“Látszik, hogy még olyan kelet-európai stílusban táncolsz…” Ez a kissé csípős mondat az, ami annyira átformálta Papp-Krén Andrea tánchoz való hozzáállását, hogy attól fogva kétszer annyira fordította ki a lábfejét, mint mások és kétszer olyan magasra ugrott, mint a többi ír sztepptáncos. Meg is lett az eredménye. Andi kapta meg a Lord of the Dance egyik főszerepét. Andreával Frankó Ágnes beszélgetett.
A nappaliból a nagyszínpadra
A Lord Of The Dance show-k 1996-ban kezdődtek. Kétéves turné után, Michael Flatley 1998-ban alkotta meg az előadás újabb változatát, a Feet of Flames-t, amivel Flatley és az ír sztepptánc egycsapásra híres lett. Egymás kezéből kapkodták ki a videokazettákat az emberek és kérdezgették, hogy “Láttad az ördögien egyforma ritmusban mozgó táncosokat? Mit szólsz Flatley villám lábához? Hallottad a magával ragadó ír zenét?”
Két kisgyerek látta. Egy hatéves kisfiú, Bandi és két és fél évvel idősebb nővére Andi, budapesti családi házuk nappalijában a tévé előtt, tépőzáras kis papucsban próbálták utánozni a Lord of the Dance és a Riverdance showban szereplő Flatley – és táncosai lépéseit.
25 évvel később a Flatley nevéhez fűződő világrekordokat megdöntő táncshow Európai körútra indult a Lord of the Dance jubileumi előadására. Magyarországon több városban adtak teltházas előadást, Budapesten, a Papp László Sportarénában kettőt is.
Vajon hányan tudták a nézők közül, hogy 3 magyar táncos is van köztük?
Krén András, az a kisfiú, aki a nappaliban papucsban próbálta lemásolni a lépéseket, nővére Papp-Krén Andrea, ma már a női tánckar vezetője és Papp Zoltán, a tánckar senior vezetője, Andi férje.
Igen. Andi volt az a piros ruhás táncos, aki a rossz karaktert játszotta el. Magyarországi turnéja előtt, két próba között beszélgettem vele.
– Tizenegy éves lehettem, amikor apukám egy nemzetközi cégnél dolgozott sofőrként. Egy ír származású, amerikai kolléganője Mary adta kezébe Michael Flatley videó kazettáját, azzal, hogy vigye haza, nézze meg, mert ez biztosan tetszeni fog az egész családnak. Izgatottan toltuk be a kazettát a lejátszóba.
Emlékszem, hogy öcsémet és engem is teljesen elvarázsolt az addig soha nem látott ír sztepptánc. Annyira, hogy addig nem nyugodott, amíg nem sikerült valamennyire lemásolnia a lépéseket. – mesél a kezdetekről Papp-Krén Andrea.
Édesapjuk is látta a lelkesedést így Mary, aki megismertette velük ezt a műfajt örömmel tett eleget később kérésének és segített beszerezni egy igazi ír sztepptánc cipőt, hogy ne a tépőzáras papucsban kelljen gyakorolniuk.
Nem sokkal később, egy céges karácsonyi bulin a meglepetés előadást ez a lelkes kisfiú adta elő. Mindenkinek tátva maradt a szája, az ír kolléga azt érezhette, hogy egy kicsit neki is köze van ahhoz, hogy egy magyar kisgyerek ír kultúrájának egy részét megismerte.
Álmában sem gondolta volna, hogy ez a kisfiú pár évvel később, nővérével együtt a Lord Of the Dance tánckarában csattogtatja az üveggyapot betétes cipőt. Mára már a 15. párat…
A tanulási folyamat
Bandi fáradhatatlanul gyakorolt a tv előtt, de egy idő után azt érezte, hogy ez már kevés. Szeretett volna profi tanároktól tanulni. Abban az időben erre még nem volt lehetőség Magyarországon, így jobb híján az amerikai sztepp táncba kezdett. Ez arra jó volt, hogy az alapokat elsajátítsa, de az ír és az amerikai kopogós tánc között hatalmas különbség van, amit a laikusok is könnyen felismernek.
Előbbiben a lábfej pozíciója szigorúan kifelé forgatott, a karokat leszorítják a törzs mellé és a táncosok amolyan karót nyelt, deréktól felfelé feszes tartásban táncolnak-ettől olyan jellegzetes, míg az amerikai lazább, Fred Astaire stílusú, ahol a láb oldalra is kimozdulhat.
– Öcsém sokkal lelkesebb volt, mint én, ő bátorított, hogy ne adjam fel és gyakoroljunk együtt – folytatja Andi. Pár évvel később egy amatőr tánccsoport alakult, akinek vezetője Hollaubek Ági ugyanúgy videóról igyekezett megtanulni az alapokat, mint ők- és aki egy végzős osztály szalagavatójára tanított be ír sztepptáncot. A diákok annyira lelkesek voltak, hogy sokan közülük szerették volna tovább tanulni ezt a táncot, így új tagokat is toboroztak.
Az első próba után mindketten azt érezték, hogy ott a helyük, legszívesebben minden nap órára jártak volna. Persze még ekkor is autodidakta módon folyt a tanulás, hiszen nem volt Magyarországon autentikus tánctanár. Lelassították-, ezerszer visszapörgették a VHS felvételt, hogy tökéletesítsék a lépéseket.
Fél évvel később egy ír férfi, Ronan Morgan egy magyar hölgyet vett feleségül és úgy döntött, hogy Magyarországon kezdik el közös életüket.
Ronan látta, hogy milyen nagy az érdeklődés az ír sztepptánc iránt, ezért elhatározta, hogy tanítani fog és megnyitja az ország első és akkor még egyetlen ír sztepptánc iskoláját.
Gyakorlata, tudása megvolt hozzá, hiszen a Lord of the Dance show világából érkezett. Később egy másik tánctanár is hazánkba költözött, Catherine Gallagher személyében. Andi és Bandi tőle vett magánórákat, majd egy évvel később Ronannél folytatták a tanulást.
Showtánc vs. sport
Sokan azt gondolják, hogy az ír sztepptánc kizárólag a Flatley féle show táncot jelenti, de ennek a műfajnak létezik egy komoly, versenysport része is, ahol bizonyos elemek folyamatosan megújulnak, kicserélődnek. Az igazán profik persze pici gyerekként, akár már háromévesen kezdik ezt a sportot, szinte az életük része.
Andi 13 évesen, tanár nélkül kezdte, vagyis elég nagy hátrányból indult. Szüleik és az egész család hitt bennük és lehetőségeikhez képest támogatták őket.
– Szerencsés vagyok, mert apával, anyával, nagyszüleimmel és nagynénémmel egy generációs házban éltünk együtt. Hatalmas anyagi áldozatokat hoztak, mert a versenyekre való nevezést, az utazást finanszírozni kellett. Belgiumban, Németországban, Ausztriában nyertünk díjakat és annak ellenére nagyon büszke vagyok rájuk, hogy akkor még viszonylag kevés versenyző indult egy-egy kategóriában.
Többnyire Közép Európai versenyeken vettünk részt, az ír megmérettetésekre sokáig nem volt lehetőségünk kikerülni. Aztán egyszer csak az Ír Táncszövetség is felfigyelt arra, hogy Közép Európában valami születőben van, egyre több a tehetséges táncos.
Szerveztek itthon is egy versenyt, amiben tovább jutottunk, így 2004-ben teljesült ez az álmunk is:
Öcsémmel és néhány magyar táncos társunkkal kijutottunk az Ír Tánc Világbajnokságra. Először ültünk repülőn. 16 éves voltam, és testvéremmel együtt azt éreztük ez már több, mint hobbi, ez életcél. Ugyan nem értünk el magas helyezést, de az érzelmi része rengeteget adott. – emeli ki Papp-Krén Andi.
A példakép, akiből Andi férje lett
Eddig csak Andi és Bandi útjáról tettünk említést, ám van itt még egy nagyon fontos szereplő. Papp Zoltán, a társulat harmadik magyar tagja a Táncművészeti Főiskola Néptánc-Színházitánc tagozatának elvégzése után Román Sándor Experidance társulatában kezdte táncos pályafutását.
Andi teljes rajongással, meghatottsággal a szemében mesélte, hogy amikor szüleivel először látta az Erkel Színházban az Ezeregyév című előadást, Zoli a hátsó sorban táncolt, de biztos abban, hogy vele együtt mindenki őt nézte, annyira kitűnt a tehetségével.
Zoli hasonló módon került kapcsolatba az ír sztepp tánccal, mint Andiék. Rá a Feet of Flames grandiózus Hyde parki előadása volt akkora hatással, hogy elhatározta, addig nem nyugszik, amíg nem tanulja meg a koreográfiát, méghozzá egyetlen számára elfogadható módon: tökéletesen.
Így aztán előadásai és próbái mellett ő is elkezdett leckéket venni Ronan tánciskolájában. Nem sokkal később már tánctanár segédként dolgozott nála mindaddig, amíg úgy érezte készen áll, hogy kipróbálja magát külföldi együttesekben.
Flatley új produkciójába a Kelta Tigrisbe néhány évvel később felvételizett és sikerrel járt.
– Zoli nyolc évvel idősebb volt nálam, Öcsémmel együtt tiszteltük és csodáltuk, hogy íme a táncos, aki rendületlenül, kitartóan megy az álmai után! – meséli Andi és csillog a szeme. – Emlékszem, hogy a régi Népstadionban szabadtéren adták elő a táncshowt, mi pedig Bandival távcsővel néztük, mert olyan messze álltunk a színpadtól.
Közben arra vágytunk, hogy egyszer mi is közöttük lehessünk, hogy egyszer mi is ebben a tánckarban táncoljunk, de nem gondoltam, hogy ez reális vágy.
Abban az időben nagyon önbizalomhiányos voltam. Testvéremmel együtt láttuk, hogy Zolinak sikerült és mi ennek is nagyon örültünk. – hangsúlyozza Andi.
Pár év múlva a rajongásból szerelem lett, így Zoli és Andi már egy párként folytatták közös életük. Andi felvételt nyert egy kisebb külföldi táncegyüttesbe, így különböző helyeken táncoltak kapcsolatuk első évében. Álomesküvőjüket egy magyarországi kis faluban tartották. Hamarosan eljött a nagy nap a táncos karrierjében is.
– Egy év külföldi gyakorlat után, kicsit jobban bíztam már magamban. A Feet of Flames egy hónapos turnéjához kerestek táncosokat. Zoli bátorított, hogy adjam be a jelentkezésemet. Ő addigra már bizonyított a tánckarban és garancia, jó ajánlólevél volt arra, hogy ebből a kis magyarországi iskolából remek táncosok kerülnek ki. Behívtak és két másik magyar társammal: Juhász Mirellával és Lukács Mártonnal elutaztam Tajvanba. 2 héten keresztül reggeltől estig folyamatosan gyakoroltunk.
Közben kis híján elájultam a gondolattól, hogy azokkal a táncosokkal vagyok körülvéve, akik az idoljaim, akiket a VHS kazettán gyerekként láttam, akiknek a lépéseit a nappaliban a papucsban utánoztam.
Zoli mindvégig biztatott. Emlékszem, azt mondta, ne üljek le pihenni, amikor nincs semmi dolgom akkor is dolgozzak a lépéseken, karmozdulatokon.
Tényleg keményen dolgoztam, mert akkorra már egyetlen cél lebegett a szemem előtt: egy helyet szerettem volna magamnak a Lord of tha Dance-be.
Egy hónapos intenzív fellépéssorozat után aztán a turnémenedzser feltette a várva várt kérdést. Mik a terveim? Hogyan és hol szeretném folytatni? Mondtam, hogy minden vágyam, hogy a Lord of the Dance-ben táncoljak. Kimondani is furcsa, de 15 és fél éve már, hogy sikerült, felvettek.
Kartáncosból szóló táncos
Nekem négy évembe telt, hogy kartáncosból szóló táncos legyek. Senki nem kért meg rá, hogy tanuljam meg a főszerepet, de én mégis így tettem és azt reméltem, hogy eljön majd az idő, amikor megmutathatom mit tudok, mennyit fejlődtem. A meghallgatásra se hívott senki, mégis elmentem. Nem sikerült. Még többet gyakoroltam és egy év múlva újra elmentem.
A kiválasztó zsűri között ott volt az együttes szigorú művészeti igazgatója is, aki az ír táncversenyek híres bírója, és akkor Flatley jobbkeze volt. Megnézte mit tudok, majd kimondta azt a mondatot, amitől átfordult bennem valami. Azt mondta: Látszik, hogy még kelet-európai stílussal táncolok.
Belém égett a mondata. Onnantól kezdve amikor kimentem a színpadra kétszer annyira fordítottam ki a lábamat, mint mások. Kialakult egy sajátos látásmódom, amivel megfigyeltem és elsajátítottam a stílusjegyeket, amitől már nem tűnt kelet-európainak a táncstílusom. És láss csodát, pár év múlva megkaptam a főszerepet. 12 éve táncolom ezt a karaktert. – emlékezik vissza Andrea.
Flatley ebben az időben éppen visszavonult, így 2010-ben találkoztak először. A mester ekkor döntött úgy, hogy visszatér a színpadra egy új, nagyszabású turné miatt. Együtt edzett a társulattal.
– Az egyik számot vele táncoltuk, ami meghatározó élmény volt a számomra. Nagyon kedves, közvetlen ember – emlékszik vissza rá Andi.
Közben az együttesnek újabb táncosokra volt szüksége az újabb turnék miatt. Megtudtam, hogy lesz egy meghallgatás Londonban én pedig beajánlottam öcsémet, aki addigra felnőtt és kellő gyakorlatra tett szert. Emlékszem, vettem egy képeslapot és azon írtam meg neki, hogy “Kedves András! Várnak Londonban ekkor és ekkor egy meghallgatásra.” Bekerült a csapatba, így 2,5 évvel később végre együtt táncolhattunk. Ugyan még nem egy csoportban, de 2011-től ez a vágyunk is teljesült.
– Mi hárman magyarok azóta egy családként élünk a turnék alatt és folyamatosan erősítjük, inspiráljuk egymást. Olyan élményeket élünk át együtt, amiket soha nem fogunk elfelejteni.
Andiék Budapesten élnek, itt van a bázisuk. Képzeljük el, hogy egyszer csak jön egy értesítés, hogy 1 hónap múlva 3 hónapos turnéra indulnak Angliába. Az indulásig itthon edzenek, majd felszállnak a repülőre és 3 hónapig turnéznak. Van olyan hét, amikor 7-8 előadásuk van, minden nap más városban.
A cikk folytatásáért kattints!
