„Ma már hálás vagyok minden egyes nehézségért, amit meg kellett fejlődnöm, hogy tisztább tudattal, berögzült gyerekkori mintázataim helyett a jelen pillanat tudatosságával éljem a mindennapjaim. Hálás vagyok Abu Dhabi miatt is, hiszen megtanított empatikusabb lenni a társadalmi, kulturális és vallási sokszínűséggel szemben, és ráébreszteni, hogy pénzért, sikerért és státuszért tényleg nem lehet boldogságot venni, akármennyire közhelyesnek hangzik is ez a mondás.”
Menkó Zsuzsi írása
Amikor 2013-ban az akkori főnököm egy külföldi munkalehetőséggel állt elő és elárulta, hogy a munka Abu Dhabiban lenne, hirtelen azt se tudtam, az hol található. Az Egyesült Arab Emirátusok talán legismertebb városa Dubai, ahova milliószám özönlenek a turisták a világszínvonalban versengő épületei, kiépített strandjai és az ottani multikulturális társadalom érdekességei miatt.
Azonban a hét emirátus közül Abu Dhabi valójában a főváros, amit kevésbé a szórakozásról, mint inkább az olaj- és gáziparban betöltött szerepéről nevezetes.
2013 áprilisában úgy döntöttem, elvállalok egy üzletfejlesztési mérnök állást egy holland mérnökcégnél Abu Dhabiban. A motivációm a kíváncsiság mellett a természetesnek tűnő pénzkeresési lehetőség volt. Kalandvágyamnak köszönhetően nem sokat töprengtem azon, vajon milyen lesz majd kint, talpraesetten kezeltem az előttem álló kihívásokat és belevágtam.
Fehérbőrű európai mérnökként könnyű munkát találni
Nagyon fiatalon azért tanultam építőmérnöknek, mert kiemelkedően jó voltam matematikából és fizikából, plusz tudtam, hogy mérnökként majd jól el tudok a későbbiekben helyezkedni. Arab országokban pedig kivételesen nagy kereslet van európai mérnökökre.
Az Egyesült Arab Emirátusokban a bevándorlók aránya 89% és a teljes populációt nézve az indiaiak viszik a pálmát, az ország lakosságának több, mint a negyede indiai nemzetiségű. Mivel az emirátusokat 1974-ben alapították, azóta is folyamatos infrastruktúra és városfejlesztésben vannak, így özönlenek be az országba a diplomával rendelkező szakemberek.
A nők aránya is meglepően magas, több, mint 30%. Azonban a tényeken es statisztikákon túl egy olyan jelenséget tapasztaltam meg, amit itthon a saját életkörülményeimnek köszönhetően eddig nem.
Odakint kasztrendszer van, amiről mi európaiak keveset tudunk annak ellenére, hogy itthon is érezhetőek a társadalmi különbségekből fakadó megkülönböztetések. És történetem itt csatlakozott hozzá a fehérbőrű európai nők kiváltságos helyzetéhez.
Az értékrendemet az akkori társadalmi elvárások határozták meg
Most már nem félek mesélni az akkori értékrendemről, hiszen az elmúlt hat év önismereti munkája elfogadóvá és empatikussá tett saját sorsomat, saját akkori önmagamat illetően. Fehérbőrű európai nőként köztiszteletnek örvendtem.
Nőként külön sorba állhattam be a hivataloknál, a kórházakban, reptéren, szupermarketekben senki nem hagyta, hogy cipekedjek, az utcán soha egy inzultus nem ért, mert a társadalom olyan központilag irányított fenyegetettségben élt, hogyha bárkit is akár verbálisan inzultus ér, neme, kora, hovatartozása miatt, akkor jó eséllyel szemezhetett a börtönnel.
Én ebből akkoriban csak annyit éreztem, érinthetetlen vagyok. Többnek és jobban éreztem magam főleg a dél-kelet ázsiai bevándorlókkal szemben. Az értékrendem felszínes dolgokhoz kötődött. Láthatatlanul kezdtem felvenni egy stílust, ami a kissé lenéző hozzáállásomban mutatkozott meg a kasztban alattam lévőkkel, viszont kerestem a kasztban fölöttem lévők társaságát.
Nem vettem észre, hogy ezt csinálom, tudat alatt működött a gyerekkoromban elsajátított túlélési stratégiám a szükségleteim kielégítése érdekében: ha sikeres vagyok, jól tanulok, jó munkám van és sok pénzt keresek, akkor az emberek majd odafigyelnek rám és szeretni fognak.
Így kipipálhattam a csoporthoz való tartozás érzését is.
Mondanom sem kell, ez a stratégia csődöt mondott. Persze egy jó darabig kaptam külső visszacsatolásokat a működésem „helyességére”.
Mint kiderült, az akkori főnököm azért engem választott ki Magyarországról, mert a helyi arabok kevésbé voltak visszautasítóak egy fehérbőrű nővel szemben, mint tették indiai kollégáimmal.
Így üzletfejlesztőként gyorsabban kaptam időpontot az emirátusi C-szintű vezetőknél, és türelmesebben végig hallgatták mondanivalómat. A férfiaknak bejött, hogy okos vagyok és az, hogy Abu Dhabiban dolgozom mérnökként.
Ezzel párhuzamosan viszont voltak már bizonyos dolgok, amik taszítottak, ami már nekem is túlzás volt, például 10 versenyautó egy háztartásban, leparkolok az út közepén, mert megtehetem, sípálya a bevásárlóközpontban, az ezredik szálloda felépítése.
És szépen lassan figyelmem kezdett átvándorolni az értelmetlen luxus elszenvedőire. Egyszer csak észrevettem az út szélén kolduló indiait vagy a pici bódékban tucatszámra lakó pakisztáni, bangladesi és egyéb dél-kelet ázsiai vendékmunkások gyötrelmes életét.
Pár év elteltétel kezdtem rosszul érezni magam a szupermarketben a kasszánál, ahol egy ázsiai férfi szorgosan pakolta be megvásárolt termékeimet egyesével egy nylon zacskóba. A felesleges műanyagfelhasználáson túl kényelmetlenül éreztem magam, hogy egy olyan munkát végez ez a férfi, amit én magam is megcsinálhatnék. Egyszer ki is vettem a kezéből a zacskót és mondtam neki, ne fáradjon, de erre azt a választ kaptam, ha megcsinálom helyette, akkor többé nem lesz szükség az ő munkájára.
Arra döbbentem rá, hogy azok az ázsiaiak, akik havi 1000-1500 Dirhamot kerestek alacsony munkakörben (kb. 95 000-150 000 Forint), azok a felét hazaküldték a családjuknak,
mert Indiában, Pakisztánban, Afganisztánban, Bangladesben, Nepálban semmilyen munkája nem lett volna a családfőnek és ha nem kapna az Emirátusokban bármilyen fizetőképes feladatot, otthon családjával együtt éhen halnának.
Így kezdett összeállni a kép a kizsákmányoláson alapuló modern kori rabszolgaságról, ami jogilag nem létezik és amit csak akkor vettem észre, amikor már én magam is egyre kevesebb örömet leltem olyan örömforrásokban, mint az éttermekbe járás, a menő klubok és nőknek ingyen koktélok, valamint a kristálytiszta vizű, de fát és bokrot sose látott tengerpartok.
Egy év szorongással teli várakozás után hazaköltöztem
Akkoriban még nem foglalkoztam önismerettel, csak annyit tudtam a harmadik évem vége felé, hogy minden reggel valami rossz érzéssel kelek fel. A munkám már rég nem motivált, megcsömörlöttem az indiai menedzsment agresszív eladási stílusától, amit képviselnem kellett. Az akkori egyiptomi barátommal habár jól éreztem magam, mégse nyújtott távkapcsolati perspektívát.
Több, mint egy évig kerestem új munkát, valami jobbat, ami többet fizet, ahol több az európai, valami különlegesebbet, de nem találtam.
És ennek a fordulatnak köszönhettem végül, hogy nem szívott be végleg az értelmetlen luxus világa, ahol folyamatosan külső megerősítésekre, mindig egyre többre lett volna szükségem, hogy elfogadhatónak érezzem magam. A materialista értékrendem és az ahhoz fűződő boldogság illúziója kezdett szertefoszlani.
Talán az akkori barátaim között vannak olyanok, akik megtalálták az „éppen jó állapotát” és boldogan élnek ott kint, amíg meg nem halnak, de se ezt, se az ellenkezőjét nem tudhatom. A legcsekélyebb bántási szándék nélkül elfogadom mindenki életét. Mindenki maga tudja, mi teszi boldoggá és mindenki maga érzékeli, mikor jött el az a pont, amikor már változtatni kell.
Csak saját magam élményeiben lehetek biztos.
Nekem egy év szorongásos időszak kellett ahhoz, hogy végre olyan szarul érezzem magam, hogy ne számítson a jó fizetés, csak az, hogy innen el kell mennem, mert itt már nem jó.
2017-ben terv nélkül mondtam fel és a legbiztosabb az volt, ha hazaköltözöm, pedig akkoriban semmi kedvem sem volt Magyarországhoz.
Nehéz volt a mélységet megélni, de sikerült újra a felszínre kerülni
Itthon végre volt pénzem pszichológusra, és el is mentem egyhez, hogy segítsen kideríteni, mitől érzem ennyire rosszul magam. Sajnos nem a számomra legjobb szakembert választottam.
Habár egy folyamat elkerülhetetlen része, hogy előbb mélyre kell menni, hogy a gyerekkorban átélt traumatikus élmények jelenre gyakorolt hatását megváltoztassuk, mégis úgy éreztem, hogy ettől a pszichológustól egyáltalán nem azt kapom, amire szükségem van.
Mivel akkoriban fogalmam nem volt, mire van szükségem, szerencsém volt, hogy ajánlás útján olyan szakemberhez jutottam el később, aki képes volt rám hangolódni.
Minden ülést tiszta tudat meditációval kezdtünk. Miután jobban lettem és elbúcsúztunk egymástól, a napi szintű meditációs gyakorlást is gyorsan söpörtem a szőnyeg alá. Itthon újra az energiaiparban helyezkedtem el és újra státuszra vágytam. Üzletfejlesztési tanácsadóként kiemelt stratégiai projekteket támogattam és újra C-szintű vezetőkkel dolgoztam.
Már nem vágytam vissza Abu Dhabiba és úgy éreztem, megtaláltam az „éppen pont jó” állapotát akkori munkámban és élethelyzetemben.
A sri lankai hippik új irányt mutattak az életemben
A télen nyárban lenni érzése viszont nem múlt el. Abu Dhabi után minden télen elutaztam melegebb éghajlatra. Tettem ezt 2019 januárjában is, amikor Sri Lankát vettem úti célomul. Ez az út teljesen megváltoztatta az életem.
Colombo (a főváros) repterén bolyongtam, amikor is tekintetem megbotlott két fiatal srácéban. Azonnal megkérdezték, segíthetnek-e. Miután kiderült, ugyanarra megyünk, úgy döntöttem, velük fogok utazgatni.
Teljesen ismeretlenül olyan biztonságban érzetem magam, mint még soha utazásaim folyamán. Áradt belőlük valamiféle feltétel nélküli elfogadás, kedvesség, jóindulat, talán szeretet is.
Minden programom lemondtam, és két hétig megengedtem magamnak, hogy spontán mindig azt csináljam, amit éppen szeretnék. Nem tudtam, hogy mi sugárzik belőlük, mi ez az életérzés, csak annyit, hogy nekem erre szükségem van.
A srácok, mint kiderült, hippik voltak Bahrainből (egy arab állam), és otthon civil munkájuk van egy bankban. Hazatérve teljesen új irányokat vett az önismereti munkám.
Olyan mély belső utazásaim voltak, ahol életemben először megtapasztalhattam az önszeretetet.
Azt a fajta nagyon tiszta és feltétel nélküli szeretetet, aminek segítségével nemet tudtam mondani azokra a dolgokra, amik nekem nem jók, megtanultam határt húzni, és igent tudtam mondani azokra a dolgokra, amikkel viszont önazonosnak érzem magam. Enélkül az élmény nélkül csak a felszínt kapirgáltam volna saját életem kiteljesítése terén.
Nehéz időszakokon mentem keresztül, mire eljutottam odáig, hogy felmondjak akkori jól fizető munkahelyemen és nekiálljak kitalálni, mivel is szeretnék valójában foglalkozni. Remek főnökeim voltak, megbecsülték a munkámat, mégis azt éreztem, változott az értékrendem és máshogyan szeretnék értéket teremteni.
Meg szerettem volna találni azt a tevékenységet, amiben önazonosnak érzem magam, értéket tudok vele teremteni és ha jól csinálom, végül fizetnek is majd érte. Újabb önismereti munka vette kezdetét.
Coachként, trénerként, szervezetfejlesztőként – önazonosan
Ma már hálás vagyok minden egyes nehézségért, amit meg kellett fejlődnöm, hogy tisztább tudattal, berögzült gyerekkori mintázataim helyett a jelen pillanat tudatosságával éljem a mindennapjaim.
Hálás vagyok Abu Dhabi miatt is, hiszen megtanított empatikusabb lenni a társadalmi, kulturális és vallási sokszínűséggel szemben, betekintést nyerhettem egy számomra új iparág működésébe és nem utolsó sorban segített ráébreszteni, hogy pénzért, sikerért és státuszért tényleg nem lehet boldogságot venni, akármennyire közhelyesnek hangzik is ez a mondás.
A pénz, az csak egy eszköz, amivel értéket cserélünk. Sokkal fontosabb, kinek mi az érték és ilyen értelemben mire költi a pénzét. Teljesen intuitívan döntöttem úgy, hogy coachnak tanuljak.
Nem tudtam pontosan, hogyan lesz ezután, csak éreztem a hívást. Azóta is folyamatosan tanulásban vagyok. Immár nem azért, mert kell, hanem mert olyan kompetenciákra és tudásra szeretnék szert tenni, amivel értéket teremthetek magamnak és másoknak.
Olyan csodás közösségben tanulhattam coachnak, ahol többet kaptam szakmai kompetenciák ismereténél. Megtanultam, mi az a partnerség és az értő figyelem, miközben rájöttem, világéletemben én is erre vágytam, csak eddig soha nem tapasztaltam meg sehol.
Értéket jelent számomra a folyamatos fejlődni vágyás, a kreativitás és a rugalmas alkalmazkodó képesség, amivel pillanatról pillanatra alakítom viszonyulásomat a környezetemhez.
Az, hogy két éve nincsen állandó bevételem és a tartalékaimból élek, megtanított tudatosan bánni a pénzzel.
Egyik célom, hogy újra szervezeteknek dolgozhassak, ezúttal azonban a humán fejlesztéseket megcélozva, legfőképp a vezetőfejlesztést. Megéltem sokféle szervezeti működést, láttam, miként lehet vezetőket hatással lenni a szervezeti kultúrára és motivál, hogy része legyek a szervezeti egészség elősegítésének, hiszen én is oly sokáig nagyvállalatoknál dolgoztam.
Az életem egyre tartalmasabbá válik, olyan, mintha egy doboz bonbon lenne: színes, változatos és a legjobb alapanyagokból készült. A kiteljesedésben pedig segít, hogy több, mint egy éve visszatértem a meditációs gyakorláshoz, ezúttal egy zen buddhista közösségben. A meditációs gyakorlás közben megtapasztalt tudatállapotok egy egészen új minőséget hoztak el az életembe, ami túlmutat a nyugati pszichológia módszerein.
Ha kérdezik, hogy vagyok, azt mondom, úton és jelen a pillanatban, amennyire éppen képes vagyok rá. Itt találhatsz meg engem.
Fotó: Menkó Zsuzsi
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
