Mindannyiunknak van kedvenc hentese, boltosa, – vagy mint nekem, kedvenc postása. A közeli postahivatal üvegfala mögött, ha a mosolygós Miholka Ilonához sorolhattam, nekem már jó napom volt. Míg neki rutinosan pörögtek a kezei a csekkek és a kassza között, mi gyorsan vidámra dumáltuk magunkat. Amikor nem láttam ott többet, nem csodálkoztam, de azon igen, hogy mi történt vele: 47 évesen karriert váltott, és kamionsofőr lett.
Tele voltam kérdésekkel, de végül csak online értem el. Folyamatos háttérzajban, a zakatoló motor felett, az anyósülésen tudott velem beszélni, míg férje vezette a kamiont.
Álomból valóságba
Ez azért nagy váltás volt, nem?
Nekem már a posta is egy nagy váltás volt. Az eredeti szakmám dísznövénykertész, az igazi szerelem pedig a virágkötészet. Kitanultam, és otthon, a falumban üzletet nyitottam.
Azt reméltem, én majd csak kötözgetem ott a virágaimat, de mikor kiderült, hogy meg kell ahhoz halnia valakinek, hogy nekem bevételem legyen, más után kellett néznem.
Megismerkedtem a párommal, a lányom apjával, és amiben csak fantáziát láttunk, belevágtunk. De idővel minden tönkrement.
Azt szoktam mondani, csak egyszer kell jól választani, hogy az ember jól kicsinálja magát a következő 20 évre.
Végül két bőrönddel, és a 3 éves lányommal felköltöztem Budapestre.
Itt egyedülálló anyaként újabb próbálkozások jöttek, míg egy ismerős említette a postát. Végre egy biztos kereset! Végül is szerettem azt a munkát, csak a családom nem.
Ott pörögtem, nyüzsögtem – de otthon aztán átfordultam boszorkánnyá, mert minden feszültség kijött belőlem.
Mikor döntötted el, hogy elég volt?
Ez a fizetés is csak az albérletre és a rezsire volt elég. Még jó, hogy az új párom tudott minket segíteni fuvarozásból.
Egy nap bementem a postai hivatalvezetőhöz. „Tegyél be más munkakörbe, bármit kitanulok, csak több legyen a fizetésem” – mondtam neki. „Ha lottós leszel, egy tízessel többet kaphatsz” – jött a válasz. „De nekem nem a végével van bajom az összegnek, hanem az elejével!” – válaszoltam. Elváltak útjaink.
Én még ekkor is csak álmodoztam, népi bőrműves akartam lenni! Ott kézzel kell mindent varrni, semmi gépi munka, csak a tiszta kreativitás! Ja, abból is éhenhaltam volna… De a kamionozás, amit a férjem csinál? Isten őrizz! Levizsgázott mellettem, új munkahelye lett, már csak három hetente járt haza, de úgy utáltam a munkáját, meg sem kérdeztem, mi hogy volt, mi volt vele!
Aztán az a fránya matek… Mondta a férjem, sok olyan kamionost lát, ahol a házaspárok együtt dolgoznak, mégiscsak ezt kéne nekünk is csinálnunk. A lányom addigra már a 12. osztályba járt, a kiadások csak egyre nőttek. Így hát beiratkoztam a tanfolyamra. Akkor már 30 éve volt B kategóriájú jogosítványom, de a KRESZ azóta annyit változott, hogy a nulláról kellett megtanulnom mindent!
Egyik nap még művészettörténet és néprajz előadáson ültem, másik nap rakományrögzítés és veszélyes áruk kezeléséből volt tananyag. Kaotikus év volt. Mindezt 47 évesen. Végül minden a helyére került.
Letettem az összes vizsgát, népi bőrműves lettem és hivatásos sofőr, B, C, D, E kategóriában. Egy napon volt az esküvőnk, és a lányom szalagavatója, de mindkettőt megtartottuk.
Az új élet
Hogy zajlik az új életetek?
Egy kamion az elejétől a végéig 17,5 méter. Más, mint egy busz, mert nem merev, más, mint egy pótkocsis teherautó, mert máshol „csuklik meg”. A visszapillantó tükörben az egész jármű mindössze 3 cm-nek látszik.
Néha meglepődöm, amikor végigmegyek mellette, hogy ezt mind én vezetem.
Pedig így van, váltásban csináljuk a férjemmel. Általában délután, vagy este kezdünk, és másnap valamikor végzünk. 700-1300 km egy műszak alatt. A műszak nálunk 21 óra, utána 9 óra pihenő. 4,5 órát vezethetünk egyszerre, az 360 km kb. Utána állunk meg cserélni. 4 hétnél többet nem dolgozhatunk.
Ha túllépjük a megadott munkaórákat, a diszpécser vagy küld egy másik sofőrt, vagy kijelöl egy parkolót, és ott töltjük az éjszakát.
A mi cégünknél csakis szigorúan zárt, biztonságos helyen parkolhatjuk le a kocsit, nehogy gond legyen a rakománnyal. Az úton is, ha megállunk, egyikünk biztos a kocsira vigyáz.
A biztonsággal eddig mennyire volt gondotok?
Az első nap, hogy munkába álltam, öt évvel ezelőtt, felhasították a kocsink ponyváját. Rendőrt hívtunk, innentől már hivatalosan lett kezelve az ügy.
De menekültekkel például mi nem találkoztunk, ők főleg a nagy nyugati kikötőknél vannak, mi arra nem mentünk. Lássuk be, így könnyebb, hogy ketten vagyunk.
Egyedül nem vállalnám. Ismerünk önállóan dolgozó a női sofőrt, mesélte, hogy a zseblámpájának másik végén sokkoló van, és kocogtatták meg már az ablakát, hogy mennyiért vállal szexmunkát…
Itt fizikai munkát mennyire kell végezni? Végül is egy vékony, alacsony nő vagy, mi lenne, ha kereket kéne cserélni?
Az a 80-as évek kamionozása volt, de ma már ilyen nincs. Ha bármi gond van, szólunk a diszpécsernek és kiküldenek valakit, aki kicseréli, vagy mondanak egy címet, hova menjünk javításra. Mi nem cserélünk, még pótkerekünk sincs!
Nekünk az áru elfuvarozása a feladatunk. Még azt sem kell ellenőriznünk, hogy jó árut viszünk-e, mert bele sem tudunk nézni a zárt boxokba. Volt már olyan, hogy valami miatt nem vették át az árut, akkor vissza kellett vinnünk újra, de ezt a vállalatok egymás között rendezik, nekünk csak a vezetés a feladatunk.
Milyen gyakran jártok haza, milyen hosszúak a kiküldetések?
Az előző cégnél, ahol dolgoztunk, ott Hollandia-Magyarország út volt, oda-vissza 18,5 óra, hetente kétszer, virágokat szállítottunk. Gondolhatod, azt hogy imádtam! Olyan színeket láttam, amiről addig azt hittem, hogy Photoshop! Akkor gyakrabban jártunk haza. Most 3-4 hetes turnusaink vannak.
Amikor leszállítjuk az árut, akkor kapjuk meg az információt a következő célállomásról. Szerencsére a lányom már nagy, főiskolás, mellettem hamar megtanult önálló lenni. Anyósommal lakunk, így nem teljesen magukban hagytuk őket otthon.
Dobozba zárt élet
Ilyen hosszan, napi 24 órában összezárva a férjeddel – hogyan bírjátok?
Kicsi itt a tér, itt nem lehet veszekedni. De azért a harmadik héten már nem beszélünk egymással… De komolyra fordítva, muszáj volt kialakítani egy munkabeosztást és így kevesebb a konfliktus. A férjem beszél angolul, németül, ő kommunikál a cégekkel, én töltöm ki a fuvarleveleket, és én vagyok az ellátmányozó is.
Hozzuk magunkkal ilyenkor az életünk. 4 heti ruha, kaja, amivel indulunk, meg minden, amit te otthon is használsz, pl. hajszárító, tablet, töltők, stb. Otthon 2 nap mosás. Nekem akkor simul ki az arcom, amikor induláskor tele van pakolva a gép kajával.
Most is van nálunk befőttes üvegben húsleves, borsófőzelék, fasírtok – van egy kis hűtőnk, az tele van. Első hét: otthonról hozott főtt étel, második hét: hideg kaja, harmadik hét: ne szólj hozzám….egyél amit akarsz, vacak már a kávé is. Soha nem gondoltam, de a főzés az nagyon hiányzik, mióta kamionos lettem. Igaz, minden kreatív tevékenység hiányzik. A nap végén nincs látható eredménye, mit csináltam ma. A postán volt vagy 200 csekk 2 láda levél, 20 csomag…itt semmi kézzel fogható.
Mennyire kalandos ez az élet? Beutazzátok Európát, láttok sok szépet, nem?
Hát, azért ez nem olyan fáklyásmenet, mint amilyennek látszik…
Többnyire sehol sincs női WC az úton, pláne nem zuhanyzó. Beöltözni, dzseki sapka, fürödni. Megint beöltözni, kamionba vissza.
A váltás miatt reggel alszom, délután ébredek. Reggeli aztán délután négykor. Gyors leves, nevezzük ebédnek. Viszont sok szépet láttam, az igaz.
Európát már beutaztam fiatalon, de azért a szabadnapjainkat igyekszünk kihasználni. Minden 6. nap után 24 órás pihenő jár, minden 2. hétvégén pedig 45 órás. Na, ilyenkor a férjemmel nekivágunk a nagyvárosoknak!
De nem a turistalátványosságokat keressük, hanem azt szeretnénk megtapasztalni, hogyan él ott a mindennapi ember, a melós osztály.
Velencében, Párizsban olyan hátsó kis utcákon jártunk, hogy azt sem tudtuk, hol vagyunk, néztek a helyiek, mit keresünk ott. Cannes-ban a helyi petanque pályánál egy hölgy hívott meg magához látogatóba, Amsterdamban pedig egy angol házaspárral ismerkedtünk meg.
Mennyire férfiközpontú ez a kamionos világ?
Háááát… én, mikor elkezdtem, azt mondtam, ha a férfiak tudják csinálni, akkor nagy feladat nem lehet, megy az nekem is! De éreztetik velem, hogy nő vagyok, kilógok a sorból.
Azért szeretek este vezetni, mert akkor nem látják, hogy nő ül a volánnál, ahogy átnéznek a fülkébe.
Történt már velem olyan, többsávos autópályán, hogy amikor előzni akartam, és látta a kamionos, hogy nő vagyok, felgyorsított, egy másik pedig a túloldalról hajtott mellém, így fogtak közre. Mit mást tudsz ilyenkor csinálni, mint befékezni, és kihátrálni közülük…
Egy bulgáriai étkezdében pedig hiába mentem oda én a pulthoz sört kérni, megkérdezték a férjemet, hogy tényleg kérjük-e az italt…
A Covid hogyan érintett titeket?
A Covidot tulajdoképpen kihagytuk. Megállt a virágpiac és megállt Európa is, üresen kongtak az autópályák hetekig, leálltak a cégek. A főnök mondta, ő senkit nem kötelez, de húzós autók vannak, azzal bármit hozhatunk. Mindenki dolgozott. Hoztunk margarint, vetőmag krumplit, kínai levest, zöldséget. Akkor is mázlisták voltunk. Amikor választani lehetett, hogy milyet kérsz, akkor mentünk oltatni. Addigra már akartam, sok helyen kértek kint is. Nem volt mellékhatása, és nem is kaptuk el.
A lányodat hogyan érintette az új munkád?
Amikor belevágtam, ő akkor kezdte az 12. évet. Hetente otthon voltunk 2 napot, így a elválás is valahogy automatikusan, de megtörtént. A grafikus vizsga után 2 évet töltött egy magyar rajzfilm stúdióban.
Fizetős suli…. szeptembertől animációkészítő egyetemista, fizetős. Azért ezt a postás fizubol nem lehetett volna kivitelezni. 2 éve van az, hogy havonta 5-7 napot vagyunk otthon, megtanult önálló lenni.
Ha össze kéne foglalnod, mit kaptál a kamionozástól, mit mondanál?
Bizony rengeteg, akkor jónak gondolt döntés sodort vagy vezetett ide. Láthatok ezer gyönyörű helyet, és sokat, ami nem túl szép.
De mindhárom cégnél, ahol eddig dolgoztam, nagy bizalmat kaptam. Ott nem volt semmi hátrányom abból hogy nőként vezetek, sőt, azt gondolták, milyen vagány vagyok. Igyekszem minden szabályt betartani, mert azért túl nagy ez az autó. Rengeteg kamionos balesetet láttunk már, minden rémálmommal szembesültem.
És mit kaptam a bizalmon kívül? Létbiztonságot. Hogy előtte 2 fizetés és egy kis vállalkozás csak arra volt elég, hogy hónapról hónapra túléljünk. Mentünk, tettük a dolgunkat, de nem láttuk az alagút végét. Na, ezért fotózok pl. alagutakat, mert már látom a végét.
Kimásztunk az adósságból, amit húztunk magunk után, ki tudok fizetni minden számlát, el tudtunk menni nyaralni, és tudok félretenni. Teljesen mindegy volt addig, hogy mi a szakmám, mennyi bizonyítványom van. Volt egy határ, amennyit azokkal keresni lehet, amivel előrejutni nem lehet.
Nincs nagy vágy, egy egyszerű kertes ház, kutya, macska, kert, végre saját kert. És szerencsés vagyok. Velem egykorúakhoz képest nem szedek gyógyszert, nem vagyok beteges, igyekszem látni valami szépet, apró dolgokat, egy virágot a fűben, örülni, aminek lehet.
A jövőre vannak terveid?
Nekem mindig van A, B, C tervem. Úgy gondolom, hogy lesz még egy váltásom, kb. 5 év múlva tervezem. Mert lassulnak a reflexek, és a nagy autó, a felelősség…
A lányommal gondolkodunk egy kézműves, rajzos, dekoratőr cégen. Amit addig elkezdünk és mire kiszállok, abban tudok tovább dolgozni, kertészkedni, kutyát simogatni esténként, pizsamában.
Fotók: Miholka Ilona
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
