Barion Pixel Skip to content
Csemer Boglárka, Boggie

„Nem volt könnyű és szép gyerekkorom” – interjú Csemer Boglárkával

Boggie mindig harmóniát és kedvességet sugároz, és az ilyen emberekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csupa nevetés és boldogság az életük, de a kétgyermekes énekesnő elárulta, ez koránt sincs így. Családról, hozott mintákról és a szerzett örökségről is beszélgettünk vele.

A Parfüm és az Eurovíziós Dalfesztivál hangos sikere után Boglárka életében is voltak csendesebb időszakok, sőt hullámhegyek és -völgyek is az elmúlt tíz évben. Mint mondja, megtanult különbséget tenni a pillanatnyi népszerűség és a fontos, előremutató siker között. Tavaly májusban született meg a második kislánya, így a fiatal énekesnő nem is gondolt a korábbi évek pörgésére, a zárás mégis váratlanul érte. Nem kellett azonban sok idő ahhoz, hogy megtalálja a helyét a virtuális valóságban és – miközben úgy érzi, a családban teljesedett ki -, boldog, hogy a hivatását gyakorolhatja.

A nehézségeken átlendített a babavárás és a gyermeknevelés, hiszen még csak négyéves volt Lenke, amikor Imola megszületett. Különös élmény volt a bezártságban a befelé figyelés, miközben az online térben nem szakadt meg a kapcsolatunk a közönséggel. Abszolút hiszek az ő megtartó erejükben és a fejlődés lehetőségeiben. Magamat is folyamatosan tanítom az új helyzetre, és úgy érzem, megtaláltam az utam az online koncertezésben. Imádom a munkámat és hálás vagyok, hogy a családom mindenben támogat. Nem csak a férjemtől, a kislányaimtól is kapok művészi inspirációt.”

Irodalom és zene egysége

Bogi és operatőr-filmrendező férje sokszor dolgozik együtt, de nem csak ezért van csodálatos összhangban minden munkájukban a zene, a kép, a szöveg és a mondandó. Jelenleg a negyedik albumán dolgozik, az egyik dalhoz, a Füst címűhöz nyáron már klip is készült. Bogi azt mondja, szereti a rejtett utalásokat – itt a füst a kísértés allegóriájaként vonul végig a dalon.

Költőkkel, slammerekkel egyébként szívesen dolgozik együtt, hiszen az irodalomhoz szoros kapcsolat fűzi, még a drámatagozatos gimnáziumi évekből. A májusban megjelenő lemezen ízelítőt kapunk a kortárs kultúrából, sőt annál többet is. Ismerve Bogi civil életét – francia szakon végzett az egyetemen -, nem meglepetés, hogy a francia nyelv is felcsendül, az viszont újdonság, hogy egy duettet is hallhatunk majd Grecsó Krisztiánnal. A közös hangot hamar megtalálták – tudjuk meg Bogitól -, és a Magvető Cafe-ban indított irodalmi estjük máig nagyon sikeres. Talán azért, mert saját történeteiket fűzik csokorba a zene és az irodalom nyelvén, mi pedig két ember személyes beszélgetésébe kapcsolódhatunk be, ami tele van érzelmekkel és spontaneitással, legyen szó szobaszínházi előadásról vagy a saját nappalinkban befogadott élményről.

14 éves kora óta szerelmes a férjébe

Boglárka hisz abban, hogy magunk alakíthatjuk az életünket, de az idei TEDx előadásában nem túlélési stratégiákról beszélt, hanem arról, honnan érkezett és hogyan jutott el oda, ahol most tart. Elárult magáról olyan történeteket, amelyekről korábban nem mesélt.

Nagyon örültem a meghívásnak, a lehetőségnek, de izgultam is miatta, hiszen ez a fajta szereplés teljesen más, mint amiben eddig részem volt. Számomra a TEDx színpada olyan volt, mintha egy családállításon vettem volna részt, nyilvánosság előtt. Sok önismereti utazás, még több elemzés előzte meg a felkészülést, de nagyon fontos, hogy önmagammal is szembe nézhettem. A színpadig vezető út egyszerre volt sima és rögös, mert támogattak ugyan a szüleim, de nem értették a vágyaimat, hiszen ismeretlen volt nekik a művészvilág. Nem titok, hogy egy csepeli munkáscsaládban nőttem fel, de arról még nem beszéltem, hogy nem volt könnyű és szép gyerekkorom. A szüleim már nem élnek, de a nővéremre mindig számíthatok, most is velem volt a rendezvényen, amikor felidéztem a fájdalmas emlékeket…

A testvérem biztos pont az életemben, csakúgy, mint a férjem, akit 14 éves korom óta ismerek. Ő és a családja hozott stabilitást az életembe, de ma, felnőtt fejjel már minden nehézséget helyén tudok kezelni. Úgy gondolom, fontos a szülői minta, de nem kőbe vésett teher. Dönthetünk úgy is, hogy nem követjük – ez az én egyik üzenetem, a saját történetemen keresztül.

Tudom, hogy azok az emberek, akik rezonálnak a zenémre, hasonló értékeket követnek, és ez mindig megnyugvással tölt el. Ezért szeretek nagyon koncertezni és énekelni. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül.”

Bár Bogit előadóművészként ismerjük, az elmúlt időkben egy most záruló pedagógiai program nagyköveteként is bemutatkozott. A Komplex Alapprogram jelmondata: Tanulni élmény! és ennek szellemében arra is megoldást kínál, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve megtanuljanak közösségben gondolkodni, együttműködni, véleményt formálni – meséli az énekesnő.

„Nekem összességében nincsenek rossz emlékeim az iskoláról. A gimnáziumi tananyagból persze nem maradtak a fejemben a számok és az adatok, de az a vitakultúra, érveléstechnika, amit középiskolában elsajátítottunk, máig muníciót ad. Hálás vagyok a tanáraimnak, akik utat mutattak, bíztattak, ráadásul a zenetanuláshoz is nagyon korán megkaptam a segítséget. Ahogy telnek az évek egyre inkább úgy érzem, hogy az éneklés nem más, mint egy áradó belső energia. Nem tud máshogy áradni, mint amilyen lelkiállapotban vagy.”

Fotó: Trokán Nóra

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely