A nyolcadik, utolsó lombikjára készül olvasónk, aki bátorítást vár és saját története megosztásával szeretne erőt adni azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Olvasónk Pataki Zitának címezte írását, akinek Az utolsó lombik című dokurealityje itt, a Női váltón futott évekkel ezelőtt.
2016.02.27. Ekkor már pontosan tudtam, hogy kit keresek, igaz, már 35 éves voltam. Ezen a napon ismerkedtem meg a férjemmel. Éreztem, hogy Ő az akire nekem szükségem van, de egy fontos dolgot rögtön, pár hónap után tisztáztam Vele, hogy szeretne-e gyereket. A válasz igen volt. Persze pár hónap után még nem tartottunk ott, de így mertem tovább építeni ezt a kapcsolatot, ami igazán csodálatos volt és a mai napig is az.
2016.09. Eltelt fél év, összeköltöztünk. Ugyanebben a hónapban a férjemnél hererákot diagnosztizáltak.
Magunkhoz sem tértünk, már az onkológussal találtuk magunkat szemben, soha nem felejtem el az első beszélgetést és a kérdést, amit az orvos azonnal feltett: akarnak gyereket?
Mit válaszoljak? Szeretjük egymást, de még igazából nem is beszéltünk erről komolyan. Rávágtuk, hogy igen. Sajnos nem sikerült sejteket fagyasztani a kemoterápia előtt. Rögtön kezdődött a kezelés, a hasában hatalmas volt az áttét.
Amikor kórházban volt, sírva riadtam fel, és tettem fel a kérdést, hogy ez tényleg velünk történik? Hogy az életéért küzdünk. Felfoghatatlan volt. Emlékszem a professzor kedves szavaira, aki látta, hogy megyek mindig. Nyugi, meggyógyul – mondta. Mindent megtettünk, végigcsináltunk mindent, ami ezzel járt. Meggyógyult. Ezek után a lombik már ajándék volt. De sajnos jó ideig nem javasolták.
2018. december. Megkaptuk az engedélyt az onkológustól, hogy mehetünk lombikra. Boldogan hívtam a lombik központot és kaptam időpontot.
2019. tavasszal végig néztük a sorozatodat a lombikról. Itt értettük meg pontosan, hogy hogyan zajlik ez az egész.
2019. augusztus-2021.november között 7 alkalommal futottunk neki a lombiknak. Volt itt minden. Boldog voltam, hogy megadatik egy ilyen lehetőség és persze biztos voltam benne, hogy mi nem is tartozunk igazán ide, nekünk elsőre sikerülni fog. Az orvosok teszik a dolgukat, más eshetőség nincs is.
Nem így lett. És a következő 6 alkalommal sem.
Volt, hogy megtermékenyülés sem volt, volt hogy rosszul reagáltam a stimulációs szerre, de volt beültetés is, ami már nagy dolog volt. Az egyes lépések sokat jelentettek, amikor a folyamatban tovább jutottunk.
Aztán a negyedik beültetéskor terhes lettem. Én. Valahogy nem is tudom még most sem elhinni. Nem is tudok valós terhességként gondolni rá, pedig az volt. Nem akart velünk maradni.
Ekkor már donor spermával próbálkoztunk. Ennek az elfogadása sem ment egyik napról a másikra. De sikerült, nekem is, és a férjemnek is, akire ez miatt külön csodálattal nézek. Ekkor először próbálkoztunk donor spermával. Felcsillant a remény, hogy akkor talán így sikerülhet, még ha első alkalommal nem is maradt velünk. De a következő lombik – szintén donor spermával – sikertelen volt.
Az évek során volt minden. Fülöp Vilmos professzor vizsgálatai, lipid, szteroid, diagnosztikus endometriózis műtét saját indíttatásból, ahol endometriózist, adenomiózist diagnosztizáltak. Voltam Harkányban termékenységi kezelésen, imádkoztam szent helyen, volt akupunktúra, talpmasszázs, életmódváltás, teljes életvitel változtatás, pszichológus, immunológus, endokrinológus, hematologus, dietetikus, ciklus leállítás. A hitem végig megmaradt, hogy sikerülni fog.
Ez mára annyiban változott, hogy talán nem saját sejttel, de tudom, hogy lesz gyerekünk.
Ma már azzal a megnyugtató érzéssel vagyok, hogy én mindent megtettem, tudom. A 8. lombik jön hamarosan.
Mivel donorral sem voltak jobbak az eredmények, így az utolsó tb finanszírozott lombikot (meglepő módon még egy van) saját sejttel próbáljuk meg. A férjem és az én sejtjeimmel. Mert donorral sem sikerült legutóbb, így már végképp nem tudom, nem tudjuk mi a siker titka.
Azt tudjuk, hogy még egyszer utoljára, a 42. évemhez közeledve megadjuk az utolsó esélyt és jön a 8. lombik. Ez stimulációból a 7. lesz és az utolsó. Soha nem hittem, hogy ki tudom jelenteni, de nem szeretnék több hormont.
Imádkozom és bízom, hogy Édesanyám, akit épp egy évvel ezelőtt veszítettem el, sajnos amikor épp Harkányban voltam kezelésen, szóval bízom, hogy odafentről küld nekem legalább egy kisbabát.
Te tudod Zita, hogy igazán milyen utoljára próbálkozni.
Ui. Nem volt teljes a felsorolás. Jósnőnél is voltam, szerinte szeptemberig kismama leszek. Majd Édesanya. Így fogalmazott.
Ha nem sikerül, az utolsó saját sejtes, van “B” terv. Megyünk Pozsonyba, donor embriós lombikra. Babát szeretnénk, a szívünk kinyílt, már régen el tudjuk fogadni, ha így lehet kisbabánk. De előtte jön az utolsó saját sejtes lombik. Valahogy végig azt érzem, lesz saját sejtes babánk. Pedig az tényleg maga lenne a csoda. Várjuk a csodát.
A folytatást az élet írja, mi imádkoztunk.
Kiemelt kép: AdobeStock
További hasznos tartalmakat a témában ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is, hogy azonnal értesülhess legfrissebb anyagainkról.
