Barion Pixel Skip to content

Hogyan lettem tévésből táplálkozási szakember?

Manninger Beáta több, mint húsz év televíziózás után döntött úgy, hogy másokat támogat abban, hogy egyensúlyba kerüljenek. Diabéteszes embereknek, változó korban lévő nőknek és túlsúlyos gyerekeknek segít táplálkozási tanácsaival. A váltás igénye személyes motiváción alapult: édesapja cukorbetegsége miatt kezdett el a témával mélyebben foglalkozni. A tudása a saját egészségén is sokat segített.

24 éven át a híradózás volt az életem. Dolgoztam szinte valamennyi országos televíziócsatornánál. A média mellett 30 éve tanulmányozom a helyes étkezést: először autodidakta módon aztán tudatosan.

A kezdetek

A születésem után nem sokkal az apukám cukorbeteg lett. Úgy nőttem fel, hogy egészen kicsi korom óta mindent tudtam a diabéteszről.

Folyamatosan foglalkoztatott, hogy miként tudok jobb életminőséget elérni nála a táplálkozással.

Voltak kisebb-nagyobb sikereim, de sajnos itt hagyott minket két és fél éve. 64 éves volt. Egyszerre záródott el négy ér a szívénél, ami persze a betegsége 40 éven át tartó rombolásának az eredménye. Feldolgozni nem tudtam, és már nem is akarom. Azóta nincs megállás. Táplálkozási szakembernek és sporttáplálkozási tanácsadúnak tanultam. Nehéz területek lettek a kiemelt célcsoportjaim: diabéteszes emberek életminőségének javítása, túlsúlyos gyerekek és a változó korban lévő hölgyek, akiknél gyakori a cukorbetegség. Kizárólag velük foglalkozom.

A mágikus piros rúzs

Az én egészségem is megroppant. 2010-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam, ami 2015-ben kiújult. Összesen négyszer műtöttek, az utolsó után Crohn-beteg lettem. A saját módszeremmel azonban tünetmentes vagyok, és semmilyen gyógyszert nem szedek. A méhem eltávolítását nehezen tudtam feldolgozni. Bár ez nem látszik kívülről, mégis ott motoszkált bennem állandóan, hogy elvették a nőiességem egy részét.

Éveken át gyógyítottam a lelkem különféle önismereti tréningekkel, és mára megtanultam kezelni a korábban elfogadhatatlan helyzetet. Vettem egy piros rúzst, ami azóta állandó kísérőm.

Ez lett nekem a nőiesség egyik szimbóluma, pedig korábban sosem viseltem ezt a színt.

Sport nélkül nem megy

A sport is fontos része az életemnek: 9 éves korom óta rendszeresen mozgok, 11 éven át versenyszerűen atletizáltam és kézilabdáztam. A fiam születése után a konditermi edzéseknél kötöttem ki, de 9 évvel ezelőtt újra a futás lett a fő sportom. A mai napig évente 2000 km-nél többet teszek meg. Télen-nyáron-tavasszal-ősszel terepen futok… legyen bármilyen idő!

Az 50. születésnapomon 50 km-es futásra készülök. Mivel novemberben születtem, nem lesz éppen ideális időjárási körülmények között!

Váltás három évtized után

Idén április 1-ig a táplálkozási vonalat a televíziós munkáim mellett csináltam. Tavaly augusztusban – családi és baráti ösztönzésre – elindítottam a MÉRLEGelj nevű Facbook oldalt, amelynek mára több, mint 1200 követője lett. A budapesti Esztétika Klinika Novelmedix vezérigazgatója főmunkatársnak kért fel. 45 évesen úgy döntöttem, hogy itt a váltás ideje. Már csak ezzel szeretnék foglalkozni.

Eddig 17 embert fogyasztottam le, akik közül a legtöbben számos betegséggel éltek már! Náluk az elsődleges cél a kórok visszaszorítása és a minőségi élet visszanyerése volt. Az esztétikai pluszt ők már csupán bónuszként értékelték.

A küldetésem, hogy a következő 28 évben olyan hévvel dolgozzak a túlsúlyos és a cukorbeteg emberekért, ahogy azt a médiában és a kommunikációs egyéb munkáim során tettem csaknem 30 éven át.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely