szimbolizálva azt, hogy a test múlandó. Rengetegszer megtörtént, hogy ferences szerzetesnek néztek, keresztet vetettek rám vagy dícsértessékkel köszöntek az utcán. Nehezen tudtam ezt kezelni, hogy most elmondjam-e, hogy én buddhista szerzetes vagyok.
– Sokan úgy gondolták, hogy elpazaroltam a tehetségem. Ma talán lazább ez a dolog, van egy elvárt tolerancia a vallásossággal szemben.
Zoltán azóta rendezte kapcsolatát a családjával, és boldog párkapcsolatban él. Egyre fontosabbá vált számára a családdal együtt töltött időszak, főleg édesapjával, akiben a legnagyobb törést okozta azzal, hogy buddhista lett.
– A 80. születésnapjára én voltam az ajándék, kimentem hozzá Ausztráliába. 18 éve nem találkoztunk – mondja Zoltán.
– Megrendítő volt, hogy soha még nem töltöttem vele együtt ennyi időt. És most már nincs bennem az sem, hogy a gyakorlástól veszem el az időt ha a családdal vagyok. Régen ez nagy félelmem volt, hogy a munkahelyi rendszer és visszatérésem a hétköznapokba majd meg fog enni, de szerencsére nem így történt.
– Mi az ok, amiért az emberek a buddhizmus felé fordulnak?
– A halállal való találkozás rendszeres elindítója az útnak, a múlandósággal való találkozás és annak kezelése. Ma az emberek tehetetlenek; lezajlik egy temetés, de nem történik meg az elbúcsúzás. Ennek a hiánya sok embert a vallások, és azon belül a buddhizmus felé fordít.
– A másik, hogy az emberek olvasnak, illetve ott a youtube. Ezeket a médiaformákat a vallások képviselői is elkezdték használni edukációs céllal.
– Ha valakit a keleti hagyományok érdekelnek, nem könnyű bejárati kaput találni például a hinduizmus, a taoizmus vagy a konfucionizmus hihetetlen kiterjedt rendszerébe, ám a buddhizmus nyitott kapukkal rendelkező tanítás. A 21. századi kérdésekre 21. századi válaszokat ad, ez főleg annak köszönhető, hogy a buddhizmus központjában a valóságkutatás áll. Hogyan működnek a gondolataink, az érzéseink, hogyan tudjuk megtalálni az egyensúlyt, ezek mind nagyon érdeklik az embereket, és a buddhizmus ezekre gyakorlatias válasszal szolgál. – avat be Zoltán.
nyitókép: Cser Zoltán
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
