Barion Pixel Skip to content
Plazmapont, Judy, vérplazma

Judy: „A vérplazma megmentette az életemet”

Kis Judit, azaz Judy előadóművész, a Groovehouse együttes népszerű énekesnője, a hazai popszakma egyik legismertebb alakja, korábban maga is rászorult arra, hogy vérplazmát kapjon. Huszonhét évvel ezelőtt történt, 1998-ban, pedig az az év sikeresen indult Judy számára: huszonnégy éves volt, karrierje elején állt, s úgy tűnt, végre megvalósulnak énekesnői álmai. Megalakult a Groovehouse együttes, amelynek októbertől a tagja lett, s már első albumukat tervezték. December 14-én Judy otthon volt szüleinél Szolnokon, majd zenész barátaival autóba ültek, hogy Budapestre menjenek rádióinterjút adni.

– Aznap rosszul éreztem magam, semmi kedvem nem volt elindulni, az is megfordult a fejemben, hogy lemondom az interjút. De persze nem tettem – emlékezik Judy.

A következő órák történéseiről azonban emlékfoszlánya is alig maradt. Szolnokhoz közel a 4-es terelőútnál több mint 100 km/órás sebességgel beleütköztek egy kivilágítatlan utánfutós teherautóba. Judy az ütközés erejétől előrezuhant a kocsiban, és beszorult a motorja alá. A helyszínre érkező mentők és tűzoltók emelték ki a roncsok alól.

Csak egy hatalmas csattanásra emlékszik a balesetből, a hidegre, a fényekre, az ijedt arcú emberekre.

A szolnoki kórházban tért magához, ahol az orvos közölte vele:

Hölgyem, eltört a csípője, a lapockája, a válla, a kulcscsontja, a keze, a lába, a szeméremcsontja. A bal oldali bordái végig, a tüdejét átszúrta az egyik bordája, koponyaalapi repedése is van, és hát… az arcában gyakorlatilag minden csontja eltört. Nem mondták ezt még magának?

Néhány nappal később rohammentővel szállították át a budapesti Szent Rókus Kórházba, ahol a következő hónapokat töltötte. Sokáig kritikus állapotban volt, élet és halál között.

A túlélésben a kórházban kapott vérplazma is segítette Judyt. Így idézi ezt:

A közvetlen életveszélyt a roncsolódott tüdőm okozta, több életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Állandóan fulladtam, nem kaptam levegőt, iszonyatos fájdalmaim voltak, mozdulni sem bírtam az ágyban. Mivel a fogaim szétcsúsztak, nem tudtam a számat kinyitni, sem enni, sem inni. Harminchét kilóra fogytam le.

Ebben az állapotomban kaptam infúzióban a plazmát is – rengeteg más gyógyszer mellett. A hasamba, a karomba, a combomba, mindenhová szúrták az injekciókat, infúziókat, csövek lógtak ki belőlem. Fogalmam sem volt arról, mi a plazma, miért kapom, de ez akkor nem is érdekelt. Feltétel nélkül megbíztam az orvosaimban, és mindent meg akartam tenni azért, hogy életben maradjak. És hogy egyszer majd újra színpadra állhassak.

vérplazma, plazmapont

Körülbelül két hónapig kapta a plazmakészítményeket Judy, és ennek is köszönheti, hogy fokozatosan jobban lett. Újra tudott önállóan lélegezni, enni, inni, újra tanult járni. Plazmát azóta nem kellett kapnia.

Az életmentő műtétek után sor kerülhetett a plasztikai beavatkozásokra is. Azt hitte egy-két hónap alatt túl lesz majd ezen is, de tíz évig tartott a műtétek sorozata.

Megszenvedett a teljes felépülésért, de az álma valóra vált. Bár senki nem hitt abban, hogy folytatni tudja majd énekesi pályáját, ő egy évvel a balesete után már színpadra állt a Groovehouse együttessel. A tervezett nagylemezüket is kiadták 1999 nyarán. Azóta megjelent vagy hat nagylemezük, és szakmai elismerések, díjak sorát kapták meg.

Ám a siker mögött rengeteg megpróbáltatás is várt Judyra, mintegy negyven műtéten esett át. Szó szerint új arcot és új életet kapott. Felépülése után rátalált a szerelem is, édesanya lett. A baleset a személyiségét is megváltoztatta. Egyik korábbi interjújában nyilatkozta:

A baleset után egyre többen kerestek meg, és mesélték el egyszerre fájdalmas és megrázó történeteiket. A legtöbben támogatást, tanácsokat vártak tőlem. Rengeteg levélre válaszoltam, és rájöttem, hogy a zenén túl ezzel önthetek lelket az elkeseredettekbe. A baleset előtt sokkal önzőbb és szétszórtabb ember voltam. Csak önmagammal foglalkoztam, a történtek után viszont rádöbbentem: az én utam csakis az lehet, hogy adjak, segítsek és gondoskodjak másokról.

Ezért mondott rögtön igent a Plazma Pontok Budapest felkérésére is 2024 februárjában: arra kérték, legyen a plazmaadás ügyének nagykövete, és segítse a Plazma Pontok munkáját.

vérplazma, plazmapont

Judy ez év áprilisáig töltötte be ezt a jószolgálatot. Főleg a közösségi oldalain hívta fel  rajongói figyelmét a plazmaadás fontosságára.

Igazából most ismertem meg pontosan azt is, hogy mi is a vérplazma, s azt is, hányféle betegség gyógyításában nélkülözhetetlen. A kommentek között olvastam bíráló véleményeket is, de én, mint aki egykor plazmát kapott, csak azt tudom mondani, hogy a plazma megmentette az életemet. Felgyógyultam, és az erőm azóta sem hagyott el – mondja.

Judyt és a Groovehouse-t társadalmi felelősségvállalásaik miatt 2011-ben Magyar Tolerancia-díjjal is kitüntették.

nyitókép: Judy


Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

[adinserter block="3"]

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb