A magyar nyelv és identitás megőrzése kemény munka és komoly elköteleződést követel a szülők részéről, amibe kevesen gondolnak bele – vallja Dóczi Ilona, aki külföldön élő magyar családok gyermekeinek szervez magyarországi tábort.
Ilona tudja, miről beszél, hiszen tizenhárom éve ő is családostul költözött Brüsszelbe férjével és tízéves kislányával. Kezdetben pedagógusként magyart tanított kint élő magyar gyerekeknek, de nem elégedett meg annyival, hogy kiscsoportos és magánórákon átadja nyelvünk szeretetét és ismeretét. Magyar nyelvű programokat szervezett, hol a versek, hol a hagyományok, jeles napok köré, amelyekre örömmel jöttek a gyerekek. Na és a szüleik, akik hálásak voltak érte, hogy Ilona egyfajta kapcsot jelentett a hazájukhoz, magyarságukhoz.
„Anya, vigyél el innen!”
Ilona annak idején átélte ugyanazt, amit szinte az összes kiköltöző család: az elszigeteltséget, a beilleszkedés nehézségeit, a kívülállók problémáit.
– Amikor kiköltöztünk, a lányom egy szót sem beszélt franciául, így nagy sokk volt a francia nyelvű iskola, amit választottunk neki. Szerencsére nagyon nyitott személyiség, a kezdeti „megfigyelő státuszt” követően hamar ráragadt a nyelv. „Anya, vigyél el innen!”, kérte az első iskolai nap után – nem sokkal később pedig már ottalvós buliba volt hivatalos… – meséli Dóczi Ilona.
Vallja, hogy mindennek a család az alapja, így a beilleszkedésnek – vagy éppen be nem illeszkedésnek – is.
– Az értékrend, amit otthon magába szív a gyerek, az, ahogy a napi dolgokat kommunikálja a család, ahogy viszonyul a problémákhoz és általában az élethez, alapjaiban határozza meg, hogy mennyire lesz sikeres az integrálódás az idegen országban.
A mi családunkban például a nyitottság fontos érték, a lányom is nagyon érdeklődő volt, amint tudott egy kicsit kommunikálni, nyitott mások felé, ez lendítette át a nehézségeken – emeli ki Ilona.
Ugyanez fordítva is igaz, mondja: ha valaki elmegy Magyarországról és a választott országban csak a negatívumokat látja, akkor a gyerek is ugyanazt fogja érzékelni a kinti életében. „Lesz egy érzelmi kavarodás az életében, felmerül benne, hogy ha minden annyira rossz, akkor most mi miért vagyunk itt…? Hogy a gyerek mit és mennyit fogad be, az attól függ, otthon mi a narratíva”, hívja fel a figyelmet Dóczi Ilona. Hozzáteszi:
a legfontosabb, hogy meglegyen az egyensúly a saját hagyományaink, ismerős dolgaink és az újonnan felfedezendő világ között.
– Ha otthon állandóan a magyar tévé megy és természetesen egymás között is magyarul beszélnek, de nincs meg mellette, hogy elmennek kirándulni, hogy megismerjék a választott új otthonukat, ha nem vesznek részt helyi programokon, akkor nem lesz egyensúly. Ráadásul, ha olyan helyről van szó, mint például Brüsszel, amely egy igazi olvasztótégely, el lehet élni egy „magyar buborékban”: választhatunk magyar nőgyógyászt, magyar fodrászt – sőt, még válogathatunk is -, de ez elszigeteltséget jelent, ami nem jó – figyelmeztet.
„Az anyanyelv szeretete nem politikai állásfoglalás”
Ilona azon dolgozik, hogy segítse a kiköltözött családok gyermekeit a magyar identitás és nyelv megőrzésében, csiszolásában. Sajnos az a szomorú tapasztalata, hogy ma már tudatosítani kell az emberekben: az, hogy megőrizzük a magyar nyelvet, mint az édes anyanyelvünket, nem politikai állásfoglalás. Ahogy a hazaszeretet, úgy a nyelv szeretete sem kötődik semmilyen politikai nézethez.
Hogy hogyan lehet megőrizni, továbbadni a nyelvet ott, ahol mindenki idegen? Nehezen.
– A magyar nyelv és identitás megőrzése kemény munka és komoly elköteleződést követel a szülők részéről, amibe még azok sem gondolnak nagyon bele, akik lélekben is tudatosan készülnek a kiköltözésre. A családok menet közben élik meg, hogy mindez mennyi pénz, idő és energia.
Nem mindenki vezető beosztásba megy ki, hogy könnyen kifizessen egy magyar nyelvtanárt, de még ha az állam által finanszírozott hétvégi magyar iskolába jár a gyerek, akkor is számolni kell a nagy időráfordítással, esetleg utazással. És akkor még nem beszéltünk a kritikus életkorról, a kamaszkorról, amikor az egész befektetett munka eredménye meg tud rogyni, mert a kamasz lázad, már nem a család számára a „referenciapont”, nincs kedve korán felkelni vagy beáldozni a szombatját, hogy tanulhasson…
Ilyenkor megtartó erő a magyar baráti kör, közösség; ha a gyerek látja, hogy más is van olyan helyzetben, mint ő, más is beszél és tanul magyarul, az segít felébreszteni benne a motivációt. – avat be.
Dóczi Ilona ezért is szervezi meg minden évben a „Magyarra hangolva” tábort, ahol Európa minden tájáról összejönnek a magyar gyerekek, hogy egy hétig magyarok között, magyar nyelven szerezzenek életre szóló élményeket. Sokan kezdetben nem is nagyon mernek megszólalni magyarul, mert kicsi a szókincsük és nehezen tudják összerakni a mondatokat, vagy félnek attól, hogy hibáznak, esetleg már van rossz tapasztalatuk, kinevették őket emiatt.
A táborban alapszabály, hogy a kommunikáció nyelve a magyar, de aki nem ismer egy-egy szót, nyugodtan behelyettesítheti a külföldi megfelelőjével, vagy ami még jobb, körülírhatja.
– Annyi programot adunk, hogy egyetlen gyereknek se jusson eszébe, hogy nem szólal meg magyarul és egyszerűen ne tudja kikerülni, hogy magyarul beszéljen – mondja nevetve Ilona. Tapasztalata bőven van: az idei nagyjából a negyvenedik tábor, már nem is számolja, hiszen ebbe beletartoznak a brüsszeli napközis táborok is, amelyeket a kinti iskolai szünetekre szervezett.
Országokon átívelő barátságok születnek
A mátraszentlászlói „Magyarra hangolva” táborba sokan visszajárnak, belenőnek a kisebb testvérek is, a nagyok közül sokan pedig már segítőként térnek vissza.
A harmadik napra mindig összeérik a csapat, hiszen a csapatépítő játékokban nemcsak beszélni, hanem együttműködni is muszáj; Ilona szerint ez a készség napjaink egyik legfontosabb képessége.
Gyakori visszajelzés, hogy sokszor még karácsonykor is előkerülnek otthon a tábori emlékek, élmények, azaz tényleg mély nyomot hagy a gyerekekben ez az egy hét. Az egyik legnagyobb dolog azonban, hogy a táborban igazi, országokon átívelő barátságok szövődnek: vannak, akik – ha máshogy nem, az interneten – egész évben tartják a kapcsolatot egymással.
A magyar nyelv és beszéd tehát nem olyan kézenfekvő, ha külföldön él a család, Ilona szerint fontos, hogy mi, felnőttek is szeressük, sőt, lelkesedjünk érte, különben nem fogjuk tudni átadni a gyerekeinknek sem.
Tapasztalata szerint sokan otthon ugyan magyarul beszélnek egymással, de megmaradnak ezen a szinten és a gyerekeknek már nem fejlesztik a magyartudását, pláne nem tartják fontosnak, hogy magyar nyelvű programokon vegyenek részt. Pedig ez a gyerekeknek – és nemcsak nekik – segít az identitás megőrzésében, segít kapcsolódni.
– Így azt a „különlegességüket”, hogy magyarok – én csak így nevezem, mert nem mindegy, melyik polcra tesszük a magyarságunkat – nem csodabogárságként élik meg, hanem egy közös pontként másokkal. Sajnos előfordul, hogy a szülők is úgy állnak hozzá, hogy minek tanuljon a gyerek magyarul, mire megy vele? Általában itt ér véget a mi kapcsolódásunk… – árulja el Dóczi Ilona. – Aki ezt nem tartja fontosnak és nem igazán tesz erőfeszítéseket érte, azzal lassan elvágja azokat a szálakat, amelyek a magyar identitásukhoz, a magyar nyelvhez kötik a családot. Ellenben, ha dolgozunk a magyarságunk és a nyelv ápolásán, azzal olyan pluszt adunk a gyereknek, ami egész életében elkíséri.
Fotók: magyarrahangolva.hu
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
